Önismereti szikrák

Az elmúlt hét napban két alkalommal volt egy kis, véletlenszerűen alakult hat fős csapatnak önismereti foglalkozása, nem az iskola keretében, de az ő szervezésükben, és a felismerésekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Ami viszont kevésbé lenne összeszedett, és informatív, így csak írom ami jön.

Ilyenkor ugye, az ember elsődleges fókusza, amiért egy ilyesmire jelentkezik az, hogy válaszokat kapjon, valamit megértsen saját magával kapcsolatban, a belső működésével kapcsolatban, a miértekkel kapcsolatban, a család sorsával kapcsolatban. Viszont, azt vettem észre, hogy a legnagyobb felismerések, és homlokcsapkodások mindig mások ábrájával, történetével, működésével és dinamikájával kapcsolatban jöttek, ahogyan az lenni szokott.

Azt hiszem törvényszerű, hogy saját magunkra nem látunk rá annyira jól, ha csak nem működtetünk egy freudi értelembe vett felettes-ént. Így, amikor már nem koncentrálsz magadra, és a fókuszod a másikon van, az ő sztoriján, történetein, vagy éppen az érzelmi hullámain, amik éppen zajlanak benne, akkor jövök rá magammal kapcsolatban a legnagyszerűbb dolgokra, pontosan azért, mert akkor nem görcsösen nézek befelé, és fókuszálok a problémámra, hanem egyszer csak előugrik.

Mert bármennyire is azért futja az ember a köröket, hogy jobban értse magát, és az egyik legnagyobb szaktekintély mondja személyesen neki azt, amit az ő ábrájából és esetlapjából lát, néha túl direkt, és nem jön át. Bezzeg, ha a másiknak van hasonló állapota, határhelyzete, házúrsága, bezárt jegye… 🙂

A másik lehetőség pedig az, hogy amíg nem állnak a dolgok bennem 100%-os feldolgozottságon, addig a következőket sem biztos, hogy betudom fogadni. Viszont, amikor már nem rólam van szó, hanem a másikról, esetleg kimentem sétálni egyet, megforgattam magamban a dolgokat, akkor pedig átjön, és szép nagyot koppan 🙂

Érzésekről írni

Érzésekről írni, az majdnem olyan groteszk, mint simogatásról énekelni.

Furcsa, hogy az érzésekkel kapcsolatban, sok eltérő reakciót kapok vissza. Az egyik volt barátnőm szerint érzéketlen tuskó vagyok, a másik szerint túl érzelmes vagyok. Az igazság, ahogy általában megint félúton lesz a két véglet közt, és bár érzékenynek és empatikusnak tartom magam, nem mindig vagyok ilyen hangulatban, vagy tranzakció analitikus értelemben én-állapotban.

Sokat segített a saját magam megértésében az, hogy megértettem, hogy teljesen normális az, ahogyan működöm és váltok hangulat és érzésvilágok közt, hogy ettől nem vagyok hülye, sem meghasonlott önmagammal, még akkor sem, ha ezek az érzés és hangulatvilágok egymástól néha nagyon távol esnek. “Érzésekről írni” bővebben

Tudatalatti

A mai asztrológiai workshopon feltettem a nagy kérdésem, hogy miért lehet az, hogy taszitanak a szellemi és testi sérültek, és hogy visszatérő félelmem, hogy ha ilyen gyerekem születne, nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, Péter elkezdte ezt az ábrámból magyarázni, és ahogy elkezdett rajta dolgozni érezte, hogy az auramban van, hatással vagyok rá, elszorult a torka.

Megerősítettem, hogy igen ez belőlem jött. Ő valószínűsítette, hogy ez egy karmikus, múltból kísertő dolog ami már megtörtént korábban. Ekkor jött bennem a felismerés, hogy lehet, hogy az ettől való félelem miatt nem kötöttem még ki így közel 30 évesen. Azt tanácsolta, hogy ezt a témát majd ősztől rendszerdrámán vizsgáljuk meg, mert egyelőre erről sokkal többet az ábrám alapján nem tud mondani.

Annyit valószínűsített a témák halmozódása miatt, hogy ez a testi fogyatékos gyerek, a múltamból, akiről lemondtuk és intézetbe került, és a miatta érzett lelkiismeretfurdalás, maradt meg. Legalábbis, több hasonlót látott már, és ilyesmi szokott lenni, de hogy ez abszolút csak tipp, és erre való a rendszerállítási tér, ahol ez a történet, ha elő akar bukkanni, akkor előjön…

Azt hiszem, itt döntöttem el, hogy muszáj lesz egy évig rendszerállításra járni.