Weekend

Nos ez a hétvége nem éppen szokványosra sikerült, bár annál jobban indult 😉
Péntek este 9re mentem Patkóba, mert hogy Ákos, Kalóz és kangi volt a felhozatal, egy vacsorára. Ellenben a kisasszony nem tudott elkészülni időben, ezért késöbb jött.

Kellemetesen eleszegettünk, meg eliszogattunk, aztán végülis úgy gondoltuk, hogy elhúznánk a csíkot Holdudvar felé. Útközben a Margit-szigeten találkoztunk Loydiékkal, majd kb 3/4 órás beszélgetés után végülis tényleg Holdudvar felé vettük az irányt.
A hely tele volt, ezért úgy gondoltuk megnézzük Cha-cha-chat.

Ami szintén zsúfolásig volt, szóval innét is elpályáztunk. A szigetből felfelé menet beszéltünk Andrással, hogy merre romantikáznak éppen, mondták hogy majd jönnek. Hát jó. Akkor szokásosra vettük a figurát, és neki indultunk Morrison’snak. Út közben egyszer eltévelyedtünk, és elgondolkodtunk rajta, hogy lemegyünk egy Bamboo nevű helyre. Ahonnét kellemes zajok szűrődtek fel, de mint kiderült Kyle Minogue est van, szóval inkább másztunk tovább.

Kb fél 2 lehetett mire leértünk, gyors egymás utánban készültek a Szüretek, valamint Kalózzal ittunk 1-1 Vihar felhőt, legalább olyan haragosan nézett ki, és olyat is csapott 😀 Najó, azért akkorát nem 😉

Végül azért csak leért András és Gyöngyi is 🙂

Sikerült zárásig maradni, aztán úgy gondoltam detoxikálásként Oktogonnál vettem Kicsinek, meg magamnak egy-egy Alkohol Killert. Igazából elég ramatyul nézett ki szegény, és 4 óra múlva indulnia kellett dolgozni… Nekem meg 6 óra múlva kellett volna kelnem…

“Weekend” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.