WordPress bővítmény fejlesztési ötletem

Jött egy ötlet, most így félálomban. Majd hónam alá csaptam a kis laposom, miközben kimentem, oda, ahová még James Bond is gyalog jár, hogy az időt hasznosan eltöltendő utána nézzek meg lehet-é valósítani, amit kitaláltam.

„WordPress bővítmény fejlesztési ötletem” bővebben

Fura esték

Mostanában sokat alszom el úgy, hogy csak leteszem nyitva az ágy mellé a notimat, élére állítva, és hagyom a zenét szólni. Legtöbbször csak mert már agyailag nem jutok el odálig, hogy azt is le kellene lőni, meg zenére úgyis jobb elaludni, egy picit kikapcsol.

Viszont legalább nem álmodok úgy hülyeségeket. „Fura esték” bővebben

Múlt hét

Nos, a helyzet az, hogy az elmúlt héten kellett elkészülnöm az egyik céges projekttel – amivel így is csúsztam egy napot – ezért meglehetősen keveset aludtam.

Olyan életritmust próbáltam kialakítani, hogy pihenni is sikerüljön, de dolgozni is tudjak közben. Nos, ez igazából annyira nem sikerült…

Kimerülten
Kimerülten

„Múlt hét” bővebben

No, akkor elkezdődött

Újra munka

Fura, hogy évek óta nem voltam igazából 4 napnál hosszabb szabadságon, most pedig a karácsonyi új évi és minden hasonló hacacáréval együtt közel két hetet csak „láblógattam”.

Illetve hát ez a láblógatás nálam annyit jelentett, hogy rengeteg kedvenc DVDmet újranéztem, no meg pótoltam a hiányosságaimat pár alapmű tekintetében, miközben próbáltam magam utólérni a dolgaimban, bár a negyedét nem csináltam meg annak amit terveztem, viszont egészen sokat igen.

Például a legtöbb saját oldalamat új szerverre költöztettem, a megnövekedett látogatottság és terhelés miatt. Ennek az eredménye az, hogy a http://djz.hu/ már nem a régi fekete designnal jelentkezik, hanem gyakorlatilag a blogom egyik oldalával. Másrészt rendbeszedtem egy picit a kedvenc idézetes oldalamat is.

Ezenkívül elkészült Ádám oldala is, valamint véglegesítettük a BossPressot is.

Ezen fellül dolgoztam egészen sokat az Advanced Category Excluder nevű pluginemen is, aminek hamarosan kijön a következő kiadása. Jelenleg az orosz fordítóra várok, hogy befejezze a munkát.

Az ünnepek előtt történt még, hogy mint fejlesztő felkerültem a SoftPediára, néhány általam írt bővítménnyel együtt. Valamint az ünnepek alatt látott nyilvánosságra a WordPress fejlesztők nemzetközi 1000-es listája. Ezen az egészen jónak számító 73.-dik helyet csíptem meg. Az utánnam következő honfitársunk csak a 800-as listába fért bele.

Amit viszont nem fejeztem be:

  • Nem készült el az új rain.hu
  • Nem sikerült véglegesítenem az új automatizált ügyfél hozzáférés kezelő rendszerem
  • Még nem készült el az új webkettes közösségi híroldalam sem.
  • Nem fejeztem be az új WordPress alapú directory kezelő scriptem

Szóval azért mondhatom, hogy egészen aktív pihenéssel telt az idő, de kellene még mondjuk háromszor ennyi idő.

Liz Strauss féle brand new blogging feeling

Liz Strauss hírdetett a blogján egy versenyt, aminek a célja az volt, hogy foglaljuk össze egy képben, és egy mondatban, hogy miért kezdtünk blogolni.

Nos, mivel a dolog mocsok mód demokratikus így 50 nyertesre volt tervezve a dolog, akik ingyen kapnak WordPress sablont, és egy könyvet PDF formátumban a szerzőtől, ami egyébként eddig csak papír formátumban volt kapható.

Nos az van, hogy én is benne vagyok abban az 50 nyertesben.
A „pályamű” a folytatás után, de picit provokatív lett, viszont igaz. „Liz Strauss féle brand new blogging feeling” bővebben

Torlódások

Újabban én is csak olvasom a blogomra érkező reakciókat, írni keveset írtam az elmúlt héten.

Van ez főleg azért, mert besűrűsödtek a dolgaim.

