<DjZoNe> szép álmokat kislány
<DjZoNe> vigyázz magadra 😉
<Mül<öJmÖ$ HeJcEgNöC$kE> te is
<Mül<öJmÖ$ HeJcEgNöC$kE> és hiányzol
<Mül<öJmÖ$ HeJcEgNöC$kE> jó éjt szépálmokat
<Mül<öJmÖ$ HeJcEgNöC$kE> kezekkel csak óvatosan
<Mül<öJmÖ$ HeJcEgNöC$kE> puszi
Most azon morfondírozom, hogy mikor hallottam utoljára azt hogy hiányzol, mély mögöttes tartalommal, és úgy hogy tudtam, nem csak üres szavak vannak mögötte, hanem érzelmi töltés. Fél éve, talán…
És hiányzik ez az érzés, hogy fontos vagyok valakinek, nem csak úgy mint ember, hanem mint érző lény, mint férfi, mint pár vagy mint kedves.
Mert nyilván, fontos vagyok az üzleti partnereimnek, hogy müködtesem a szolgáltatást amire szerződtünk, működtessem az informatikai architektúrát.
A fönökömnek, hogy hozzáadott értéket termeljek, termeltessek, ne csak egyszerűen weboldalt csináljunk.
Az étteremnek ahol eszem, különben egy adaggal több kaja rohadna rajtuk.
A boltnak, ahol veszem a mindennapi kellékeimet, az öltönyöm, a cipöm, az ingem, a nyakkendőm, és mindent amitől engem Lakatos Zsoltnak lehet nevezni.
És azoknak akiknek a segítségemre van szükségük, emberileg, anyagilag, mentálisan, bárhogy.
De kinek vagyok fontos igazán?
Akinek nem ezek kellenek belölem, hanem hogy én ott legyek, velem találkozzon, engem halgasson, hogy elég legyen egymással szembe leülnünk és az a szemvillanás kumráni hosszúságú könyveket mondjon el.
Csak pár ilyen ember van. Öket nevezem én barátaimnak, és köszönöm hogy vannak nekem.
Akkor is, amikor jól mennek a dolgaim, akkor is amikor rosszul, amikor mélypontokat élek át, és amikor halálosan boldog vagyok.
Köszönöm.
Milyen jó, ha az embernek van egy „huga” aki msnezik, és néha rádöbbenti ilyenekre.
Ez a zene pedig azért jön, mert most igy érzem jónak:
[audio:forigner_-_nothings_gonna_change_my_love_for_you.mp3]
