La Pizza di Mamma Sofia – a belvárosi pizzakirálynő

Elég régóta szeretnék írni, vagyis inkább ömlengéssel átszőtt élménybeszámolót megosztani veletek, erről a mesés helyről.

A helyzet az, hogy a belvárosban, a Ciao Panino bezárása óta nem lehet normális, autentikus, vékony tésztás pizzát kapni szeletelve. Ennek a méltatlan és mindenképpen áldatlan állapotnak vetett véget augusztusban a Király utca legforgalmasabb részén a Gozsdu udvar bejáratával szemben megnyílt La Pizza di Mamma Sofia.

Az első időkben, amíg nem volt kint semmiféle tábla a bolton az ablakban tornyosuló Nutellás üvegek csábító látványáról lehetett a helyet könnyen megtalálni, már persze abban az esetben, ha nem volt orrunk, hogy kiszagoljuk, hogy honnét jönnek ezek a mennyei illatok. „La Pizza di Mamma Sofia – a belvárosi pizzakirálynő” bővebben

10 jel, hogy Budapesten ébredtél és nem Amsterdamban

Reggel, munkába indulva gondolkodtam azon, hogy mi is az ami miatt számomra élhetőbb városnak tűnik Budapest, mint a Hollandok üdvöskéje.
Persze, a lentiek csak az én véleményem tükrözik, nyilván lesz aki szerint ezért a kurva anyámat, mert hogy ő pont valamelyik lent felsorolt dolog miatt látogatja a holland fővárost.

„10 jel, hogy Budapesten ébredtél és nem Amsterdamban” bővebben

Húsvét, meg minden

Igazság szerint így most lassan hajnali három felé kanyarodik az órám, azon gondolkodom, hogy mocsok gyorsan el kellene húznom aludni. Mivel reggel indulnom kellene ismét Dunapatajra, valószínűleg az egyik utolsó közös húsvéti ebédre.

Eddig a nagyszülők miatt jártunk le mindannyian unokák. Most viszont ez az apropó megszűnt, így nem tudom mennyire lesz majd a jövőben erre affinitásunk.

No de, egy dolog fog segíteni legyűrni a hajnali utazással kapcsolatos hírhedt ellenérzésem; késő délután már valószínűleg aszfalt lesz a lábam alatt és ismét a budapesti miliőt élvezhetem. Függök ettől a várostól mentálisan komolyan. Iszonyúan hiányzik.

Egy régi ismerős

Néha rámtör az érzés, hogy tényleg belaktam a várost.

Utazom és ismerősök itt és ott. Ismerem a gyrosonál a török srácot, a virágos kiscsajt, a boltos nénit, a mekis pénztárost. Volt egyetemi csoporttásam jön velem szembe az éjszakain, ismerősök szállnak be a metró szerelvénybe mellém, stb stb.

Ez nagyságrendekkel más, mint az első 2 évem a fővárosban, amikor bárhova mentem, sehol sem jöttek szembe ismerős arcok, még véletlenül sem. Vagy csak nem vettem észre, nem tudom.

Szerdán például ebéd után sétálgattam Kolossy téren, és láttam egy profilból ismerős arcot, amint éppen térképet bújt. Először nem voltam biztos benne, ezért megvártam, amig felnéz. De igen ő az.

Exec volt. De régen is láttam Gézát. Először láttam, hogy nem ismer meg, nyilván sokat változtam az elmúlt 2-3 évben, főleg radikális újdonság a haj hosszamban keresendő.
Node, mindegy is, a Montevideó utcába ment valahova, megmutattam neki, hogy melyik is az, ha már ott dolgozom. Közben pedig elmeséltük egymásnak, hogy ki mivel foglalkozik, milyen területen, beosztásban stb.

Aztán beszélgettünk a rég elfeledett trefortos arcokról, és ilyesmikről.

Utoljára akkor találkoztunk, szerintem, amikor Layzával mentünk megnézni az Operaház fantomját.
Jó volt újra látni.