Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Most érkeztem haza a filmnézésből, amit életem Évájával sikerült elkövetni.
Szóval, egészen friss az élmény még, és gondoltam, inkább most örökítem meg, mint később, amikor túl cizellálnám a dolgot. No, meg így talán egy picit eredetibb és hitelesebb is tőlem. Elvégre ez mégis csak a személyes naplócskám.
Elöljáróban annyit elmondanék, hogy senkinek sem olvastam elemzését/kritikáját róla, szóval bárki véleményével összecsengés valószínűleg nem a véletlen műve, hanem az egy húron pendülésé 😉
Miután az Avatart hónapok óta vetítik itthon úgy gondoltam, hogy a kezdeti baromi nagy érdeklődés lecsengett, és majd csak lehet kapni már IMAX 3D-re normális helyre jegyet. Tévednem kellett.
Márciusban leveszik a műsorról, és persze első második sorban van már csak 1-1 szabad hely a következő nem egész két hétre. A hozzám hasonló céltudatos, ám de nem túl ráérős ember ilyenkor előveszi a tárcáját, és megkérdezi hogy „Mennyi?”.
