Tonight

A ma este is szépen indult.
9kor kellett volna ZKval találkoznom Nyugati téren, és csunyán elkerültük egymást, 10 után hívott, hogy ő nem vár tovább és haza megy.
Én akkorra már megjártam Star Kebabot, és a teljes nyugatitéri alluljárót oda-vissza, és a hívás pillanatában Ijjászban ültem, a két Sándorral.

De akkor úgy gondoltam, ha már várt rám közel másfél órát, akkor vissza megyek beszélgetni és ilyesmi.
Nos, ebből az lett, hogy 3/4 12kor hívott sándor hogy bizony hol a nedves rákfenében vagyok már, én pedig elárultam hogy ismét star kebabban ülök, és beszélgetünk Zkval, aki éppen készül menni haza.

Kocsiba ültek, és átjöttek, de addigra Zoltán úr elpályázott haza, igy – aznap harmadszor is – beültem Star Kebabba egy gyrosra… 😀

Majd kollektíve úgy határoztunk, hogy lemegyünk Morrison’sba, és megnézzük mi a ahányás van.
Nos, hányás nem volt, ellenben Gandalf, Hámory, Epstein és Palcsó kartársak lent fogyasztották agysejtjeiket. Majd pedig befutott a mi mixer Petink így elöször civilben 🙂

Ez egy érdekes este volt…
Marhára nem volt hangulatom, főleg semmihez, sem inni, sem táncolni, sem énekelni, semmi.
Támasztottam egész este a pultot, rendszerint – a Ganditól kapott viszkin kívül – valami alkohol mentes löttyöt eresztettem magamba.

Majd tanuja lehettem, szöke plázacica értelmi megnyilvánulásának és megdicsőülésének.
Csabi és Tomi koktélozgattak és megkérdezték tőlük a leányzók, hogy szeretik-e a koktélokat, nyilván a kép nem volt elég egyértelmű, vagy lehet úgy gondolták, hogy éppen, a mértékletesség, és az önsanyargatás erényeiket fejlesztik és éppen kínozzák magukat.
Node, szó mi szó, Csabi engedett fajfenntartási ösztöneinek és meginvitálta őket egy tequilára, amelyet elfogyasztván el is veszítette a hölgyek érdeklődését. Akik mellesleg, megjegyezték, hogy a Palcsó Tomi úgysem beszélget velük, mivel ő „médiasztár”.
Úgy gondolom Tomi hátán kevés dolog tudja felállítani a szőrt ennyire.

Majd ezek után Csabi bemutatta a keleti harcművészetekben szerzett mély jártasságát, és bőszen harcolt a botjáért Mamuttal 😀

Nem sokkal ezután Petivel úgy gondoltuk beáramlunk, az éppen átalakítás alatt álló legkisebb terembe, és a csocsó részlegbe, ahol faltúrási és festési munkák zajlottak.
Ezt feldobandó elkezdtünk Hustlert nézni, amihez nem volt túl sok affinitásom, és mivel Sándorék is indultak volna már ezért kihúztam onnét, és így ennyi a mese vége.
Jó éjszakát, gyerekek.