A geekométer kiakadt Ibizán

Gondoltam, hogy a reptérről kijöve nem pattanok taxiba, nem anyagi megfontolás miatt, hanem szeretnék némi személyes benyomást szerezni a helyi közlekedésről. A buszt ami elvisz a hotelig nem lehetett eltéveszteni, viszont naiv, pesti, foursquarehez szokott hülyegyerekként gondoltam, hogy a modern technikára támaszkodva megfogom találni egyszerűen. Ez finoman szólva sem így történt.

„A geekométer kiakadt Ibizán” bővebben

Drága este

Holnap este az én drágámmal megyünk Kassára, három napra, megünnepelendő a szülinapomat. Ha pedig már ott vagyunk bulizunk is egy picit.

Viszont, tekintettel arra, hogy internet szolgáltatással foglalkozom, és bár a rendszereink meglehetősen megbízhatóan működnek, mégis lehetséges, hogy érkezik egy riasztás, hogy gond van, és akkor bizony be kell avatkozni.

Erre való ugye a notebook, mint olyan, amivel nem is lenne gond, csak a jelenlegi gépen fém alapú, 15.4 colos kijelzővel van felszerelve, és ezért elég nehéz. Nyilván nem annyira, de mondjuk töltővel együtt 4-5 kiló, és ugye elég nagy, és még az utazótáskámat is deformálja.

„Drága este” bővebben

Egy kis szakmázás xw9400-al

A történet ott indul, hogy szegény kis szerverem már elég régóta rötyög bent abban a csúnya nagy cocialista tömbházban, ahol a magyarországi szerverek túlnyomó része található, és amit szokás BIX-nek, és ISZT-nek is nevezni (bár egyik sem fedi a teljes valóságot, de most ezt nem tárgyalnám ki).

„Egy kis szakmázás xw9400-al” bővebben

Telefonok meg a Nokia

Nos, ahogyan páran láttátok az egyik telefonom lecserélésre került, nevén nevezve a gyereket, egy csodás 6500 classiccal lett gazdagabb a mindennapi informatikai architektúra, amit magammal cipelek.

Halott telefon

Öröm-boldogság, átmigráltam az összes telefonszámot, eseményt, születés és névnapokat, családi eseményeket, és minden ilyesmit. Na, jó szelektáltam azért pár nevet, és eseményt. De teljesen elégedett vagyok eddig a kis vékony fekete szörnyeteggel. ( Ezzel a telefonnal készült a Menno De Jonggos videó… Csak a felbontást felejtettem el növelni 🙁 )

„Telefonok meg a Nokia” bővebben

A Microsoft Network ismét nagytestvért játszik

A nagytestvér

Ma reggel tűnt fel, hogy a Live Messenger filterzett szavak közét tartozik a „http://www.utorrent.com/download.php” karakter lánc. Maga az utorrent.com domain nem, és a kifejezés sem, viszont a letöltési url igen.

Ezzel megint szerintem hatalmas öngólt lőttek.

Ha emlékszünk, fél éve csinált már ilyet a Microsoft. Remélem ennek a dolognak is lesz olyan visszahangja, hogy a filtert le kelljen törölniük.

„A Microsoft Network ismét nagytestvért játszik” bővebben

Az életmentő Ubuntu

doctor_tux

Nos, egészen sokáig használtam default desktop operációs rendszernek Linuxot, és FreeBSD-t felváltva. Történt ez főleg azért, mert a legelső munkahelyemen FreeBSD-n kellett fejleszteni. Elsőre szokatlan volt egy picit, de volt rajta KDE, amivel azért jó barátok voltunk régóta, és volt rajta konzol, és ugye POSIX kompatibilis, így nagyon jó kijöttünk.

Volt pár dolog, ami fura volt, másképp működött, vagy egyáltalán nem. De beleszerettem. Viszont, amikor 2006 októberben másik céghez mentem, ez megváltozott, kötelező volt xpt használni desktopon (otthon a fent említett 2 unix mellett 2000-et voltam hajlandó megtűrni), de az xpt nem igazán szerettem. Túl csicsás, túl „okos”, és túl lomha. Még úgy is ha minden grafikai csicsát kikapcsoltam.

