Mission Impossible, avagy magyar bankok és az euro

Nos, csak hogy ma is lehessen rám anyázni, ismét sikerült valamibe belenyúlni.

A történet röviden annyi, hogy van egy deviza számlám, ahol a számlavezető bankfiók külföldön van, ám de VISA kártya van a számlához, és mondjuk szeretnék itthon, Magyarországon EURÓt kivenni ATM automatából.

Euró
„Mission Impossible, avagy magyar bankok és az euro” bővebben

NATO csúcs

Tegnap éjszaka hívtam egy taxit, mert robognom kellett valahova, viszonylag gyorsan (igen, hozzá). A sofőr, az egyik legrégebbi ember, akivel szoktam járni, így ilyenkor általában mindig beszélgetünk valamiről. Amúgy sem vagyok az a fajta ember, aki szónélkül ül autóban.

Nos, most a téma persze aktuális, a ma kezdődő NATO csúcs volt.

NATO csucs
„NATO csúcs” bővebben

Az új barátom :)

Szombat este elindultam valami élelem után nézni, és végülis is Szerájban kötöttem ki, olyan este 8 és 9 között. Mivel tömegesen vonultak lefelé az emberek Morrison’s 2-be, ezért úgy gondoltam, hogy megnézem már, hogy miért mennek ennyire.

Az eredmény erősen kiszámítható volt. Lent ragadtam, és úgy ahogy régen, ismét az elektronikus tánczenét felvonultató terem dj pultjában találtam magam. A kihívás ebben most az volt, hogy mióta legutóbb hódoltam VJ szenvedélyemnek, azóta lecserélték a vezérlő egységet, és a külső eszközöket is. Így újra meg kellett velük ismerkednem 🙂

Ezt egészen nagy siker koronázta, így az új barátom neve SGM Pilot 2000. Ő váltott fel az eddig csodásan teljesítő Cerebellum digi 64U-t, ami úgy a szívemhez nőtt. A hibáival együtt egy nagyon szerethető DMX fényvezérlő volt 🙂

Az új masina pedig egészen okos jószágnak tűnik, és egyben szokatlannak, az elődjéhez képest. Azt hiszem elég sokat fogom simogatni a gombjait a jövőben 🙂

Gyász :(

Szerver

Nos szóval, az van, hogy szegény szerverem karbantartása közben az éjszaka folyamán sikerült egy kb 30 perces leállást elszenvednie, a hálózati beállítások elkonfigurálása miatt.

Ami miatt a bejegyzésem a gyász címet viseli az az, hogy szegény már 406 napja 23 órája és 33 perce futott… Béke az uptime poraira… :'(

Elég volt a BIXből, nyomás haza 🙂

 

Ez azért morbid

Az egyik kolegám mesélte a következőt nekünk az irodában még, áprilisban az édesanyja halálával kapcsolatban. Egészen eddig talomban volt ez a bejegyzés, kegyeleti okokból.

De, most megkaptam az engedélyt, hogy publikáljam:

Felhívtam a hatósági boncnokot, hogy mivan anyámmal.

Hamvasztást kértem, és azt mondták, hogy hozzak lepedőt. Bazmeg, én hozzak lepedőt!?
Azon gondolkodom, gyújtóst vigyek-e…

Sőt lehet odaadják anyám holttestét, hogy vigyem el egy erdőbe…

Ennek erősen Tesco gazdaságos temetkezés szaga van…
Magyarország 2008-e?

Antiszociál

meg ista, és lehet, hogy Pista is.

Meg még magamhoz sincs kedvem, sem hangulatom, sem idegszálam…

De kialvatlan mindeképpen olyan 30 óra fennlétnél járhatok, és ha hazaértem, még vár egy weboldal javítás, ami magasról nem fog érdekelni. Most nem.

Egy pár napos meló miatt áldoztam be eddig 5 éjszakámat, most elég volt. Haza megyek, és aludn ifogok, kikapcsolom az összes telefonom, és kalap-kabát 🙂

Nem, parázsba sem leszek ma.

Megázás

Megjövés után megázás… 😀

Szóval Szaffy, Totya és Valmont társaságában sikerült cafattá ázni a Margit-sziget közepén. Ennek folyománya képpen, most átöltözés, forró tea készítés, és fürdés projekt lesz, majd pedig Zsófinál folytatjuk tovább a délutánt.

