Címke: önismeret

Istent játszani

Nem olyan rég értem haza egy baráti iszogatásból, ahol Imre barátommal használtuk a szellemi adottságainkat, észleltük a mintázatokat, és egy szituációban megpróbáltuk kiugrasztani a nyulat a bokorból. Brigi bár nem szólt semmit, arra gondolt, hogy miért játszunk mi Istent. Ezt a gondolatot sikerült elkapnom, majd felhangosítottam, és elismerte, hogy igen erre gondolt most velünk kapcsolatban.

Innét jönnek a nehezebb kérdések, hogy vajon, ha van egy adottságod, képességed, amivel születtél, vagy nem születtél vele, de fejlesztetted, képezted, jogod van-e használni, és ha használod beavatkozhatsz-e dolgokba.

Ez a kis mimóza jellegű világkép aranyos, de nagyjából ugyanúgy fest, mint hogy van-e jogom az utcán sétálni, megállni a boltban reggelit venni, levegőt szívni, vagy éppen leparkolni valahova. Van, ha nem kellene használnom, nem használnám, ha nem kellene, nem fedeztem volna fel, nem fejlesztettem volna. Azt hiszem, mindannyian lelkiismeret furdalás nélkül beszélünk, ez sem különb sokkal ennél. Beszéddel is legalább annyira lehet valakit befolyásolni, mint a szálak húzogatásával, én határokon átnyúlással.

Nem érzem, hogy különösebb felelőssége lenne annak, aki használja, főleg akkor, ha ezzel nem rombolási szándéka van.

FRISSÍTÉS
Azok kedvéért, akik szeretnék érteni, de nem sikerül magyarázok egy picit. A tranzakcióanalitikus szemléletben, ez az úgy nevezett „Plüss nyuszi” játszma.
Ami arról szól, hogy vannak olyan személyek, és archetípusok, akik képesek átnyúlni az én határokon. Vagyis képesek az úgynevezett szabad akarat befolyásolására, képesek rávenni embereket dolgokra. Ez egy tanulható dolog, ahogy az ez elleni védekezés is. A legjellemzőbb ez a játszma típus olyan emberekre, akiket a születési idejük alapján skorpiónak szokás azonosítani, de mint írtam, nem csak rájuk jellemző.

Önismereti szikrák

Az elmúlt hét napban két alkalommal volt egy kis, véletlenszerűen alakult hat fős csapatnak önismereti foglalkozása, nem az iskola keretében, de az ő szervezésükben, és a felismerésekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Ami viszont kevésbé lenne összeszedett, és informatív, így csak írom ami jön.

Ilyenkor ugye, az ember elsődleges fókusza, amiért egy ilyesmire jelentkezik az, hogy válaszokat kapjon, valamit megértsen saját magával kapcsolatban, a belső működésével kapcsolatban, a miértekkel kapcsolatban, a család sorsával kapcsolatban. Viszont, azt vettem észre, hogy a legnagyobb felismerések, és homlokcsapkodások mindig mások ábrájával, történetével, működésével és dinamikájával kapcsolatban jöttek, ahogyan az lenni szokott.

Azt hiszem törvényszerű, hogy saját magunkra nem látunk rá annyira jól, ha csak nem működtetünk egy freudi értelembe vett felettes-ént. Így, amikor már nem koncentrálsz magadra, és a fókuszod a másikon van, az ő sztoriján, történetein, vagy éppen az érzelmi hullámain, amik éppen zajlanak benne, akkor jövök rá magammal kapcsolatban a legnagyszerűbb dolgokra, pontosan azért, mert akkor nem görcsösen nézek befelé, és fókuszálok a problémámra, hanem egyszer csak előugrik.

Mert bármennyire is azért futja az ember a köröket, hogy jobban értse magát, és az egyik legnagyobb szaktekintély mondja személyesen neki azt, amit az ő ábrájából és esetlapjából lát, néha túl direkt, és nem jön át. Bezzeg, ha a másiknak van hasonló állapota, határhelyzete, házúrsága, bezárt jegye… 🙂

A másik lehetőség pedig az, hogy amíg nem állnak a dolgok bennem 100%-os feldolgozottságon, addig a következőket sem biztos, hogy betudom fogadni. Viszont, amikor már nem rólam van szó, hanem a másikról, esetleg kimentem sétálni egyet, megforgattam magamban a dolgokat, akkor pedig átjön, és szép nagyot koppan 🙂

Érzésekről írni

Érzésekről írni, az majdnem olyan groteszk, mint simogatásról énekelni.

Furcsa, hogy az érzésekkel kapcsolatban, sok eltérő reakciót kapok vissza. Az egyik volt barátnőm szerint érzéketlen tuskó vagyok, a másik szerint túl érzelmes vagyok. Az igazság, ahogy általában megint félúton lesz a két véglet közt, és bár érzékenynek és empatikusnak tartom magam, nem mindig vagyok ilyen hangulatban, vagy tranzakció analitikus értelemben én-állapotban.

