Kategória: beszámoló

  • Tak3n

    Az egyik program a héten az volt, hogy csütörtök este elmentünk ezzel a drága nővel moziba, mostanában egy kicsit tömeg undorom van (egy picit sok volt a karácsonyi forgatag a belvárosban, meg az adventi vásárokban) ezért úgy gondoltam, hogy valami csendesebb helyszínen kellene megnézni ezt a filmet, így a CorvinMozi lett a választott helyszín, és a legkésőbbi időpont, mert ordas teendőink miatt csak ekkor értünk rá.

    Mivel nem láttam az Elrabolva trilógia egyik részét sem (csak a kettőnek a trailerét, még 2012-ben valamelyik film előtt), így pedáns gyerekként arra fordítottam az elmúlt napban jelentős időt, hogy munka – közben, irodában, és hajnalban otthon – megnéztem az első két részt. Vagyis 24 óra alatt láttam mind három részt, így elég frissek voltak az élményeim.

    (tovább…)

  • Gone girl beszámoló

    Este negyed 10-re mentünk Dönizzel megnézni a Holtodiglan (Gone Girl) című filmet, és bár elkezdtem hallgatni a Filmbarátok podcast 59. részét aminek az elején spoiler mentes ajánlót, de azonkívül nem olvastam róla semmit. Bár, a Rossz szomsédság óta nagyon fogadkozom, hogy soha többé nem nézek filmet IMdb oldal megnézés nélkül. De ha már így alakult, szinte elvárások nélkül ültem be, annyit tudtam, hogy magas IMdb pontszáma volt, tehát, valószínűleg jónak kell lennie.

    Mondjuk én köcsög leszek, és spoilerezni fogok, szóval ha valaki kíváncsi a filmre, ne olvasson tovább.

    (tovább…)

  • Életem legszarabb repülőútja

    Repületem már elég sokat életemben, de idén nyáron öt alkalommal kellett vasmadarak gyomrában vendégeskednem.

    Először talán a címtől eltérően essen szó, egy pozitív csalódásról, ez pedig számomra a germanwings volt, az idei nyári szezon előtt nem utaztam még velük, ezért egy kicsit ódzkodtam tőlük, főleg mert általában KLM/AirFrance kombóval utazom, ahová csak lehet. Amit olvastam róluk, abból az derült ki, hogy ők egy félfapados járat, van normális helyfoglalásuk, nem versenyfutás kérdése a helyek elosztása, mint mondjuk WizzAiren, és még némi cateringet is lehet igényelni megfelelő jeggyel.

    Az bizalmatlanságomat a beszállás előtti körülmények erősítették, hogy – a reptéri dolgozók között, csak tornacsarnokként emlegetett – földszinti kapun át lehetett beszállni, aminek tényleg tornacsarnokra emlékeztető linóleumos padlója, és szaga volt, és busszal vittek ki a géphez. Az ilyen társaságokat nem szoktam szeretni…

    A megnyugvásom, hogy basszus, ez mégsem volt egy rossz választás akkor következett be, amikor leült az előttem lévő sorba Chris Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója. Mielőtt köszöntünk egymásnak az futott át az agyamon, hogy ha neki rendben van a germanwings, akkor én sem fintoroghatok, és tényleg.

    Korrektek voltak az egész út során, és az kölni átszállásnál is, főleg, hogy ott nem busszal vittek a terminálhoz, hanem a terminálba érkeztünk. Az egyetlen negatívum az volt, hogy az Ibizára tartó gép 2 óra késéssel indult, de ezt tudjuk be az időjárásnak.

    (tovább…)

  • A geekométer kiakadt Ibizán

    Gondoltam, hogy a reptérről kijöve nem pattanok taxiba, nem anyagi megfontolás miatt, hanem szeretnék némi személyes benyomást szerezni a helyi közlekedésről. A buszt ami elvisz a hotelig nem lehetett eltéveszteni, viszont naiv, pesti, foursquarehez szokott hülyegyerekként gondoltam, hogy a modern technikára támaszkodva megfogom találni egyszerűen. Ez finoman szólva sem így történt.

    (tovább…)

  • Profi költöztetés?

    Érik egy ideje bennem ez a bejegyzés, de most jutottam el oda, hogy meg kell írnom. Ugyanis, tegnap este a fuvarosom, akivel hozattam a cuccaim, mesélt egy két dolgot arról a cégről, aki költöztetett februárban.

