Tonight

Hm, azon gondolokodom, hogy rég keltem én már hétkor. Sőt még régebben csináltak nekem reggelit. Ennél fogva most az egyetlen nehézséget számomra az jelenti, hogy reggelizés közben milyen oldalakat brózolgassak, mer a teljes blogrollom végig olvastam már.
Másrészt pedig fél négyig fent voltam, és már kiolvastam az összes feedem, és igoogle sem nyújt elég olvasnivalót, betűkre éhes szemeimnek.
De nem értem, az írói blokk mindenkit hajnal 4 és 7 közt kap el. Ja, hogy nem, csak a bloggerek is alszanak, néha… 🙂

No akkor most a kis intermezzom után, nézzük is meg mivel telt a tegnap estém, hogy miről beszélgettünk Pély Barnával, és hogy miért töltöttem be biztonsági őr szerepet a koncert közben „Tonight” bővebben

Szerda esti láz

Szerdai nap volt az, hogy megérkezett Philippe Barnet a francia partnerünk.

Nap közben a westendben Ecsyvel és thisnowval ebédeltem, beszéltünk a cégről, mivel este jön hozzánk interjúra. Elmondtunk mindent, jót és rosszat egyaránt.

Megvoltak az esti beszélgetések, Ecsyvel is, Gandival is. Most úgy tűnik mindkettőjükkel tudunk bőven mit kezdeni.

Az interjúk után Gandival neki indultunk a Hegedűs Gyula utcának a egyik sörözőjébe, ami furfangosan a Hegedűs nevet viselte…
Nagyjából kilencig voltam ott, két volt kolega társaságában. Aztán neki indultam Morrison’s 2nek, mivel ugye United koncert.Már zenéltek a srácok mikor érdemben oda értem, mert kerültem egyet Jászai felé. „Szerda esti láz” bővebben

Tonight

Nyah, ma szép zsúfolt napom volt…
Voltam ugye interjún, utánna pedig találkám volt Évivel, ami végülis négyes randiba futottm, mivel beállított sanyika is, Zitussal az oldalán.
Szóval igy együtt eszegettünk Star Kebabban, majd Westendfelé vettük az irányt, akkor már Zitus nélkül.
Miután Sándorral felpróbáltunk egy Saxoo boxert a próbafülkében – najó csak majdnem 😀 – és ki Tájfunoztuk magunkat, elmentünk mekibe megtömni magunkat.

„- Itt fogyasztod?”
„- Ha lehet, akkor inkább egy asztalnál ott hátul…”

Majd befutott nyanyi, Éváéktól pedig könnyek közt elváltunk. Így csak az maradt hátra, hogy Dorcit megvárjuk, és bemásszunk valami lélekemelő filmre, ami jelen esetben a nagyon kretén T4xi volt.

Dolgunk és a film végeztél Hanna úgy döntött randizik valami csávóval igy éjfélkor, Dorcival pedig lemásztunk Morrison’sba. Ahol most nem voltak sokan, de inkább kevesen.
Ellenben emelte a hangulatot Dorina a hangjával, Pély Barna és Palcsó Tamás pedig a jelenlétével…

És nem ittam ma este alkoholt 🙂
Peti kevert nekem egy alkoholmentes ananászos limeos koktélt, amit noellel való trécselés közben iszogattam.