Tonight

Ma estére több alternatívánk is volt. Először is meghívás eszterkémtől Holdudvarba, este 8tól. Ahova Kalózék is jöttek volna. De mivel én negyed kilenckor jöttem csak le a WestPointból, és akkor hozott haza Judit, így ez esélytelen volt.

Közben megbeszéltük Wizarddal és Lizikével, hogy Szerájolunk egyet, főleg hogy Kalózék elmentek Pókémon őőő Pókember3-at nézni így sokan, – és bezzeg engem nem hívtak, hiszti-hiszti. Szóval hazaértem, várt egy e-mail, hogy a már említett OsCommercehez írt modulom nem működik, illetve szarul számol. Maximum fél órám volt a hiba keresésre, és javításra, ami végülis a teljes modul átírásához vezetett.
Ahogy befejeztem irány Szeráj, ott találkoztam AK85el, és a barátnőjével, majd Lizikéék is befutottak. Beszélgettünk kb 11ig, aztán úgy gondoltuk, hogy így bizony mennénk.

Beszéltem közben Kalózzal, ők a film végeztével betértek Patkóba, majd pedig Star Kebabban folytatták ténykedéseiket, ahol is nyakon csiptük őket. Sándor és kolis haverja (ööö fogalmam sincs hogy hívják) hazaléptek, mi pedig letértünk Morrison’sba.

Marha fáradt voltam, és 1 óra után nem sokkal jöttünk ki mindahányan. Lent volt Márk, de vele a diskurzust majd folyatatjuk 🙂

Én viszont most aludni térek, mert türelmetlenül vár a kedvenc kispárnám… 😉

PS: Innét üzenném, hogy a tomboló, hurrikán erejű széllel riogató bulvár meteorógusoknak a seggébe eres lópikulát kérek szépen Mikulás bácsitól karácsonyra.

“Tonight” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. csak szolok, h szél elég nagy volt….betört 1ablakot,, és nem engedett fel a lépcsön a szél:D

  2. hát egyrészt köszönöm, hogy az első sorban szerepelhetek, másrészt a bokám sem akar most már találkozni veletek. ezentúl lesz, ami lesz. úgy veled külön igen, mint eddig is. csókolom. 🙂

  3. Tomi az eredeti neve, valojaban a „szopo” nevre eloszeretettel hallgat
    Ja es szereti a „bernigger” titulust is.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.