    A nevük Profi költöztetés volt, ami így elsőre szimpatikus is volt, teljes körű szolgáltatást is nyújtanak A-tól Z-ig, becsomagolás, szállítás, kicsomagolás, törékeny, és nagyméretű tárgy szállítás, festmény szállítás, amit csak az ember eltud képzelni. Nekem egyébként ezekből egyikre sem volt szükségem, csak egy egyszerő költözést akartam, kb 40 dobozom volt, mindet saját két kis kezemmel raktam össze, plusz ehhez jött a kanapém, a 170*130-as asztalom. Némi elektronikai eszköz, pár nagyobb állóházas szerver. (tovább…)

  • Látogatásunk az Új Színházban

    A hétvégére kitaláltuk, hogy elmegyünk Színházba. Én preferáltam volna a hagyományos előre kinézzük, jegyet foglalunk jellegű eljárást, ő viszont mindenképpen a maesteszinhaz.hu oldalon keresztül szerette volna ezt megejteni. Én engedtem ennek a felvetésnek, így péntek este, éjfél után pár perccel megnéztem az aznapi felhozatalt, és végigrágtuk, hogy mit is nézzünk. Ezekből a Bolondok grófja című előadás tűnt a legígéretesebbnek. Ezért ez lett a választásunk.

    (tovább…)

  • MSZK 2013 – Marketing Szuperkonferencia

    Évek óta olvasom Wolf Gábor és a Marketing Commando cikkeit, hallgatom interjúit, sőt több anyagát meg is vettem, például a polcomon van a „Marketing tervezési szisztéma”, az „Személyes márka” és az „Instant Hírlevél” képzése is, megvettem a Gazdag Tanácsadó Szisztémát, és fél évig járattam a Navigátort is. De, évek óta birizgálja a fantáziámat, hogy milyen lehet az a konferencia, ami csak évente egyszer van, és olyan előadások hangzanak el, miket adhat át a közönségnek.

    Jött egy korai akció tavaly, amelynek keretében 6 részletben ki lehetett fizetni a konferencia árát, természtesen számlaképesen, így került egy kis költség is a vállalkozásomba, én pedig csillapítottam a kiváncsiságomon.

    (tovább…)

  • Pokoli vígjáték

    Nézegettem a Pokoli vígjáték plakátokat a városban, és gondolkodtam rajta, hogy ejj bizony megkellene nézni John Malkovichot nem csak filmen, hanem élőben is. Viszont, ahogy az lenni szokott a jegyeket erre a három előadásra pikk-pakk elkapokodták. Ilyen ez a tavaszi fesztivál…

    Aztán egyszer csak miiu drága megkérdezte, hogy ki ér rá szombaton színházalni. Természetesen lecsaptam a lehetőségre, így végül csak eljutottam az előadásra.

    Pokoli Vígjáték
    (tovább…)

  • Munkaszünetinapok, hosszú és rövid hétvégék 2012-ben

    A nemzetgazdasági miniszter 39/2011. (X. 14.) NGM rendelete
    a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről

    2. §

    A 2012. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

    a) március 24., szombat munkanap
    március 16., péntek pihenőnap

    b) április 21., szombat munkanap
    április 30., hétfő pihenőnap

    c) október 27., szombat munkanap
    október 22., hétfő pihenőnap

    d) november 10., szombat munkanap
    november 2., péntek pihenőnap

    e) december 15., szombat munkanap
    december 24., hétfő pihenőnap

    Tehát az idei évi ünnepek
    2012. január 1., újév – vasárnap
    2012. március 15. – csütörtök
    2012. április 9. – Húsvét hétfő
    2012. május 1. – kedd
    2012. május 28. – Pünkösd hétfő
    2012. augusztus 20. – hétfő
    2012. október 23. – kedd
    2012. november 1. – Mindenszentek, csütörtök
    2012. december 25. – kedd
    2012. december 26. – szerda

    Ebből az következik, hogy ezek lesznek a hosszú hétvégék
    2012. március 15. – 18. (4 napos hétvége)
    2012. április 7. – 9. (3 napos hétvége)
    2012. április 28. – május 1. (4 napos hétvége)
    2012. május 26. – 28. (3 napos hétvége)
    2012. augusztus 18. – 20. (3 napos hétvége)
    2012. október 19. – 23. (4 napos hétvége)
    2012. november 1. – november 4. (4 napos hétvége)
    2012. december 22. – december 27. (5 napos hétvége Karácsonnyal)

    Rövidített hétvégék
    2012. március 25.
    2012. április 22.
    2012. október 28.
    2012. november 11.
    2012. december 16.

