Péntek estém Szeparéban

Szóval ezen a hétvégén megint sikerült a lovak közé csapni 🙂

Úgy indult, hogy péntek este eleresztettem egy nagyobb körtelefont, hogy ki mit csinál. Kalóz és kangi Prágában voltak, a Lesz testvérek és Márk a Balatonban áztatták magukat. Szóval az maradt, hogy Ákoskával elmentünk Szeparéba vacsorázni.

Majd rájöttem, hogy neki sincs kártyája. De ekkor bevillant, az egyetlen legális és járható út, ahogy bejuthatunk, ismerős és protekció nélkül is 🙂

A vacsiból két cézár saláta lett, némi burn társaságában. Valamivel később kiváncsiságunk áthajtott minket ZPbe, ahol megnéztük milyen az „ágyas meggy”. Majd tettünk egy nagy kört, és sikeresen átestem 6 kiscsaj táskáján, amivel tuti beloptam magam a szívükbe. Majd az egyik sarokban egy szőke kiscsaj nyúl utánnam, hogy „Várj!”.
A másfél burn és a pálinka jó hatással volt az emlékező tehetségemre, így azt sem tudtam ki ő… De hirtelen ráeszméltem, hogy igen, őt Timinek hívják, és Judit pesti barátnője, aki még csak 17, de már most is nagyonjócsaj… No végülis annyi lett, hogy kapott tölem névjegyet, meg hogy a blogját átkéne alakítani így meg úgy, és tudok-e benne segíteni. Mondtam hogy ofkorsz 🙂

Aztán Virgin Mojitokat iszogattunk, és megvártuk amig noel befut 😉
Megérkezett nem sokkal utánna dr. Gullai két csajjal és két sráccal. Majd szolid sörözgetésbe bonyolódtunk Molnár Imre aktív aszisztálása és noel felé irányuló „zaklatása” mellett. Egyik hölgy kísértetiesen hasonlított Kéri Kittyre, de nyílván nem ő volt az 🙂

Majd 3 körül úgy dönöttem, hogy én bizony elhúznék haza.
A 906-os megállójában kedves ismerősökkel találkoztam. Habbival és Semiramissal, meg jó pár barátjukkal.
Ugye Habbinak aznap volt a szülinapi partyja, amit Buddha helyett végülis ZPben ünnepeltek (és mégcsak nem is hívtak…).
Aztán hazaérkezés, és gyorsan alvás, mert reggel megyek Zugligetbe.