Kicsi

Mindjárt írni fogok a péntek esti Elite Model Look Hungary 2007 döntőjéről, Roni leánybúcsújáról, az Oscar American Barról, és a péntek esti Monte Carloról. De most előbb olyanról, ami aktuális, ami szombat este volt, és jó páran várjátok hogy leírjam. Egy Come Out jellegű post következik, amivel a jelenlegi összes hasonló jellegű hidat felgyújtom magam mögött, elégetem a hajóimat, mindent felteszek egy lapra, és leírom amit most érzek.

Korábbi postokat fogok idézni, a történet nagyobb hűsége kedvéért 🙂
Ha nem érdekel az intró akkor itt a lényeg

Egy korábbi postom szerint a történet március 28-án indult, egy lassúzással, egy összebújással, és azzal hogy mindeközben libabőrös lettem, és úgy éreztem, hogy nekem kell ez a nő. Aztán jöttek az örlődéseim, majd a kérés tőle, hogy retusáljam már őt angyallá.

Ismeretségünk második hetét, úgykezdtük, hogy The Walrus koncerten voltunk, majd pedig miután megtörtént a csoportos kirúgás jasminból, csak azért mentem le morrison’sba mert látni akartam.

Ekkor jött a névnapom, és akkor valami történt. Akkor nem értettem, de utólag világos lett. Az egyik ez volt, a másik pedig, hogy Judit a névnapom elött nálam aludt. Ezen, (az ő szemszögéből jogosan) megsértődött, és ezután kb egy, másfél hónapig nem is beszéltünk.

Hallottam tőle, ilyen félmondatot, hogy ne játsza itt nekem a hős szerelmest, amikor az exe nála alszik. Nem vártam el hogy megértse. Elfogadtam a véleményét, és a jogos sértődést.

Április végén, még mindig tartott az egymásra fújás. Ezután nekem jött a munkába temetkezés, rentgeteget dolgoztam, közben volt még egy költözésem.
Közben igaz, hogy msnen elég sokat beszéltünk, viszont nagyon nem találkoztunk. Csak úgy elvétve. Neki is mások voltak a prioritásai, nekem is. Június 12.-i dátummal van egy kép a telefonomban róla. Ezután július 2.án buliztunk együtt újra. Azután a szülinapos hetében volt egy csunya buli, amikor egyszál pinára vetköztettem a karaoke pultnál…

Ezután viszonylag simák voltak a dolgok, barátok vagyunk, bírjuk egymást, szeretjük egymást, vigyázunk egymásra, és a többi.
Aztán jött a Monte Carlós Giga-kara-party, ahol kiöntötte a lelkét a nyári dolgokkal kapcsolatban. Aztán augusztus 20., amikor Kicsi kiborult Zsockáékon és a vállamon sírt a karaoke pulttal szemben. Az utánna következő hétekben nem lehetett látni, folyamatosan depi volt, kisírta a szemeit. Többször is ajánlottam, hogy elmegyek érte, elmászink sétálni, de ne foruljon be…
Egyik este mentünk volna Kalózékkal moziba, és akkor is depis volt. Lemondtam miatta, mert nem volt szivem itt hagyni.

Szeptemberben kaptam meg tőle, hogy “nagyon szeretlek mert nagyon jó barát vagy”, ami nagyon jól esett, akkor.
De pár órával később elhatározta, hogy most akkor ő elmegy és véget vet földi szenvedéseinek. Leírta és lelépett msnről, vagy csak nekem nem válaszolt.
Azonnal hívtam Hannát, hogy gyere bazmeg csináljunk valamit, én ezt nem hagyom, annál sokkal többet jelent nekem. Mondtam, hogy most azonnal hívok taxit, és elmegyek árpád hídhoz, az van hozzá a legközelebb, múltkor is ott sétált, és nézte a habokat. Most is oda fog menni, már vettem a kabátom, amikor írt msnen, hogy elérte Kicsit, nincs para. Nagy kő esett le a szivemről…

Node, a sok kacskaringó után csak elértünk a tegnap estéhez.

Tegnap este történt, hogy ismét Morrison’s kettőbe indultam gyanutlanul, némi munkával, sok fehér lappal, hogy lesz pár órám a jövő heti munkát megterveznem, mivel fél 8 lehetett, így ez reális is volt. Olyan fél 11 körül érkezhettek meg Kicsiék.
Hori volt a hang technikus, és valami édes ércelődést hallottam. Vágom, hogy anno volt köztük valami, akármi, és erre reflektált.

Rákérdeztem, hogy most akkor ez miez.
Elkezdett magyarázkodni, hogy “akkor még nem ismertelek…”, és hasonlók.
Itt lepődtem meg első ízben, a második az volt, amikor befejeztem az egyik éneklésem, és a karaoke terem közepén lesmárolt. Kb földbe gyökerezett a lábam, hogy akkor most mi a rák van, meg ilyenek.