    Végkonklúzióként, idén lesz 1 szökőnapunk, valamint 8 hosszú hétvégénk, amely talán feledetni tudja azt, hogy 5 rövid hétvégénk is 🙂

  • DJMag 2011 – Eredmények

    Nem vártam túl sok jót a tegnapi naptól, de még ezt a várakozásom is sikerült alulmúlnia az eredményeknek.
    Ismét idő előtt megtudta mindenki az eredményeket, ugyanis éjfélkor kikerült a trackitdown.net-re (akik elvileg a csodálatos informatikai háttértámogatást adják a projekthez) egy bejegyzés, amit nyilván reggelre akartak időzíteni, mivel az éppen folyamatban lévő buliról, már múltidőben beszéltek, így a hivatalos eredményhírdetés előtt már a bulizók is tudták, hogy mivan.

    A várható eredményt jogos felháborodás követte, és kifújolták Guettát, aki ezen meg is lepődött, végül Armin nyugtatta a közönséget…

    Akkor jöjjön a lista.

    (tovább…)

  • Becsületkasszás automaták

    Amikor kb két hete lejött a csodás indexes videó a becsületkasszás ásványvíz automatáról, amit a város több pontján (az egyik pont a munkahelyemtől 2 sarokra lévő Kolosy téren van), ekkor többeknél hangot adtam szkepticizmusomnak. Miután minden nap 2x elmentem az automata mellett és láttam, hogy milyen hatásfokkal üzemelnek. Persze, lehurrogtak, törölték a hozzászólásaim, hogy milyen köcsög negatív vagyok.

    (tovább…)

  • A felzaklató vágta

    Szombaton délután úgy hozta az idő, hogy kimentem az idei Nemzeti Vágta előfutamaira, amelyek a vasárnapi középdöntők selejtezőjeként szolgáltak.

    Nem fejtem ki az álláspontom most a rendezvényről, mint magánember voltam kint, aki egy komoly géppel ment fotókat készíteni. Történt egy baleset, ami a történés pillanatában is súlyosnak tűnt, aztán elolvasva a mai híreket, és az esettel kapcsolatos sajtóközleményt rendesen felzaklatott.

    Történt ugyanis, hogy a 10. futam második körében Szigetvár színeiben versenyző Le Songeur nevű ló és lovasa ifj. Czike Zoltán a déli átjáró utáni első palánknak ütközött, majd a lovas földre került, az elszabadult ló pedig nyitott belső szervekkel, és erősen sérült hasfallal futotta végig a futamot.

    (tovább…)

  • Az ország tortája 2011

    Sokak tollából olvastam mindenféle rosszat a 2011-es évjáratú orszag tortájaról, ezért úgy döntettem, hogy én is ráveszem magam erre a szakrális megöngyilkolásra, es megízlelnem.
    A gazdasági és marketing háttérelemzését a magam részéről kihagynám, úgyis megtettek már mások előttem, de tagadhatatlan tény, hogy sok az a 450 forint ezért a szelet hogyishívjákért.

    Szóval, kellően alacsony volt az elvárasom, és valójában semmi jóra nem számítottam, amikor beléptem az István cukrászdába. Amikor kértem a pultos hölgytől (aki mintha az egyik tulajdonos lett volna) ezt a csodát, némi lesajnálást véltem felfedezni az arcán, szóval nem indult jól az ismerkedés.

    Ehhez képest, első ránézésre gusztusos dolognak tűnt, bár a barackon látszott, hogy nem tegnap lett rátéve erre a szeletnyi országimázsra. Ennek eredményeképpen szépen meg is festette a habot, és nincs mit szépíteni rajta, fonnyadt volt. Az első vékony csíkot metszettem belőle a villámmal, és már borsódzott a hátam, hogy vjah tényleg olyan rossz-e… Hm, nem is rémes. Na, most próbáljuk úgy, hogy kifolyatjuk és megkóstoljuk a lekvárt is… Így meg jobb.

    Aztán, megízleltem az összetevőket külön-külön.
    A baracklekvár szokásosan durván fejbevágóan édes, a hab visszafogottan semmilyen, a tortaalap szokatlan, mondhatni desszert idegen.
    A köles aromája nem igazán tartozik a mindennap begyűjtendő ízek közé, számomra. Ami igazan elütött a többitől, az a kis darab csoki volt a tetején, amelyen barackunk szörfözött az alá hajlított habtengerben.

    Az összhatás inkább jellegtelen és felejthető, mint rossz. Úgy gondolom, hogy a mindenképpen kipróbálandó kategória, hangsúlyozom, hogy egyszer. Ugyanis, miután kiindulópontba helyeztem a villát nem uralkodott el rajtam, a „de ennék még egy ilyet” érzés, sem a közeli sem a távoli jövőre nézve.

