past 24 hours

Az elmúlt napom kellően érdekesen telt. 🙂
Igen, este 7kor találkoztam egy aranyos leányzóval, aki ugy döntött sétálgat velem egy kört a városban, és utánna meglátogat engem éjszakára szerény hajlékomban, ami igy is történt 🙂

Az elmúlt hónapok egyik legkellemtesebb estéje volt.

Nem, nem azért 😉
Hanem, mert jó társaságom volt éjszakára, aki képes volt elviselni azt, hogy hulla fáradt vagyok, és hogy csak illendőségből nem alszom el mellette, viszont annyira álmos vagyok hogy 3 összefüggö szót nem tudok kinyögni 😀

Mikor megágyaztam, elmentem fürödni és úgy gondoltam, hogy én most akkor aludnék, egy pöppet megélénkültem. Ez lehetséges hogy a fürdönek köszönhető, de inkább annak tudnám be, hogy a kisasszony szorosan hozzám bújt, simogatta az arcom, és véletlenül a kezemre is rá-rá kapott 😛

Minden viccet félretéve, nagyon jól esett.

Ezt mi sem mutatja jobban, hogy amig hozzám volt bújva nem is tudtam aludni, elmondása szerint fél négykor mondtam az morogva, hogy ez igy nem lesz jó, mert nem fogok aludni, és inkább a párnámat választottam, az ő ölelése helyett 😀

Mondjuk ugy érzem egy rossz szava sem lehet, mert hajnal 3kor kifejezte némi orális fixációs vágyát, szóval csináltam neki vacsit 😀

Másnap reggel állítólag 2 és fél órán át feküdt mellettem mozdulatlanul nehogy felkeltsen… De aranyos 😉

Mondjuk volt mit kialudnom ez tény.
Szóval másnap (csütörtök) városban mászkálással és cafatosra ázással telt.
Késő délután a kisasszony kitalálta, hogy ő bizony menne, igy elváltak útjaink.

Engem pedig Hanna hívott 7 körül, hogy nem megyünk-e moziba, mondtam hogy sure, szóval ez még betetőzte a napom 😉

A film amit néztünk az S.O.S. Szerelem volt.
De erről majd késöbb.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.