Cannes és az S.O.S. Szerelem

Az előbb olvasgattam cinematrixot indexen, és ráakadtam erre a cikkre.

Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy hol vannak a csodálatos Magyar kultusz filmek, amikért a rajongók ölni tudnának, pl. az Üvegtigris. – Aki ismer tudja, hogy az üvegtigrist pl. utálom, mert igénytelen szennynek tartom. – Önmagam rajongásának, és az izlésem elismerésének tartom amikor külföldre is adaptálható egy film, – mint pl az S.O.S Szerelem – vagy egy az egyben játszható külföldön, mert olyan mondani valója van, hogy nem csak a Kárpát-medence lakóinak szól, hanem univerzális gondolatokat tartalmaz. Gondolok itt most példának okáért a Kontrollra.

Kiváncsi leszek milyen variánsok készülnek majd belőle. Minden esetre a lengyel verzióra kiváncsi lettem volna, másrészt pedig megnézném ahogy a sok apró thaiföldi mit reagál egy ilyen filmre 😀

No, menyjünk dolgozni 🙂

Tonight

Nos, megérkeztünk győri kiruccanásunkból, ami egyébként jól sikerült. Sok-sok üzleti partnerünkkel találkoztunk, és egy nagyon jó hangulatú üzleti szemináriumot élhettünk át. Egy olyan különleges hangulatú városban, aminek bármivel összetéveszthetelen atmoszférája van. A rendezvény főelőadói személyes barátaim és mentoraim voltak.

Győr

Ezután egy kedves meghívásnak tettünk eleget. Megnéztük Kalózzal és Márkkal, a Bazi Nagy Film cimű Hollywood fikázó csodát. Ami Scarry Moviera hajazó stílusban vegyítette magába, a főként Johnny Depp nevével fémjelzett filmeket, és a Narinát 🙂

Ezután kiegészülve Kangival és Ákossal, és megválva Márktól folytattuk kultúrális és kulináris túrának Morrison’s irányába. Ahol is találkoztunk Petivel – civilben csajozás közben -, Epstein kartárssal, és össze ismerkedtem egy András nevű sráccal – akivel június nyolcadikán, miután letelik az egy hónap fogunk inni Flaming Lamborghinit – , valamint a Lesz testvérek is lent voltak velünk.

Ment az antialkoholista koktél iszogatás, bulizás, és beszélgetések. Jól érzetem magam, köszönöm hölgyeim és uraim 😉

Voilá

Szóval elkészült, kiraktuk, és még működik is.
Igen, az elmúlt 3 hét projektjéről van szó a LaNuit.Tvről.

Ha valakin a nyitó oldal láttán csillapíthatalan kiváncsiság lett úrrá, és nagyon szeretné tudni milyen bellülről is, az sikitson, adjon egy mail címet, meghívom, és aztán lehet örvendezni 🙂

Ma délután pedig kitűztük az új mission statementet, ami ANDRH névre hallgat.
Elkészítési határideje május 31 18:00.
Szóval a hétvégéimnek szerintem lőttek, és készítem a hálózsákot is a bent alváshoz, de hogy én akkor tuti lelépek júniusban egy hét fizetett szabira az tuti… 🙂

De mivel erre most leszünk PHP programozók négyen, így kevésbé tartok tőle.
Elég jó dokumentált, 130 oldalnyi PowerPoint diasorozaton magyarázzák a működését, megkaptuk a layoutot, és az MsSQLes adatbázis snapshotot, amiből az adatokat kell kinyernünk.

Ma belőttem az SVN szervert, holnap írok rá apache DocumentRootba szinkronizáló scriptet. Tehát a fejlesztői szerver is jó úton halad.

Ó és igen, amire mindeki kiváncsi 😉
Ma is voltam Jászain, ettem egy gyrost, majd pedig megnéztem Szandi rendesen dolgozik-e, és együtt fogyasztottunk egy forró csokit, meg egy csokis kapucsinót 😉
A beugrásból persze megint az lett, hogy haza hozott… Pedig megpróbáltam lelépni nyolc húszkor, de azt mondta azt a félórát igazán megvárhatnám… Miért is ne 😉

Deadline

Holnap jár le a Cannesi filmfesztiválon debütáló meghívásos videócsatorna fejlesztése.
Kezdek fáradt lenni, de megint megcsináltam valamit, amiről azt hittem, hogy nem fogom tudni megcsinálni, legalábbis, emberi időn bellül nem. Pedig igen 🙂