    Ezen azért lehetett volna még dolgozni…

  • Innter.net

    A történet egészen 2009-re nyúlik vissza, amikor is az egyik ügyfelemnek szüksége lett volna 1, egy másik ügyfelemnek pedig 3 francia domain névre. A francia domain nevek különlegessége, hogy csak franciaországi lakcímmel rendelkező, illetve, ottani telephellyel rendelkező cégek igényelhetik.

    (tovább…)

  • Valami eltört

    Valami eltört

    Ma részem volt, egy furcsa, nem mindennapi élménynek, ami alapvetőn dolgokat változtatott meg bennem azzal kapcsolatban ahogyan látom az itthoni viszonyokat.

    Az előzmény annyi, hogy mint minden évben megrendezik a csodás meleg felvonulást az Andrássy úton.
    Néha, volt olyan szerencsém, hogy éppen vidéken voltam, amikor ez az esemény zajlott, de általában – ahogy arról korábban is írtam – mindig kellemesen beleköpött valami programomba, pl Kalózékkal egy mozizásba, amikor az Andrássy lezárása miatt nem értek oda, vagy ilyesmi. Eredetileg nem gondolkodtam azon, hogy kimegyek a felvonulás ellen demonstrálók táborát gyarapítani, viszont amikor a hét közepén két igen toleráns fajta, besorolhatatlan nemű egyén belezavart Staudt Gábor utcán tartott sajtótájékoztatójába, akkor határoztam el, hogy mindenképpen kimegyek.

    (tovább…)

  • Élve eltemetve

    Avagy inglisül Buried névre hallgató spanyol-amerikai-francia filmdrámát sikerült végignézni péntek este.

    (tovább…)

  • Rotterdami este

    Ugyesen es okosan sokaig aludtunk, es a 8-orasi IC-vel indultunk meg Rotterdam fele. Ami determinalta hogy este 9-re ertunk oda, vissza jarattal kapcsolatban gondoltuk hogy majd ejfel korul/utan majd csak lesz valami vonat, addig csak el karistolunk a varosban. A kijozanito igazsag az volt, hogy kb 2 orank volt, es a belvaros felvolt turva epitkezes miatt, a masik felen pedig valami elozo/aznapi rendezveny kellekeit bontottak, igy picit kaotikus volt az allapot. Persze, ha metrozunk kiertunk volna a kikotobe, ami ket metro megallora volt, de masfel ora alatt, egy ismeretlen varosban este 10-kor, egy vonatallomason ejszakazas utan az ember ovatos, igy csendben benyeltuk, hogy vonatoztunk ketszer masfel orat feleslegesen. De legalabb most egy jo kavezoban ulunk. Holnap, lehetoseg szerint vissza kellene ide jonni… Vagy Hagaba, majd meglatjuk.

  • Sorsügynökség

    Hónapok óta különböző filmek előtt feltűnt az intrója ennek, a mozgalmasnak ígérkező Matt Damon és Emily Blunt nevekkel fémjelzett, alapvetően akciódús, romantikus, sci-fi elemekkel tűzdelt thrillernek.

    (tovább…)

  • Mai dilemma: fapadossal vagy hagyományos járattal

    Nos, a helyzet az, hogy a napokban egy picit megint elmélyültem a témában, és a korábban hallottak alapján nem lett túl meglepő a végkövetkeztetés.

    Fapados

    A misszó úgy néz ki, hogy lesz egy szombat esti NAGY buli, amit most csak szerényen hívjuk ASOT 500 -nak, erre kellene kijutni, amelyet Den Boschban (hollandusul ‘s-Hertogenbosch) nevű kisvárosban fognak tartani. Majd szeretném megnézi egy picit Amsterdamot, és vissza jönni. Az egészet egy hosszú hétvége keretében tervezem, vagyis 2 éjszakát mindenképpen kint töltenék. (tovább…)

  • Féktelen harag – Drive Angry

    Nos, ez a film is felkerül az „Filmek, amiket véletlenül néztem meg” listára.

    Ugyanis eredetileg Szerelem és más drogokat akartunk nézni, de az csak Duna Plázában volt, ahhoz korábban kellett volna indulni, stb-stb. Így ráböktünk egy filmre találomra. Korábban olvastam róla egy kritikát és abban dicsérték Nicolas Cage alakítását, ellenben lehúzták a filmet, hogy jót tett volna neki egy jó rendező.

    De a legnagyobb bajom, nem is ez volt vele… (tovább…)