Sokat segített a saját magam megértésében az, hogy megértettem, hogy teljesen normális az, ahogyan működöm és váltok hangulat és érzésvilágok közt, hogy ettől nem vagyok hülye, sem meghasonlott önmagammal, még akkor sem, ha ezek az érzés és hangulatvilágok egymástól néha nagyon távol esnek. „Érzésekről írni” bővebben

A megjelenő probléma

Eljött az ideje annak, hogy megtörténjen az első saját családállításom – és bár vannak körülöttem, akik ettől az egész műfajtól óvnak, sőt olyanok is, akik az egészben nem hisznek, engem továbbra is lenyűgöz, és nem foglalkozom velük. Nyilvánvaló volt, hogy igen, ez lesz a nap, amikor végre reflektorfénybe kerül a probléma amivel küzdök, és egyrészt mindenki és főleg magam előtt szembe kell néznem valamivel, ami még nem tudom hogy mi lesz, maximum sejtéseim vannak.

Már odafelé menet azon kattogtam, hogy kik lennének a szereplők ebben a születési családomat megjelenítő lélekbe pillantásban. De, azt hiszem, hogy akiket végül választottam, azokra jobban nem is állhatott volna a szerep. Hátborzongató volt látni az engem megjelenítő karaktert ahogyan Édesanyámmal szemben állt, ahogy ugyanabban a kéztartásban állt, amiben én ültem tőle néhány méterre, és ami rá az egész nap alatt nem volt jellemző.

Kiderült, hogy parentifikált vagyok. Sokan tudom örülnének, ha ez lenne a legnagyobb gondjuk, de ez kezdésnek pont elég. Egyébként, utólag megnézve az asztrológiai ábrámat, ez tök világosan látszik, de konkrétan a Regio Montanus az ábra megfelelő részén még ki is írja, hogy „Szeret szülői vagy gyermeki szerepet játszani (…) a gyökerek mindenáron való elszakításának kényszere”. Látszólag ellentmond a két meghatározás, pedig ugyanarról szól. Mivel nem tudok a szülői háztól elszakadni, ezért fizikálisan megteszem, és ezt a dolgot elnyomom magamban.

Így kellett szembesülnöm azzal a dologgal, hogy amíg lelki szinten, nem foglalom el a családban a gyerek helyét, és a szüleim nem állnak egymás mellett, én pedig ülök a lábuknál, a lélek számára ideális, energizáló helyen, addig továbbra is gondjaim lesznek a kapcsolataimban. Amíg a terápiás térben jelenlévő erőtérben én is felnőttként állok, szemben anyukámmal, mint egyenrangú fél, addig az életemben nem lesz helye senki másnak, és én sem találom meg a helyem.

Sajnos, az engem megjelenítő csoporttagot – akinek nem lehetek elég hálás – szépen megpróbálták az elengedéses mondatok. Ő szenvedett, hogy ez olyan kemény, mint egy szakítás, én tőlük pár méterre ülve, éreztem mindent, ami történik, és jöttek fel az élmények ezzel kapcsolatban. Már tudom miért éltem meg sok otthonról Pestre vonatozást, szinte a könnyeimmel küzdve. Mert tényleg olyan volt, mint egy távkapcsolatban az elválás hosszú időre.

A legrosszabb, hogy az ember hiába él fizikailag távol a családi háztól – idén lesz, hogy 10 éve leérettségiztem – az ember lelke simán ottmarad beszorulva, egy ilyen, egyedül nehezen feldolgozható helyzetben. Viszont, mivel ez a felismerés megtörtént, elkezdtük dolgozni ebben a lelki térben, átfognak menni ezek a változások a lelkemen, és tudom, hogy változni fognak ettől a dolgok bennem, és körülöttem is.

Tudatalatti

A mai asztrológiai workshopon feltettem a nagy kérdésem, hogy miért lehet az, hogy taszitanak a szellemi és testi sérültek, és hogy visszatérő félelmem, hogy ha ilyen gyerekem születne, nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, Péter elkezdte ezt az ábrámból magyarázni, és ahogy elkezdett rajta dolgozni érezte, hogy az auramban van, hatással vagyok rá, elszorult a torka.

Megerősítettem, hogy igen ez belőlem jött. Ő valószínűsítette, hogy ez egy karmikus, múltból kísertő dolog ami már megtörtént korábban. Ekkor jött bennem a felismerés, hogy lehet, hogy az ettől való félelem miatt nem kötöttem még ki így közel 30 évesen. Azt tanácsolta, hogy ezt a témát majd ősztől rendszerdrámán vizsgáljuk meg, mert egyelőre erről sokkal többet az ábrám alapján nem tud mondani.

Annyit valószínűsített a témák halmozódása miatt, hogy ez a testi fogyatékos gyerek, a múltamból, akiről lemondtuk és intézetbe került, és a miatta érzett lelkiismeretfurdalás, maradt meg. Legalábbis, több hasonlót látott már, és ilyesmi szokott lenni, de hogy ez abszolút csak tipp, és erre való a rendszerállítási tér, ahol ez a történet, ha elő akar bukkanni, akkor előjön…

Azt hiszem, itt döntöttem el, hogy muszáj lesz egy évig rendszerállításra járni.