Valami új

Na szóval…

Itt ülök bent a hires jasmin media group föhadiszállásán.
Reggel 10re jöttem, eligazítás, meg minden ilyesmi.

Lefénymásolták a személyiket, megkaptuk a mágneskártyákat és a hozzájuk tartozó nyakbavalót. Kb 10 sráccal együtt jöttem, egységesen fekete bilogot választottunk.

Majd miközben személyit fénymásolgattak, lehetett válogatni ki mit kér ebédre.
Közben elvezették a „kopaszokat”, mindenkit a saját csoportjához, csoportvezetőjéhez, akivel késöbb végigjárta az épület részeit.

A wctől, a fejlesztőkön át, az ebédlőig, és a szabadrablás elv alapján müködö „büfé” szerű képződményig mindent megnéztünk.

Majd szerencsés voltam, és nekem azonnal lett gépem, a fejlesztőknek úgy hallottam várni kellett rá, mivel az egyik hardveres kolega szabadságon van, aki őt helyettesíti kórházban a kisfiával, aki őt helyettesíti már útban a főhadiszállásra.

Elvileg ebéd után lesz szerződéskötés, meg hasonlók. 🙂

Utolsó nap

Tegnap este Semivel egy kicsit nagyon iszogattunk.
Hajnal 6kor még féjfájással küzdött a drága 😀

Most meg 2 órája fetreng az ágyamban és nem akar felkelni…
Azt mondja olyan kényelmes… 😛
Tudom 😉
Pedig már teát is adtam neki 😛
Ki érti ezt…
Na mind1.

A lényeg, ma utolsó napomat töltöm a ZL Rendszerház Kftnél.
Nagy búcsúzkodás, meg ilyenek.
Adok majd ajándékokat, és hasonlók… 🙂

Aztán utánna Go2Baja 🙂

A nap koronája :)

Azért ma még mimox tól is hívtak.
Aszondja a srác, hogy az önéletrajzom felkeltette az érdeklödésüket, és behívnának, egy interjúra. Mondtam nekik, hogy már kaptam ajánlatot máshonnét.
És mondtam is hogy honnét…
Azt mondta, hogy ha 1 – 1.5 éven bellül keresnek webfejlesztőt szólhatnak-e, mondtam, hoyg persze 🙂
Nagyon sajnálta, hogy nem találkozhatunk, és 2x is gratulált 🙂

Oh yeah!

Hogy is kezdjem?
Megcsörrent a telefon, szám nélkül hív valaki.
Itt már gondoltam mi lesz.
A hétföi cégtől hívtak.

Végülis átbasztak, mert nem egy csinos fiatal hölgy hívott fel, hanem a sitebuilderek vezetője.
De ezt kárpótolandó közölte hogy fel vagyok véve, és október 23.án reggel 10kor kellene kezdeni.

Holnap adom be a felmondásom.
Szép lesz.

Security

Voltam tegnap egy interjún.
Behívtak ilyen állásinterjú szerűségre.
A cég kívülről lehet fel sem tűnne, mivel egy ajtó, mindenféle felirat nélkül egy sarkon.

Tejszínű üveg, kamerás kaputelefon, metál kilincs, és a többi.
Bemegyek. Több biztonsági őr, kamerák, monitorok.
Néven szólít a recepciós csaj. Vártak rám.
Kapok egy frissen iktatott „visitor” kártyát.
Bevezetnek a tárgyalóba, ahol a tulajdonost, és az egyik vezetőt várom.

Keményebb biztonsági intézkedések vannak mint a belügynél…
Beszélgetünk, szakmai kérdésekről faggatnak.

– Mit jelent neked az internet?
– Mondj nekem 1 PHP dokumentációval kapcsolatos oldalt.

Majd az egyik tulajdonossal beszélgettünk emberi és morálisabb dolgokról, majd pénzügyekről.
Végül elválunk, kikísérnek, leadom a kártyát.
Azt mondják a héten még egy csinos hölgy felhív, és tájékoztat az eredményről.
Meglátjuk.