Igen, negyed négy van, 4 óra múlva kelek, és folytatom a munkát, hogy végezzünk. De meg lesz 🙂

Közben pedig boldogítanak az élet apró örömei, mint például, hogy munka közben kaptam egy kedves smst, egy még kedvesebb kisasszonytól, aki megkérdezte meglátogatom-e. Nem volt kérdéses, szóval este 9ig ismét virágok közt voltam… 🙂

Ha lement a projekt, kialszom magam, és a vacsora igéretemet is betartom. 🙂

Megint hétfő

Nos, tegnap sikerült a munkának adni egy pofont, ugyanis évek óta először dolgoztam vasárnap. Mindezt a szombat esti bulizás fényében 4 óra alvással sikerült abszolválni.
De mondtam Francknak, hogy ha lement ez a 3 projekt, amin most dolgozunk engem nem látnak legalább egy hétig az irodában.

A másik kedves dolog, hogy szopunk Macel, mint a torkos borz. Valamiért a videó lejátszónk Safari alatt szarul megy, és még ötletünk sincs rá. Ma hoznak valamilyen Mac vasat, és kiderül. Talán…

Pipő

Nos, sikerült felkelni délután kettő körül. Ergó aludtam 12 órát.
Ezután Judittal úgy döntöttünk elmennék ebédelni. Szóval, akkor Westend, tömtünk magunkba némi rántott sajtot, illetve én rántott camembert áfonyával.

Csókold meg! Hátha bejön...

Majd rövid mászkálás után úgy határoztunk, hogy megnézzük a Fedő neve: Pipő című animációs filmet, miután Ditta drága rájött, hogy a Shrek producerének a filmje 😉

Egyébként nekem tetszett, szerintem aranyos és egyben kretén volt. 🙂

A ma esti progam az, hogy Wizarddal, Lizikével és MacDeejayyel megyünk Buddha Beachre.
Kérdezték, hogy mit innék, mert mennek ital nagykerbe. Megerősítettem, hogy nem iszom alkoholt egy hónapig, nem Misikém, a te kedvedért sem. 🙂

Re: Az allat

Az egyik előző postomra most érkezett meg a válasz:

Teljes mértékben egyetértek veled a bizalmi-híd szemszögéből ,valóban nem mindenki nyitott egy ilyen fajta megkeresésre, de azért elég sokan és azoknak is egy töredéke az, akivel lehetne együtt dolgozni. Nekem most azt a pár embert kell megkeresnem ,valószínüleg Téged nem lehetne bevonzani semmiféle wiwes szöveggel ,de ez nem is volt célom ,csak elküldtem Neked az üzenetet kiváncsi voltam ,hogy egy középvezető ,hogyan reagál.

Köszönöm a válaszodat ,sokat tanultam belőle!
Sok sikert!
Ádám

Ha már iwiw, akkor még egy gyöngyszem:
Ha jelölöd a nőmet iwiwen széttöröm az arcod!!!

Tonight

Ma estére több alternatívánk is volt. Először is meghívás eszterkémtől Holdudvarba, este 8tól. Ahova Kalózék is jöttek volna. De mivel én negyed kilenckor jöttem csak le a WestPointból, és akkor hozott haza Judit, így ez esélytelen volt.

Közben megbeszéltük Wizarddal és Lizikével, hogy Szerájolunk egyet, főleg hogy Kalózék elmentek Pókémon őőő Pókember3-at nézni így sokan, – és bezzeg engem nem hívtak, hiszti-hiszti. Szóval hazaértem, várt egy e-mail, hogy a már említett OsCommercehez írt modulom nem működik, illetve szarul számol. Maximum fél órám volt a hiba keresésre, és javításra, ami végülis a teljes modul átírásához vezetett.
Ahogy befejeztem irány Szeráj, ott találkoztam AK85el, és a barátnőjével, majd Lizikéék is befutottak. Beszélgettünk kb 11ig, aztán úgy gondoltuk, hogy így bizony mennénk.

Beszéltem közben Kalózzal, ők a film végeztével betértek Patkóba, majd pedig Star Kebabban folytatták ténykedéseiket, ahol is nyakon csiptük őket. Sándor és kolis haverja (ööö fogalmam sincs hogy hívják) hazaléptek, mi pedig letértünk Morrison’sba.

