Night

No szóval tegnap este sikerült érdekes éjszakát csapnunk.
Egyrészt azért, mert 11 körül neki indultunk az éjszakának, és ugy gondoltuk, hogy mi bizony Baján a város egyik végéből átmegyünk a másik végére, egy Night clubnak titulált 10*3 méteres helységbe tévedtünk kb. 🙂
Ahol elöször is a táncos lányok voltak érdekesek.
Az egyik 18 volt, igazi arccal földbe szállt angyal, de melle azért egy deka nem volt 😀
A másik 16 volt, nagyon jó alakkal, formás nagy mellekkel, de szintén fejcserés. De nem csak arc, hanem fej, mert szegény NAGYON sötét volt…

Azért kellett végülis ide beugrani, mert egyik haverom kavar ezzel a 16 éves csajjal, és gondoltam megnézem… Hiba volt.

Végülis negyed 3ig maradtunk, közben találkoztam 2 ismerősömmel is, ebben a lebujban.
Bár nem hiszem hogy a szüleik tudták, hogy az ö aranyos kisfiuk, fehérneműben és egyszál csöcsben táncikáló csajokat nézeget szombat este…
Volt még két dolog ami ledöbbentem:

  • Az egyik a pincér csaj volt, 10ből erős 7es csaj. Tehát azért jól nézett ki…
    De 14 éves…
  • A másik, ennek a 16 éves táncos lánynak a huga, aki 12 volt.
    Egész este első sorból nézte, ahogy vetközik és oszlop körül tekereg a nővére, és persze sörözött közben.

Aztan hogy ezt letudtuk elindultunk egy Szikla nevet viselő helyre. Ami kb 3 kmre volt ettöl a lélekvesztőtől. A csajok is elvileg oda mentek, megigérték nekünk hogy ott találkozunk.
Lementünk, persze ők nem. Egy ismerös ott volt a night clubból, találkoztam egyik kedves, volt iskolatársammal, másrészt pedig a bátyámmal 😉

Nem, nem Leventével. Hanem Édesanyámnak volt egy nagyonjó barátnője kb 10 éve, akit Piroskának hívnak. Van neki egy fia, akit pedig Adriánnak. Nos, volt olyan pár hónap azt hiszem, amikor Adrián nálunk lakott, mert Piroska kiment dolgozni Németországba. Azóta ő az én bátyám. 🙂

Természetesen mindenki hiányolta Timikét, de ez már csak ilyen. 🙂

Nos, az estét végülis Familyben zártuk, ahova megérkeztünk fél 4kor, mint a barmok, mert akkor már Free Ride volt, és ingyen lehetett bemenni.

És igen, ott volt a 16 éves csajos, a 18 éves barátnőjével és a 12 éves hugával, meg egy sráccal, akivel időnként hevesen összesmároltak…

Szóval Petikém ez bukta szagú 😉

Sörözés és ilyenek

A hajamból csöpög a víz, amely az esti sörözés során sérómba szivárgott dohány füstöt volt hivatott eltávolítani.
Most, itt ülök egy szál semmiben és csak meredek magam elé.
Szerintem megint sikerült jó hangulatot varázsolni egymásnak.

Ezt levezetendő lemásztunk a Star Kebabig. Miután megfáradt gyomrunkba némi hús-, zöldség-, tej- és lisztszármazékokat tömtünk, alaposan kielemeztük a Baklava természetét, és hogy melyik a jobb, a világos tekercs formájú, a fehér, avagy a kakaós.
Én maradtam a kakaósnál, Papszi a sima tekercsre szavazott.

Mindketten jól jártunk úgyérzem, mivel török kajából nincs rossz, csak szarul elkészített.

"Szeretem bazdmeg, ahogy pörögsz és intézed a dolgokat."

Ez pedig nagyon jól esett, köszönöm.

Run with me

Jeanette Biedermann – Run with me

Damn now – run with me
Leave it all behind
Damn now – run with me
Bang your head tonight

Use our force – might get a surprise
Cause we’ve got it inside
Bring it out-our courage is strong
We’ll be shinin’ bright

Ain’t no way you’re lockin’ me up
I’m just keepin’ the key
Slam the door when it’s gettin’ too much
Gonna let myself free

Reggel

Sikerült tegnap is szinte bent éjszakázni a cég főhadi szállásán.
Azaz 9kor jöttem ki.
Ellenben elkezdtem megérteni az egyik szoftverünk működését.

Aztan a tegnapi ebedemtöl egész este igen csak rosszul voltam, ezert arany tizbe sem tudtam menni.
Söt hazaértem, leültem gépezni, és éjfél körül elaludtam…

Most reggel fel 7 van, es nezem a csendesen éledező Óbudát 😉

Nohát nahát

Ma megint sikerült este 8ra hazaérnem.
Ami azért nem olyan nagyszerű, mert mondjuk ahelyett, hogy egy kellemes hangulatú ifjú hölgyeménnyel kávéztam, vagy a haverokkal söröztem volna, próbáltam utólérni magam az irodában, kevés sikerrel.
A feladatok tornyosulnak.

Bár, elvileg ma megtörtént a szegmentációs policy kihirdetése a csapaton bellül, így mindenki saját különbejáratú területet kapott.
Igazából ettől várom, hogy némi nemű teher leereszkedik a vállamról, és tényleg a fontos dolgokra koncentrálhatok.
A másik amit várok mint a Messiást, hogy jöjjön pár új sitebuilder, akiket be lehet tanítani, lehet velük együtt dolgozni, egy-egy speciális területen.
És akkor tényleg lehet specializálódni dolgokra.

No mára ennyit, akkor forgatok freebsd kernelt 😉
Aloha

A világ legnagyobb üzletkötője

Tegnap vettem egy érdekes könyvet. Amelynek a címe fent olvasható.
Amikor kézbe vettem, az első gondolatom a cím elolvasása után az volt, hogy valami hipermodern 21. századi biztosítási ügynök és mosóporszagú könyvhöz lesz szerencsém.
Bár, ebben kissé elbizonytalanított a könyv kinézete, mivel a borítója vörös, barna és narancs színekben pompázik, és egy pergament hivatott mintázni.

Ami érdekes volt, még mielött elkezdtem olvasni, hogy olyan emberek irtak hozzá ajánlást, mint Paul Meyer, Clement Stone és Norman Vincent Peale.

Majd, az első oldalak után nyílvánvaló lett, hogy tévedtem.
A könyv alaptörténete, kb Kr.u. 40 körül játszódik, a helyszíne Damaszkusz, és az akkori világ legnagyobb kereskedőház hálózatának tulajdonosának a történetét meséli el. Háttér történetként megjelenik Krisztus születése motívum, valamint a könyv végén Pál apostol is.
Az illető nemzetisége nem derült ki, bár számomra sanszos, hogy egy arab kereskedőről szól.

A történet középpontjában egy titkos ládika áll, amiben 10 bőr tekercs található.
Maga a könyv 84 oldal, 1969-ben írta egy Og Mandino nevű úr, Magyarországon pedig a Bagolyvár kiadó gondozásában jelent meg 2007ben.

Reklám spotunkat látták ;]

Változás

Elmúlt éjfél.
Új hét kezdődik, és ez más lesz mint az eddigiek.
Több személyi változás is történt az elmúlt héten a cégnél is, és a csoportban is.
2 druszával kevesebben lettünk.

Blizz és Lippije hiányozni fogtok…

És ha igaz egy ősrégi taggal újra többen leszünk 😉
Nem, Mókamester, ne mosolyogj 😉