Node, miért is kezdtem el ezt írni. Olyan két hónapja történt, hogy az egyik barátom áthozta a hugának a legalább 5 éves notebookját, hogy csináljak vele valamit, mert annyira vírusos lett, hogy már be sem lehet kapcsolni, viszont a szerény 20 gigás vincseszterről a képek azért kellenének…

„Az életmentő Ubuntu” bővebben

Gyász :(

Szerver

Nos szóval, az van, hogy szegény szerverem karbantartása közben az éjszaka folyamán sikerült egy kb 30 perces leállást elszenvednie, a hálózati beállítások elkonfigurálása miatt.

Ami miatt a bejegyzésem a gyász címet viseli az az, hogy szegény már 406 napja 23 órája és 33 perce futott… Béke az uptime poraira… :'(

Elég volt a BIXből, nyomás haza 🙂

 

Kamu hír a Rainbow Six Vegas 2-ről?

Úgy látom, az IT téma is kezd elég erősen bulvárosodni.
Törént ma ugyanis, hogy megjelent indexen a tech részben egy cikk az UbiSoft Rainbow Six Vegas 2 kiadásával kapcsolatban.
Először én is röhögtem a híren, majd némiképpen technikai emberként megnéztem a csatolt hexaeditoros képet, és itt kezdődtek a gondok „Kamu hír a Rainbow Six Vegas 2-ről?” bővebben

A PHP tervezési hiányosságai, és a bunkó support team

Személyes szeretetemet félretéve a fent említett, és kedvencemnek titlulált szkript nyelv felé, sajnos be kell ismerni, hogy tervezési hiányosságokkal küzd, a jelenlegi karbantartó csapat, pedig erős kommunikációs és morális visszamaradottsággal.

„A PHP tervezési hiányosságai, és a bunkó support team” bővebben

Mozgalmas hétvége

Pénteken sikerült az irodában rohadni este 9-ig, mivel már sokadik hete csúszunk, az egyik projekt átadásával. De mindig újabb, és újabb át nem gondolt részek jönnek elő, és ez így nagyon fos…
Rendes specifikáció hiánya, ugye…

No, mindegy. Szóval hívtam egy autót, és rohantam is Parázsba, ahol ismét szép társulat gyűlt össze. „Mozgalmas hétvége” bővebben

PHP Socket szerver és chat átjáró Flash klienseknek

Először is ez nem egy részletes útmutató, hogy „Hogyan írjunk PHP Socket szervert és chat átjárót Flash kliensekhez 10 őerc alatt.” vagy bármi ehhez hasonlót.

Ez a cikket eredetileg angolul írtam meg, még tavaly nyáron, azért mert akkor fejeztük be egy Flash chat megoldást fejlesztését, aminek szerver oldalon PHP a backendje és ez biztosítja a chat átjárót is. Ebben a cikkben főleg kód részleteket fogok bemutatni, és néhány trükkös megoldást, mint például, hogy hogyan bírjuk rá a flasht, hogy 80-as porton kommunikáljon a szerverünkkel, de a legvégén az alkalmazás majdnem eredeti formájában le is tölthető.
Viszont, itt most csak és kizárólag PHP kódot fogok prezentálni, mivel a Flash kódokat nem én írtam, így nyilvánosságra sem hozhatom.

„PHP Socket szerver és chat átjáró Flash klienseknek” bővebben

Hall of Fame

Fura érzés az, amikor megkeresnek a világ másik feléről azzal, hogy a te általad írt alkalmazást használva szeretnének egy sok felhasználós játékot építeni, és hogy lenne pár kérdésük…

Azt hiszem, ezt most az olvasóim közül MilGrán és Kalózon kívül nem sokan tudják átérezni.

A játék amihez készül, egy Truco néven ismert dél Amerikai kártyajáték, ami legalább annyira népszerű, mint nálunk újabban a Póker.

Megoldás a WordPress WP-Forum 1.7.4 SQL injection sebezhetőségre

Múlt héten milw0rm SQL injection jellegű biztonsági rést talált a WordPress Forum plugin 1.7.4 verziójában. Én pedig itt megmutatom, hogyan lehet a hibát kijavítani. „Megoldás a WordPress WP-Forum 1.7.4 SQL injection sebezhetőségre” bővebben