Marha fáradt voltam, és 1 óra után nem sokkal jöttünk ki mindahányan. Lent volt Márk, de vele a diskurzust majd folyatatjuk 🙂

Én viszont most aludni térek, mert türelmetlenül vár a kedvenc kispárnám… 😉

PS: Innét üzenném, hogy a tomboló, hurrikán erejű széllel riogató bulvár meteorógusoknak a seggébe eres lópikulát kérek szépen Mikulás bácsitól karácsonyra.

Az allat

iWiWen kaptam a következő gyöngyszemet:

Téma: q

Üzenet szövege:

DJZoNe!

Remélem nem veszed tolakodónak a levelem, mi nem ismerjük egymást személyesen az egyik ismerősöd ismerőse vagyok,azért kerestelek meg ,mert az adatlapod alapján úgy gondolom ,hogy beleillenél a csapatba és kereshetnénk együtt pénzt.
Wellness területén működő vállalkozásom csapatát 10 fővel
tervezem bővíteni egy 2007-ben megvalósítandó projekthez.
Fiatalokkal dolgozom együtt, megbízható, talpraesett,
ambiciózus embereket keresek.jó pénz, jó csapat, jó
időbeosztás!
Minél hamarabb kezdenénk a munkát, így amennyiben szívesen
keresnél még pénzt a munkád mellett – vagy az helyett- küldd
el telefonszámod, hogy beszélhessünk róla,
vagy hívhatsz te is a mobilomon :06-30-xxx-37-42
(mindenképpen hozzátenném ,hogy nem ügynöki,házalós,és egyéb piramisos munka miatt kerestelek meg ,mert az „ilyenekbe” én se veszek részt)
Válaszodat előre is köszönöm!

Erre egy pöppet bepörögtem, és gondoltam lebaszom, mint a pörgős malacot, de csak ez lett belőle:

Szia Ádám!

Nem tudom, hogy te hogy érzed, de ahhoz, hogy valaki egy network marketing tipusú vállalkozást elkezdjen, vagy csak belenézzen, egy fajta bizalmi híd kell a eladó / szponzor / mentor felöl. No most az hogy „az egyik ismerősöd ismerőse vagyok” az kb olyan, mintha az utcán szólítanál le valaki.

Egyébként pedig sablonos a szöveg, és nem biztos hogy erre mindenki nyitott.

Csak nézzük az én esetem, én fejlesztési csoportvezető vagyok egy francia cégnél, és nemzetközi projekteken dolgozunk a francia luxus ipar számára.
Tehát nekem nem biztos, hogy „szívesen keresnél még pénzt a munkád mellett” megközelítés a leghatásosabb. De mivel gyakorlatilag nem tudsz rólam semmit, igy fatálisan mellé löttél.

További kellemes üzlettárs keresést.

Üdvözlettel,
Lakatos Zsolt

Today

Az igazat megvallva a mai napom sem volt móka és kacagás.
Mármint munka szempontból, ma is termeltük a sok-sok php kódot, ami xmlt generál flash számára…
Mindezt persze ojjektum orientáltan cakephp frameworkkel, amit 3 hete láttam elöször.

9 után jöttem ki az irodából, ergó könyvelőnél nem voltam, és így Szandihoz sem néztem be, főleg hogy 9re szerintem már otthon is volt.

Lementem lehel téri wbbe, hogy csütörtökre foglaljak 13 főre asztalt, mert céges bulájolás lesz, elbúcsúztatjuk Pannit, aki gyakornok volt a cégnél, és lejárt a gyakorlata. Valamint gondolom felavatják a fejlesztési részleg minden munkatársát, mivel május elött ilyen része nem volt a cégnek. Igy is közel 80%-os létszámbeli növekedést produkáltunk a cégnél.

Szóval WB után, úgy gondoltam éhes lennék, ezért célba vettem Nyugati teret, ahol pedig elfordultam erőteljesen jobbra, és megnéztem hogy a Szerájban még mindig imádom-e a gyrost. Ezen tézis kivizsgálása közben, pedig a Margit-híd rezonanciális és statikai tulajdonságait fürkésztem. Ennek végeztével a HÉV megállóban találtam magam, és rózsaszín-fekete összeállításban nagy mosollyal tipegett hozzám Éva drágám, akivel kellemesen elcsevegtünk a hévig, meg a héven, és örvendezem hogy találkoztunk 😉

Update:
A hetek óta halogatott OsCommerce modult is megírtam, csabinak, remélem örülni fog neki 🙂
Fél évente mindig talál valamit, hogy újra bele kelljen ásnom magam az OsCommerce webáruházrendszer amugy sem egyszerű lelki világába. De legalább nem felejtek. Annyit… 😉

Indula mandula

Az van, hogy most suhanok, mert a 17:00 ás InterCityn rajta kellene lennem.
Lépek Bajára a hétvégére. Ha jól sejtem, néhány üzleti partneremmel kell találkoznom holnap.
Valamint nagycsaládi ebéd is lesz, mivel nagyszüleim 50. házassági évfordulója lesz.

