Vallomás a világzenéről

Azt hiszem, az egyik színpad, ahol a Szigeten a legkevesebb időt szoktam eltölteni (a Magic Mirroron kívül, ahol ez az érték 0), az a Világzenei színpad. Tegnap hazafelé a kocsiban ülve ilyen „csodás” világzenei dallamok szóltak a Gazdasági Rádióban, és eközbeb megfejtettem, hogy miért is lehet ez.
„Vallomás a világzenéről” bővebben

Kicsi

Mindjárt írni fogok a péntek esti Elite Model Look Hungary 2007 döntőjéről, Roni leánybúcsújáról, az Oscar American Barról, és a péntek esti Monte Carloról. De most előbb olyanról, ami aktuális, ami szombat este volt, és jó páran várjátok hogy leírjam. Egy Come Out jellegű post következik, amivel a jelenlegi összes hasonló jellegű hidat felgyújtom magam mögött, elégetem a hajóimat, mindent felteszek egy lapra, és leírom amit most érzek. „Kicsi” bővebben

Tonight

Ezután persze lementünk WB 0-24 be, ahol csunyán megnéztem merre a srága föld, összes volt kolegám ott volt aki számít. Olyanok is akik maradtak, olyanok is akiket küldtek.

Ezután úgy gondoltuk, hogy lenézünk Morrison’sba, ami kellemetesen meg is történt, Dorcival, Kicsivel és Hámori Csabival támasztottuk a pultot, és ittunk csunyat, meg sokat, és csunyán sokat.

Majd én úgy döntöttem elhuzok elfelé mert kéne aludni.

Remélem tudod, hogy csak azért mentem le, mert látni akartalak.

Angel

So when I’m lying in my bed
Thoughts running through my head
And I feel that love is dead
I’m loving angels instead


Érdekes volt résztvevők mai névsora: Kalóz, kangi, abattoir, Original, Mr. Gullai, noel…
És sokáig lehetne folytatni a sort, azokkal akire nem számítottam, hogy lent lesznek és mégis.

Viszont alapvetően csalódott vagyok, nondjuk már az elején látszott, hogy bebuktam, amirok kiderült hogy szerda óta ketten is gyúrják az agyát, hogy mit gondol velem kapcsolatban…

Csalódott vagyok… Kurvára.
De jobban akarom, mint ez előtt.

Ha azon múlna, igen, még Angiet is énekelnék.
Visszafelé, héberül, ó-arámi nyelvjárásban…
De kurvára nem ezen múlik.

Inkább alszom, és arra gondolok, hogy holnapra elfelejtem.
De illúzió. Megmérgezett.
És ezt pontosan tudja…

Kész

Lassan fél öt, és csak most értem haza.

Lent találkoztam brutival és egyik barátjával.
Lent voltak természetesen az ünnepelt jányok…

Megkattantam…

Ez a nő kell nekem.

Nem az érdekel, hogy milyen alakja van, mert jó.
Nem érdekel, hogy milyen adottságai vannak mellesleg, mert erre sem panaszkodhat.
A szemébe néztem, és olyat láttam amit nem tudok leírni, de rég láttam ilyet, és megfogott.
Arról nem is beszélve, hogy vele énekeltem elöször úgy normálisan, hosszú évek óta…
És amikor lassúztunk…

Kész vagyok.

Nem kicsit, úgy nagyon.
Várom a péntek estét…