Wish I Could fly

Nos, ma volt egy szokatlanul hosszu beszélgetésem egy kedves régi ismerőssel, akivel sok-sok véletlen miatt ismerjük csak egymást, ellenben még annál is több közös ismerősünk van.

A lényeg, igazából csak annyi, meglepödtem magamon.
Olyan dolgokról beszélgettünk, amivel egy normális szingli csajjal bármikor, ellenben ő foglalt… Viszont, nem tűnik boldognak.

Igen tudom a fos viccet, hogy csak az a nő foglalt akin fekszenek, de most nem ez a lényeg.

Mindegy, szóval fura mód meglepödtem magamon. Bent maradtam az irodában fél 9ig, mert addig beszélgettünk, aztán megigértem, hogy hazamegyek és folytatjuk.

Normálisan kb fél óra / 40 perc az út.
De a bonyadalmak ott kezdődtek, hogy a Jászai tér felé eljutás gyors reményében úgy gondoltam trolival megyek. Menetrend szerint 10 percenként jár, én 12-t vártam rá + 5 perc amig odaért. Ennyi idő alatt lesétáltam volna másfélszer.
Margit-híd budai hidfőjénél pedig úgy van össze confolva az átszállási kapcsolat, hogy amikor beérkezik a 4-6 villamos, utánna 10 mpel érkezik be egy HÉV Szentendre felé. Ami normálisan elérhetetlen.

Eddig is tudtam, hogy nem vagyok normális mert nem csak hogy sikerült, de mivel feltartottam az ajtó záródást igy még 4 embernek is rajtam kivül…
Igen, tudom, mindennapi SzuperMen vagyok.

Made-it! van, mert tényleg hazaértem fél óra alatt.

Szóval a fent emlitett beszélgetés egészen fél 1ig zajlott.
Melynek során meglepően sok közöset találtunk egymásban, akár bevallottuk egymásnak, akár nem…

Jövő csütörtökre veszek ki egy nap szabit, megpróbálunk egy napot együtt tölteni csatangolva, beszélgetve, és természetesen shoppingolva.

Nagyérdeklődéssel tekintek a csütörtök elé.

A nagy beszélgetés közben, supporttól jött egy fontosnak tűnő hibajelentés, ezért VPNen bemásztam az irodai hálóra, megnéztem a hiba okát, majd riasztottam PS mestert smsben.
Úgy gondoltam, annyira azért fontos, hogy jelezzek neki, annyira ellenben nem hogy fel is keltsem adott esetben.
Ez az áthidaló megoldás is sikerre vezetett.

Harder NagyUram, ha olvasod, akkor ezúton is szabit kérek, ha nem akkor majd holnap reggel adom meg a módját! 😉

Én viszont most alszom és ha nagyon unatkozom akkor majd még smsel is fogom boldogítani a hölgyeményt 😉

Are you ready to fly?

Got home

Nos, a ma estét is letudtam.
Ellenben most nem készült rólam semmi féle kompromitáló kép, semmilyen program izgatóval, meg pogram rendezővel, meg semmiféle mek didzsével, legalábbis remélem.

MacDeejay és én Kaméleonban

Aztan hogy igy most az van, hogy sikerült hazavergődni 4 sör, 2 jéger és némi női társaság után.
És igen Gandi fasz vagyok, mert kifizettem, annak a randa rokker kurvának a sörét amit rá öntöttem.

Egyébként az est éjfél utánni részét két szépséges és aranyos hölgy társulatában tölöttem, akiket Nikinek és Szandrának hívtak.
Ez első szökébb, a másik vörösebb, de állítólag ikrek, vagy mi az ökör hugyozás, bár nekem nem tűntek annak. Biztos kevés ikret láttam, igaz öcséim, és Császárok? 😉

Szóval a két hölgynél próbálkoztak sok-sok elbaszott szöveggel a kedves fiatal lovagok, de végül megállapodtunk abban, hogy a

Szia, látom dohányzol. Tudod, környezetvédő vagyok.Nem akarsz valami izgalmasabbat szívni?

duma is nagyon jónak számított volna…
Ellenben ha ezt valakinél meghallom, azt plágium perbe fogom, és nem mellékesen nyilvánosan pellengérre állítom, és csunyán kinevetem….

Nos, akkor kartársak aludjunk 😉
Meg No Para, Just Kara. Ok?
:DDD

Ready.gov

10 perce kattintottam rá egy bannerra az egyik Lyrics oldalon, és érdekes helyre vitt:Ready.gov
A banner alapján szinte biztos voltam benne, hogy valami useless sitera visz, és bezárom azonnal… Tévedtem.

