Húsvét, meg minden

Igazság szerint így most lassan hajnali három felé kanyarodik az órám, azon gondolkodom, hogy mocsok gyorsan el kellene húznom aludni. Mivel reggel indulnom kellene ismét Dunapatajra, valószínűleg az egyik utolsó közös húsvéti ebédre.

Eddig a nagyszülők miatt jártunk le mindannyian unokák. Most viszont ez az apropó megszűnt, így nem tudom mennyire lesz majd a jövőben erre affinitásunk.

No de, egy dolog fog segíteni legyűrni a hajnali utazással kapcsolatos hírhedt ellenérzésem; késő délután már valószínűleg aszfalt lesz a lábam alatt és ismét a budapesti miliőt élvezhetem. Függök ettől a várostól mentálisan komolyan. Iszonyúan hiányzik.

Átértékelés

Úgy gondolom, hogy általában mindannyian elvagyunk a saját kis világunkban, de néha vannak dolgok amik arra kényszerítenek, hogy felkapd a fejed, hogy a dolognak, nem csak relatív skálán mozognak, hanem van abszolút skála is, és ehhez képest a viszonylagos dolgok eltörpülnek.

Fájdalom
“Átértékelés” bővebben

Megjöttem

Nos, megérkeztem Robi nevű unokatestvérem és párja Évi lakodalmáról.
Némiképpen dekoncentráltan, és fáradtan…

Nem, szinte semmit sem ittam, viszont besegítettem, a rendezvény bonyolításába, mint jó család tag. Ez annyit tett, hogy a kezdő, kvázi demo ebédnél – vagy, inkább előételnek hivható dolognál – az italok osztásában segítettem édesapámnak, ebben a tömények mérése, és némi sörcsapolás volt. Majd amikor elindult a nászmenet, a házasságkötő terem felé, át a városon, akkor én is mentem, mert nekem kellett a teremben kezelni a hangtechnikát. Visszaérve, és túlélve az egyházi esküvőt is, új szerepet kaptunk, ez pedig a vendégek nyakonöntése volt, tűzforró levessel, najó semmi ilyesmi üzemi baleset nem volt, de egy kivételtő eltekintve, az összes “pincér” Robi unokatestvére volt.

Node, majd holnap megírom hosszan. Ellenben most mennék aludni.
Azoknak üzenném, akik a holnap délutáni sétát tervezik, hogy 2 előtt ne nagyon hívjanak fel, köszönöm 🙂