Az új blogom már majdnem kész van, ezen kívül tegnap éjszakai bulizást feláldoztam a Napsugár nevű projektem oltárán, amivel szinte teljesen elkészültem az éjszaka folyamán, már csak ki kell élesíteni.

Ezen kívül jött két nagyobb volumenű magán megbízásom is, az egyik a Születés hete portállal, és a hozzá kapcsolódó fejlesztéssel kapcsolatos. A másik pedig egy közösségi szájtos móka. Szóval nem túl sok szabadidőm lesz mostanában… No, mindegy, ez ilyen időszak 😉

No és jövőhéten lesz valami eredmény a Zott-os munkából is.

Nyüzsgés

Nos igen, megint nem írok eleget a blogomra…

De ez ismét azért van, mert nem nagyon unatkozom.
Vagyis, pontosabban az van, hogy a WordPressel kapcsolatban újabb fákba vágtam a fejszémet, éppen két szálon fordítok, rendezgetem a fordító csapat dolgait. Ezenkívül próbálok néha aludni, hétvége óta, pedig egészen sokat „raboljuk” egymás idejét Henivel, különöző formában.

Valamint foglalkozom a privát munkáimmal, sablonokat fabrikálok a meglévő oldalaimhoz. Csiszolgatom a bővítményeimet és reklám oldalaimat mert több elkezdett erőteljesen pörögöni.

Például az Advanced Category Excluder nevű gyermekem, holnap fogja ünnepelni az első szülinapját, és holnapután a 15.000 letöltést. Ezzel együtt egyre nagyobb ismertséget kapok, mind magyar, mind nemzetközi WordPress körökben, ami sok kapott e-mailt jelent, kérdéseket, supportot, támadásokat, vitákat, stb.

Szóval, a fáradtság, az öröm és dicsfény érdekes hangulatában úszom 🙂

Hm, avagy hogyan ment el egy hét feleslegesen

Történt, hogy múlthét szerda magasságában kaptam egy munkát, amiben a német Zott cégnek kellett az egyik új termékéhez kapcsolódó közösségi oldalt csinálni, bloggal, videó feltöltéssel, konvertálással, mindennel.

„Hm, avagy hogyan ment el egy hét feleslegesen” bővebben

Tadaaam

Az olvasóim, most egy picit részesei lehetnek egy premiernek.

Az van ugyanis, hogy a DjZoNe blog az első olyan Magyarországi blog, ami alatt hivatalos magyar nyelvű WordPress 2.5 fut. A bejelentés eddig szép, de az igazság az, hogy ez csak azért történhetett, mert ezen kisérleteztem, és miután jól vizsgázott hoztam csak nyilvánosságra a fordítást 😉

Szóval mehetek aludni.

Omg

Büdös picsába.

Az imént írtam meg egy WordPress cikket magyarul, ami a WP-Forum 1.7.4 verziójának hibájával kapcsolatos. Végig googliztam a magyar webet, és minden blog tulajdonost, aki értinthet a dolog értesítettem a hibáról.Névvel, elérhetőséggel, mindennel.

Erre, egy szerencsétlen véletlen folytán valami rendes és aranyos ember szintén ezt tette, csak ő ketté is kúrta az adott oldalakat. Telerakta HACKED feliratokkal, viszont név nélkül.

Amiért persze én kapom a pofába a savat, hogy tönkretettem a munkájukat stb-stb.

Finom.

Megoldás a WordPress WP-Forum 1.7.4 SQL injection sebezhetőségre

Múlt héten milw0rm SQL injection jellegű biztonsági rést talált a WordPress Forum plugin 1.7.4 verziójában. Én pedig itt megmutatom, hogyan lehet a hibát kijavítani. „Megoldás a WordPress WP-Forum 1.7.4 SQL injection sebezhetőségre” bővebben

Alkot

Megint nem bírok mit kezdeni a fölös agyhullámaimmal, és újabb WordPress plugin írásába kezdtem.
Miközben az egyik egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, és úgy emlegetik a fórumokon, mint az egyik legjobb alternatívát arra, hogy valódi CMSt faragjunk a WordPressből…

Mókás. Amin most gondolkodom, (sőt a nagyrészét meg is írtam, már csak cachelést kell megoldanom, meg optimalizálni) az egy kevésbé népszerű dolog lesz. Úgyis csak magamnak írom… (bár az előző is így indult).

No mindegy, indulok Morrison’sba, útközben pedig ennék valamit mert mintha éhes lennék.