Nos, ez az oldal alapvetően, túlélési és menekülési tanácsokkal látja el az átlagos amerikai állampolgárokat, az üzletembereket és a gyermekeket.
Ez számomra kicsit dúrva.
Sok milliós csilli-villi kormányzati portált készítenek 2 nyelven (igen, spanyolul is!) hogy mit csinálj te marha ha megint jön a csunya gonosz bin láden bácsi, vagy a száddám bácsi visszatér és barátaival együtt most a Te segged is célba veszi!
Tippeket ad, hogyan gyűjstd össze a családod, ha valami gáz van, és még arra is felhívja a figyelmed, hogy lehetséges, hogy nem lesz telefonvonal sem, ha éppen hurrikán száguld át a városon…

A másik, hogy cég tulajdonosként mit csinálj, ha gáz van.
Mi több, hogyan folytasd a cég müködését a körülmények ellenére.

A harmadik épületes rész a gyerekenek szól.
Egy Indiana Jones filmet idéző intróval jelentkezik.
Először azt hittem ilyen játékosra vették a figurát és csak egy flash játékot csináltak a gyerekeknek, ám de nem.
Teljes Cartoon Network jellegű grafikával megáldott oldallal örvendeztettéék meg az olvasó gyerekeket, és a gyermeteg olvasókat.
Elmagyarázzák micsoda:

  • a Tornado
  • a Földrengés
  • a tűzvész
  • az árvíz
  • a Tsunami
  • a Hurrikán
  • a terror támadás

És hogy még jobban elmélyítsék a tudást, játékot is csináltak, amivel feleleveníthatjük a megtanultakat 🙂
Mi több, amerikai stílusú vizsgát is tehetünk a megszerzett tudásunkról.

Nekem már van elismerésem, arról hogy kész vagyok minden váratlan eseményre!
Legyen neked is! 😀

De a viccet félre téve, felelősség vállalásból ötös.
Az már politikai és ökológiai kérdés, hogy maguknak csinálták a bajt.

Ready.gov
Prepare. Plan. Stay Informed.

Nosztalgia

Egy igazi magyar klasszikus 2003 ból 🙂

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

Most igy hirtelen eszembe jutott sokminden ezzel a zenével kapcsolatban.
Több dolog miatt raktam ki.

  • Egyrészt a múlt miatt, mert egy komoly része a múltamnak letakarható ezzel a számmal.
  • Másrészt, hogy valóban “vár még ránk száz és száz apró mozdulat” gyerekek, fogunk még így bulizni! 😉
  • Harmadrészt, az életem most valóban egy mozaik, amit rakok össze újból, más alapokon
  • Negyedrészt, most jólesik hallgatni, mindig is imádtam őket 🙂

Jo napot ;)

Ha lenne egy zene szám, amivel leírhatnám a tegnap estét az biztos, hogy Axwell től lenne a Watch the Sunrise 😉

Ez a zene áll legközelebb hozzám, már lassan 2 éve.
Olyan amit imádok, a hangulata hatalmas, zeneileg ha meghallom pezseg a vérem, kicsit spanyolos, latinos, akusztikus, hangszeres és nagyszerű klub muzsika 🙂
A szövege pedig beszél minden más helyett 😉

There’s nothing more that I want
Than to touch you
To seek truth
In your eyes
The only thing that I want
Is to be with you
And watch the sunrise

Every time I see the sunset in your eyes
Words can not express the feeling deep inside
Your fire gives me sweet inspiration
When the morning comes
You bring life like a sunrise, sunrise

There’s nothing more that I want
Than to touch you
To seek truth
In your eyes
The only thing that I want
Is to be with you (with you)
And watch the sunrise

There’s nothing more that I want
Than to touch you
To seek truth
In your eyes
The only thing that I want
Is to be with you (to feel you)
And watch the sunrise

Every time I feel the pressure start to rise
Heaven only knows the way you’ve satisfied
Your fire gives me sweet consolation
And when the morning comes
You bring life like a sunrise, sunrise

Watch the sunrise

There’s nothing more that I want
Than to touch you
To seek truth
In your eyes
The only thing that I want
Is to be with you (with you)
And watch the sunrise

There’s nothing more that I want
Than to touch you
To seek truth
In your eyes
The only thing that I want
Is to be with you (to feel you)
And watch the sunrise

Hat igy ja

Nos hat szoval a mai este érdekesen sikerült.
András barátom kocsival értem jött, és megvárattam kb 5 percet. Amiért sűrű elnézését kérem 😉
Vittem hozzájuk némi energia italt, johnnie walkert, és kolát.
Nagyjából ezeket Lizikével el is fogyasztottuk, mivel Andris Zsófival borozott, már ha jól emléxem a nevére…

Aztan fél egy körül taxival lemásztunk Mammut II elé. Ismét valami barátságos taxi társaságot fogtunk ki mivel 1.200 pengőt fizettem érte.