A 17:10-es 26-os vonalon közlekedő busz sofőrének innét kívánok három orángutánt a seggébe, meg egy konténeres ifát.

Köszönöm.

Megjöttem

Nos, megérkeztem Robi nevű unokatestvérem és párja Évi lakodalmáról.
Némiképpen dekoncentráltan, és fáradtan…

Nem, szinte semmit sem ittam, viszont besegítettem, a rendezvény bonyolításába, mint jó család tag. Ez annyit tett, hogy a kezdő, kvázi demo ebédnél – vagy, inkább előételnek hivható dolognál – az italok osztásában segítettem édesapámnak, ebben a tömények mérése, és némi sörcsapolás volt. Majd amikor elindult a nászmenet, a házasságkötő terem felé, át a városon, akkor én is mentem, mert nekem kellett a teremben kezelni a hangtechnikát. Visszaérve, és túlélve az egyházi esküvőt is, új szerepet kaptunk, ez pedig a vendégek nyakonöntése volt, tűzforró levessel, najó semmi ilyesmi üzemi baleset nem volt, de egy kivételtő eltekintve, az összes „pincér” Robi unokatestvére volt.

Node, majd holnap megírom hosszan. Ellenben most mennék aludni.
Azoknak üzenném, akik a holnap délutáni sétát tervezik, hogy 2 előtt ne nagyon hívjanak fel, köszönöm 🙂

Bazmeg

Mindig rájövök, hogy a franciákat nem véletlenül utálom.

Az imént állok itt Parázsban két asztal között. Erre jön egy 30 körüli kopasz francia csiga zabáló baromarcú, aki szemrebbenés nélkül fellökött. Aztán még egy ekszküzé moát sem tudott elrebegni a nem létező bajsza alatt. A kurva felsőbbrendűségi komplexusotokat.

YouTube linkek tiltása

Személyes tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a Microsoft bekeményített, és mától tiltja a youtube-os urleket MSN üzenetként.

Kiváncsi leszek, hogy ezért a megmozdulásért az Európai Bizottság megint hány millió euróra fogja megsimogatni a kis arcát. Vagy majd jön a full kamu, hogy hát tévedés volt..?

A Microsoft mindig azt hiszi, hogy ő mindent megtehet, csak nem azért építenek az emberek információs társadalmat, web kettes oldalakat, hogy a nagy M$ majd egyszer csak lekorlátozza őket, kénye kedve szerint.

Az oké, hogy megy a nagy szörcsendzsin háború, és hogy Billy Boy beigérte, hogy hude ilyen-olyan szuper szolgáltatásokkal majd most tömegesen mindenki lájv szörcsöt fog használni… Ilyenek után, azt hiszem, már csak azért sem szavazok bizalmat nekik.

Kapcsolódó Wikipedia oldal

Rejtélyes kulcs

Ma reggel a narancssárga ingem zsebében találtam egy lakat kulcsot.
Az ing szine determinlja a tényt, hogy ez szomabt este tisztázatlan körülmények közt került hozzám, az egyetlen probléma vele, hogy nem tudom kié, és miért van nálam…

Remélem ez nem egy ilyen, kérek egy kulcsot a szívedhez eset 😀

Amennyiben bárkinek nagyon hiányzik, nálam fellelhető.

Felhívtam szomabt esti hű utitársam Tamást, aki szintén nem tudja, hogy honnét való, az emlékezetem pedig erősen hiányos aznap este, legalábbis az apró részletek tekintetében

Tessék, Magyar Nemzet?! III. felvonás

Ma ismét megtörént, ami február óta havi rendszerességgel előfordul.

Megkaptam a havi nem fogadtott hívásom a Magyar Nemzettől. Bár, most annyival finomodott a helyzet, hogy vagy a Magyar Nemzettől kerestek, vagy a Lánchíd rádiótól, legalábbis a telefon túloldalán lévő operátor hölgy elmondása alapján, ez a stájsz. Kár, hogy ezzel sem vagyok kijjebb a vízből, de már nagyon szeretném tudni, hogy mit akar a Magyar Nemzet, így Nemzeti dal után szabadon…