Ezért így utólag megkövetem noelt, hogy nem lehetek jelent a szülinapján, de ezt a nagycsaládi rajcsúrt nem lehet máskor megtartani, max 50 év múlva 😀

Munkásnap

Tegnap voltunk Judittal Aranytízben, utánna haza és itthon döglés. Mert így kb sehova nem volt kedvem menni, némi szerver hangolást végeztem még, aztan alvás, mert kb faszkivolt.

Ellenben ma mentálisan kicsit megfáradtam. Volt ugye betervezve 4 interjúm, az első 12 percig tartott, pedig a jelölt flegmasága az első percben nyilvánvaló volt. Amikor a szakmai dolgokról kifaggattam, a főnököm következett, az ember központúbb hres résszel, amiben bizony kibújt a szög a zsákból és 3 percen bellül az utcán találta magát a jelölt.
A második interjút e-mailben lemondta a jelölt, aki az egyik volt kolegám volt, és számítottam rá, hogy együtt dolgozhatunk… Ez azért fájt.
A harmadik interjú mókás volt, az úr akit interjúztattam kb 8 évvel volt nálam idősebb, és eredetileg szakács volt…
A negyedik interjúmra délután 5kor került sor. Amelynek egy aranyos, kellőképpen megszeppent hölgy volt az áldozata, őt együtt kérdezgettük Franckal, majd amikor én végeztem, ki is jöttem, mivel a piszkos anyagiak úgy gondolom nem tartoznak rám. Szimpátiát keltett bennem is és a főnökömben is, ezért remélem hamarosan egy újabb taggal bővül a csoportom 🙂

Az interjúk szünetében (9:12 és 14:00 között) pedig a Technikai igazgatóval terveztük meg az adatbázis struktúrát az egyik projekthez, valamint próbáltunk egy 250 megás SQL 2005 adatbázis mentésből élő adatokat kicsalogatni.
Ami végülis sikerrel járt.

Aztán jól megérdemelt hazaindulásom elött behívott a fönök az irodájába, és felvázolt egy új projektet, aminek a határideje május 20. Részleteket nem árulhatok el nyilván, de egy nemzetközi zenei blognak készül.
Csak néhány friss adat az oldalról, hogy nem sufni tunning dologról lesz szó:

  • 8 464 437 Blogs
  • 392 267 354 Articles
  • 902 176 699 Comments
  • Today:

  • 12 742 Blogs created
  • 668 597 Articles published
  • Work

    No hát, a mai nap is újabb kihívások elé állított.

    Történt ugyanis, hogy 12:52-kor Éva drágám írtam MSNen, hogy ő bizony elfelejtette, hogy nekem közös ebédet ígért. Mivel számítottam rá, nem lepődtem meg.

    Kimegyek konyhába, iszom egyet, visszaülök helyemre, és 13:08 kor jön Nóra lélek szakadva egy CVvel, hogy ezt most nézzem meg. Hanyagul leteszem, hogy jó persze, mindjárt.

    Dehogy most kellene megnézni a referenciákat (ami persze nem volt a cvben), mert itt az ember interjúra, és hogy az ügyvezető azt kérte, hogy mi ketten interjúztassuk le.
    Egy pillanatra leizzadtam, mert, bár voltam már jó pár interjún, az asztalnak ezen oldalán még sosem.
    De ebbe is bele kell szokni… Főleg azért, mert holnap 4 interjúm lesz.

    Valami új

    Nos szóval ahogy Jasminos távozásomkor megírtam, ez valami újnak a kezdete lesz.
    Nem gondoltam, hogy ennyire újnak.

    Mai megbeszélés nyomán és a felmondási időm leteltét követően IT Developement Team Coordinatorként és Senior Developerként fogom folytatni pályafutásom.

    Érdekes dolog, hogy a felmondásomban Jasmin Media Groupnál az szerepel, hogy szakmailag nem felelek meg, és nem rentábilis engem alkalmazni stb stb bla-bla. Erre, ez a cég egyből vezetőnek alkalmaz, és harmaddal több a fizetésem mint elötte.