Lizike drága, Mammut elött rosszul lett, így inkább hazafelé vették az irányt, de azért imádlak titeket, és nagyon jól éreztem magam nálatok 😉

Végülis Kaméleonban kötöttem ki, ahol találkoztam Misi barátommal és párjával Szonjával, valamint Attilával, és párjával.

A ma estém a Kaméleon program szervezője (MacDeejay) és üzletvezetőjének a társaságában telt. Azt hiszem nem sokan mondhatják el, hogy hajnal 2kor kézenfogva táncoltak a Kaméleon üzletvezetőjével, aki mellesleg egy 50 körüli úr. Én elmondhatom, és örülök, hogy ezzel az élménnyel is gazdagabb lehetek.

Másrészt azzal is, hogy az üzlet vezető úr barátnője (egy 40 feletti hölgy) hajnali fél négy kor megdicsért, hogy milyen jó táncos vagyok.
Kell az ilyen az ember egójának – bár szerintem erről sétáló jánosok, és a vodka redbullok tehettek csak.
Köszönöm.
Köszönöm a ma estét mindekinek, nagyon jól éreztem magam veletek. 😉
A party fotókat majd várom 😉

De András és Lizike, ezt bepótoljuk… 😉
Fél üveg Johnnie nem lehet kifogás… 😀

Ellenben most viszont alszom.

Tonight

Nos, akkor azt hiszem most lekoccanok gép elől.
Megindulok, és veszek valami viszki jellegű folyadékot, némi kóla jellegű állomány javítóval.

Ezeket beűhtöm, majd megindulok kedves barátaimhoz ezt el fogyasztani, majd pedig megerősödve és kiegészülve megtámadjuk Kaméleont, ahol a lehetőségekhez mérten majd próbáljuk jólérezni egymást.

Misikém remélem V.I.P. szekcióban raksz el nekünk pár jó helyet 😉

A ma estét némiképp előkészítendő elmentem csunya madaras teszkóba itt óbudán, és vettem csunya vörös cimkés sétáló jános urat, némi kóla, és bomba társaságában.
Úgy érzem némi képpen masszív este elé nézünk 😉
Btw, aki unatkozik szívesen várjuk 😉

Change

Nem tudom mi van velem újabban, de úgy érzem most élek.
Nem úgy ahogyan régen. Teljesen másképpen.
Éjszakai életet.

Ez elött sosem volt olyan, hogy éjfélkor taxiba száljak, és bemenyjek a belvárosba, méghozzá szerdán. Mert hétvégén oké.
A múlthéten 2 éjszakát leszámítva, (amikor lázasan hánykolódtam itthon), minden este elmentünk inni… 😀
És ahogy látom a hétvégét, ez most sem lesz másképp 😉

Ez most jó, és még élvezem is.

Tegnap elkezdtem kipakolni a pénztárcám, és rájöttem, hogy Morrison’s ribanc lettem… Annyi belépőt vettem ki oda a pénztárcámból, hogy hihetetlen… 😀

Szóval, most ennyi van.

Avagy így ismertem meg Palcsó Tomit

Na szóval ma az történt, hogy épp készültem vissza vonulni vonalaim mögé, és nyugovóra térni, mikor is egy rosszarcu arab illetőségű egyén zaklat telefonon háromnegyed tizenkettőkor, hogy márpedig most azonnal Morrison’s…

Küldött értem Gandi barátom taxit, ami éjfélre itt is volt, és baráti áron (másfél papír) leszállított. Ami azért lássuk be, barátok közt is 10 km… 🙂

Szóval hát ott voltam. Igazából állatkodásról és ivásról szólt az est további része.

Lent volt természetesen Gabika drága a széles mosolyával :)*
Aztan első sör után mutattak be Palcsó Tamásnak, aki első ránézésre nem esett le kicsoda, így az “örülök, hogy megismerhetsz engem” arckifejezést öltöttem fel, aztán 2 dupla Jim Beamet kisértem le, mire Seedorf is előkerült.

Nekem ott már aludnom kellett volna, de vártunk még két számot, és huztunk a gyikba.
Hazafelé ismételten Subway mert anélkül nem étel az élet, meg ilyenek ;]
Szóval megint 4 óra és még aludni is kellene.
Ellenben most jól éreztem magam, az esőt leszámítva 😉

Nos, G Night 😉