Nyílt levél Márfai Péternek

Nyílt levél: Márfai Péternek

Az alábbi levelet elküldtem a képviselő úr nyilvános Parlamenti e-mail címére (ha már Informatikai és távközlési albizottság elnöke, talán eltudja olvasni), és a Bács-Kiskun megyei MSZP szervezet nyilvános címére is.

Mivel, az eddigi leveleimre sem méltattak még csak sablon válaszra sem, így jöjjön a nyílt levél.

Cím: Bátaszék-Kiskunhalasi vasút vonal bezárás
Címzett: peter.marfai[kukac]parlament.hu, bacs[kukac]mszp.hu
Időpont: 2009. augusztus 24., 10:27

Tisztelt Márfai Péter,

a ma reggeli sajtóból értesültem, hogy az Antali Károly közlekedési kormánybiztos vezette csapat közel 2000 kilométernyi vasútvonal bezárását tervezi az országban, még idén, amelynek a Bátaszék-Kiskunhalas közötti vasútvonal is áldozatául esne.
Így sok bácskai kistelepülés és Baja város is vasútvonal nélkül maradna.

Kiváncsian várom, hogy a Bács-Kiskun megyei MSZP szervezet, és személyesen Ön mit fog tenni annak érdekében, hogy VÉGRE képviselje azok érdekeit akik megválasztották.


Lakatos Zsolt
ügyvezető
NetDream Kft.