    Mai mantra

    Úgy indult a mai reggel, hogy sikerült elaludnom, és 3/4 9kor keltem. Ugye 9re kellett volna menni, áhh nem gond hívok taxit, 10 perc alatt bent vagyok, egy ezrest meg megér.
    Node a szentendrei út úgy bevolt állva, mint az egyiptomi fáraók felett a gízai piramis bejárata.

    Ergó felhívtam Franckot, hogy forgalmi okok miatt egy félórát fogok késni, és elindultam hévvel.
    A félórát tartottam is. Megérkeztem, és most a technikai igazgatóval beszélgettem.

    Jó fej srác volt, szakmailag is volt mit aprítania a tejbe. Valami normális figura, aki ért is ahhoz amit csinál.
    Kifelé menet pedig találkoztam az egyik exjasminos sráccal, akiket azért vágtak ki, mert azzal hencegtek hogy előző cégnél backdoort hagytak a kódban. Ha ezt megemlíteném a technikai igazgatónak gyanítom ő sem örülne neki.

    Ezután Szeráj, és a jól megérdemelt gyrosom csirkéből, reggeli gyanánt, majd vissza óbudára.
    Lemondtam az MCorpos interjút, mert most igazából csak azon vívódom, hogy a francia cég, oder dream.
    Viszont felhívott ma két cég, hogy behívnának. Meglátjuk, az egyik a bécsi úton van, a másik a belvárosban.

    Tonight

    A ma este is szépen indult.
    9kor kellett volna ZKval találkoznom Nyugati téren, és csunyán elkerültük egymást, 10 után hívott, hogy ő nem vár tovább és haza megy.
    Én akkorra már megjártam Star Kebabot, és a teljes nyugatitéri alluljárót oda-vissza, és a hívás pillanatában Ijjászban ültem, a két Sándorral.

    De akkor úgy gondoltam, ha már várt rám közel másfél órát, akkor vissza megyek beszélgetni és ilyesmi.
    Nos, ebből az lett, hogy 3/4 12kor hívott sándor hogy bizony hol a nedves rákfenében vagyok már, én pedig elárultam hogy ismét star kebabban ülök, és beszélgetünk Zkval, aki éppen készül menni haza.

    Kocsiba ültek, és átjöttek, de addigra Zoltán úr elpályázott haza, igy – aznap harmadszor is – beültem Star Kebabba egy gyrosra… 😀

    Majd kollektíve úgy határoztunk, hogy lemegyünk Morrison’sba, és megnézzük mi a ahányás van.
    Nos, hányás nem volt, ellenben Gandalf, Hámory, Epstein és Palcsó kartársak lent fogyasztották agysejtjeiket. Majd pedig befutott a mi mixer Petink így elöször civilben 🙂

    Ez egy érdekes este volt…
    Marhára nem volt hangulatom, főleg semmihez, sem inni, sem táncolni, sem énekelni, semmi.
    Támasztottam egész este a pultot, rendszerint – a Ganditól kapott viszkin kívül – valami alkohol mentes löttyöt eresztettem magamba.

    Majd tanuja lehettem, szöke plázacica értelmi megnyilvánulásának és megdicsőülésének.
    Csabi és Tomi koktélozgattak és megkérdezték tőlük a leányzók, hogy szeretik-e a koktélokat, nyilván a kép nem volt elég egyértelmű, vagy lehet úgy gondolták, hogy éppen, a mértékletesség, és az önsanyargatás erényeiket fejlesztik és éppen kínozzák magukat.
    Node, szó mi szó, Csabi engedett fajfenntartási ösztöneinek és meginvitálta őket egy tequilára, amelyet elfogyasztván el is veszítette a hölgyek érdeklődését. Akik mellesleg, megjegyezték, hogy a Palcsó Tomi úgysem beszélget velük, mivel ő „médiasztár”.
    Úgy gondolom Tomi hátán kevés dolog tudja felállítani a szőrt ennyire.

    Majd ezek után Csabi bemutatta a keleti harcművészetekben szerzett mély jártasságát, és bőszen harcolt a botjáért Mamuttal 😀

    Nem sokkal ezután Petivel úgy gondoltuk beáramlunk, az éppen átalakítás alatt álló legkisebb terembe, és a csocsó részlegbe, ahol faltúrási és festési munkák zajlottak.
    Ezt feldobandó elkezdtünk Hustlert nézni, amihez nem volt túl sok affinitásom, és mivel Sándorék is indultak volna már ezért kihúztam onnét, és így ennyi a mese vége.
    Jó éjszakát, gyerekek.