A harmadik meghasonlásom önmagammal az volt, amikor a hátsó pult melletti falhoz támaszkodtam, kb 10 perccel később, és ismét megismétlődött az iménti affér. Világos logikával arra jutottam, hogy akkor az előző sem volt véletlen 😉

Aztán a terem szélén álltunk, és kiváncsi volt rá, hogy most mit gondolok.

– Kétszer lesmároltalak.
– Igen, és?
– Nem ellenkeztél…

Igazából nem tudtam mit mondani erre a megállapításra. Forrt a fejem, felforrt a vérem újra, mint áprilisban, előjött minden ami azóta volt, és azt hittem, hogy már régen túl vagyok rajta. Ezt persze igyekeztem elrejteni, és csak álltam csendben, és néztem ahogy mások énekelnek.

Aztán énekeltünk, Summer Nightsot, megkért, hogy énekeljek neki Angelst. Ami így is történt.
A buli végén Hori megkérdezte, hogy vigyen-e haza, mert úgyis arra megy, meg kocsival van. Mondtam, hogy szerintem én Kicsivel megyek. Azt mondta hogy éhes, én pedig megigértem neki, hogy elviszem hajnalban kajálni. Így is tettünk.

Morrison’s 2 ből elindultunk Nyugati felé. Út közben megint tett egy finom próbálkozást, arra hogy kiderítse mit gondolok. Ugyan addig jutottunk mint az előbb. Semmi újat nem tudott meg, csak annyit, hogy miatta éneklek Angelst, minden este amikor karaokezni vagyok. Azt mondta kiváncsi mit fogok a blogomban írni a ma estéről.

Star Kebabban leült egy asztalhoz, hoztam neki kaját, leültem mellé, és ott ültünk kb fél órát. Beszélgettünk, mesélt a múltjáról, néztünk mélyeket egymás szemébe.
Grr…
Ölni tudnék ezekért a szemekért, és föleg azért hogy ne lássam őket többé szomorúnak.

A végén már a vállamon feküdt, és elég közel volt az elalváshoz. 5:20 körül indulhattunk el, a metró irányába erőteljesen. Megkért, hogy kisérjem haza, mert fél hogy elalszik útközben. Amig a vonatra vártunk, mellettem ült, az ölembe hajtotta a fejét, és tényleg majdnem elaludt. Ráterítettem a kabátom, és simogattam a hátát. Közben pedig kattogott az agyam, és csak bámultam magam elé, meg őt, hogy milyen édesen szuszog.

Felszálltunk a kék förmedvényre, és csendesen elaludt a vállamon. Árpád-hídnál keltegettem, hogy szivem lekellene szállni a következőnél. Leszálltunk, csukott szemmel belémkarolt és jött mellettem, mintha én tudnám hogy merre kell menni…
Azt mondta, hogy kisérjem ajtóig, és hogy én vagyok az egyetlen a morrison’sos társaságból aki tudja hol lakik…

Megálltunk az ajtóban, miközben egy hölgy lejött sétáltatni a kutyáját. Három negyed 6 elött lehetett nem sokkal. Az ajtóban, megöleltem, és csak álltunk. Aztán amikor úgy érezte, hogy menthetelenül elalszik akkor elillant. Én pedig megindultam hazafelé.
Még írtam neki egy smst, mielött metróra szálltam.

Hazafelé, pedig gyönyörködtem a felkelő napban a Margit-hídon. Remegtem, a hidegtől, a szívem mégis melegítette ahogy a felkelő nap fénye izzó vörösre festette a kósza felhőket.

Hét elött nem sokkal értem haza, és már besütött a nap az ablakomon jócskán. Lefeküdtem, és próbáltam aludni. Nem ment, becsuktam a szemem, és őt láttam… Amikor pedig elaludtam, azt álmodtam, hogy karaokezunk, hogy vége a bulinak, de még mindíg ráadás számokat játszunk.

Másfél óránként felkeltem, hánykolódtam. Majd délben nem bírtam tovább, kimásztam az ágyból, és emberi formát próbáltam ölteni. Egy csillogó szemű kivörösödött arcú srác nézett vissza a tükörből, amikor bementem a fürdőbe…

Igen, így fél év után világos lett, hogy Téged akarlak, még mindig. Nem tünt el nyomtalanul ez a fél év, próbálkoztam kigyógyulni belőled.
Nem sikerült.
Amikor március 28. szerda este elöször lassúztunk, akkor megmérgeztél.

[audio:britney_spears_-_everytime_-_radio_mix.mp3]

“Kicsi” bejegyzéshez 22 hozzászólás

  1. akkor hozza tennem, hogy valami hasonloan pozitivat varok el, es most nem az aids tesztre gondolok elsosorban. mert ugye nem jo egyedul, gondolni kell a jovore, hogypl. ki fog neked 90 eves korodban pellust cserelni :\

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük