Múlnak a napok

Nos szóval az van, hogy ugye az élmény beszámolóm nagyjából vasárnap estig tartott. Most folytatnám, úgy is annyi időm van… 😀
Szóval hétfő este meglátogattam köténybe burkolózott dolgozó nőt játszó Szandi drágát, aztán felhívtam Mac bácsit, mert megigértem neki, hogy találkozunk, ha már 4 egész házra dolgozik tőlem. Miután este 9-kor a kislány letette a lantot, meg is néztük milyen a Hazay-Decker főhadiszállása. Majd Szandinak már mennie kellett, de én még maradtam olyan háromnegyed 11-ig. Majd utánna csatlakoztunk volna Misi egyik kedves koleganőjéékhez a Millenárisnál, viszont a rosszarcú security bácsik nem negedtek már be. Ezért maradtunk a Mammut lábánál lévő kedves sörözőnél. Letoltunk pár sört, majd hazaindultam, mert ugye munkás ember vagyok…

Kedd estém úgy alakult, hogy Ronival kitaláltuk, hogy én most bizony átmegyek hozzá, és megnézem merre lakik. Majd pedig elmentünk egy mókás sörözőbe, ahol finomságos szendvicseket szolgáltak fel, no meg házi sört. Majd visszatértünk hozzá, és még hajnal 1-ig beszélgettünk.

Szerda estém Szeparéban fejeződött be, ahol elöször Gandival, Oszkárral, és Szabival iszogattunk, meg állatkodtunk. Végülis ők leléptek kultiplex irányába, én pedig megvártam Juditot és Zolit, miután megitták a burn adagjukat mentünk is haza. Még elértem az utolsó villanyost Blaháig, majd onnét kedves séta hazáig, éjszakai minek is.

Tegnap este pedig egy kis jól megérdemelt karaoke Morrison’sban. Ahogyan máskor is lenni szokott, toltunk egy állítólag jól sikerült We are the worldot Gandival, Gyurival és Mikeal (afrosrác londonból). Majd amikor Gyuri befejezte a munkát, mert ugye pohár szedő volt aznap este hajnal 1ig, utánna romantikusabb és lassabb vonulattal próbálkoztunk. Volt benne Tűzvarázsló, Quit playing games with my heart, Words… Aztán háromnegyed 5-kor fekvés, 9kor kelés, elefánt méretű red bull és meló…

“Múlnak a napok” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. nem fogod elhinni, de hét elején azt álmodtam, hogy Morrison’s-t kerestük a kollegákkal, merthogy azt szemeltük ki a búcsúbuli helyszínéül… 🙂
    eszembe is jutottál reggel… :)))
    hűha, ha belegondolok, hogy Veled ébredtem… 😛 (sorry, de kihagyhatatlan volt 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.