Taxi

Itten most három taxi társaságról fog szólni a fáma. A Rádió Taxit dícsérni fogom, a Főtaxit, meg a Taxi4et meg lehúzni jól.

Bennem egyre jobban érlelődik a gondolat, hogy a Rádió Taxin kívül más társaság autójának a környékére sem fogok menni. Lehúzva ezzel most például a Főtaxit is, miután noelnek volt velük egy szép összekülönbözése.

De nekem is voltak aranyos kalandjaim, igaz nekem kedvenc drótszamaram, illetve vesszőparirpám (mért úgy nem jó?) a Taxi4. A múlt héten is volt velük egy kellemes storym, bár ha velük utazok akkor általában mindig történik valami olyasmi, ami nem úgy van ahogy gyakorlott utasként az ember megszokott máshol.

Mondjuk a legjobb storym, amiből végülis nem lett post velük az volt, amikor moziba mentünk volna Judittal Óbudáról. És a szentendrei útra kértem az autót péntek este fél kilenckor. Öt perc néma csend a telefon vonal végén, majd leteszem és kisvártatva újra hívom, azt mondja hogy sajnálja de nem tud autót küldeni. Megkérdeztem tőle, hogy akkor mégis mi a gecire vártam 5 percet. Leraktam.

Bementünk busszal Árpád-híd budai hídfőjéig, itt már sík ideg voltam. Hívom őket és nem veszik fel. Azta kurva, eddig wcre is velük jártam most meg a hisztis hülye operátor picsa ignoreolta a számom. No mindegy, Judit felhívta őket, és mondta hogy az Árpád-hídra a 105ös buszmegállójába kérünk egy járművet, de kurva gyorsan. (10 percünk volt a film kezdésig). Erre eltelik 10 perc és semmi. Nézelődök és látom hogy lent a Kálvin-közben a templom elött egy Taxi4 forgolódik és nagyon utasra vár. Fogadjuk hogy ez az, csak rossz helyre küldték.
Felhívtuk a központot, hogy szóljanak már neki hogy rossz helyen van.
Mire onnét kikeveredett, az újabb 5 perc volt, tehát már ment a filmünk…
( Persze mert elkelett mennnie Flórián térig, sőt még kijjebb, majdnem Bogdáni útig, és csak ott tud rákanyarodni a fellül járóra. )
Leakartam üvölteni a csaávó fejét, de amikor beszálltunk megláttam, hogy egy full degenerált casávó a söfőr, és kb. nagyapám lehetne. Itt határoztam el, hogy többé nem utazom velük. Amit sikerült is megtartani egészen a múlthétig, de azt is megbántam.

Ez elött volt még egy kedves storym velük. Igaz az kevésbé a sofőr, inkább a navigációs szoftver hibája. Újfent Árpád híd budai hídfő, csak most Kolossy tér felől jövünk, és bécsi út felé akar kanyarodni a lámpánál. Mondom a taxisnak, hogy ha arra megy, itt kiszállok. Miért, miért. Mert nem várost akarok nézni, hanem igazából haza mennék, szóval majd inkább én mondom merre megyünk. Jó…

“Taxi” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Zone, te annyit jársz Taxi-val hogy fontolóra veszem a személyi sofőrséget! 😀 Tuti megélnék belőled, és nem lennék geci, csak ha nem adsz a sörödből! 🙂

  2. taxi 2000. sose basztak át, gyorsan odaérnek mindenhova és a legtöbbjükkel lehet beszélgetni. a rádió egymás után kétszer baszott át durván pénzzel, a bejelentést leszarták, a 6x6nál meg háromszor egymás után sikerült beülnöm 3 különböző antiszemitafajgyűlölőhomofóbszittyaősmagyarsámán mellé. tudod, aminek a hátulján árpádsávosturulosnagymagyarországos hábetű van. csak annyi a baj az utóbbival, hogy az egyik undorodva lebuzizott, a másik tíz percig zsidózott, aztán megkérdezte, hogy ugye nem, mondtam neki, hogy mostmár mindegy bazmeg, én meg titeket utállak, a harmadik meg mutogatta a bökőjét, hogy az bizony átviszi bármelyik cigányt. volt egy negyedik is, de az csak meg akart téríteni, viszont többnyire az ilyen amatőr teológiai vitákban jó vagyok. ki kéne próbálnom a taxi4et, hátha ott is érne valami kultúrimpakt

  3. Adok oda 3as kártyát 🙂

    Nekem Rádió taxival sosem volt gondom, pénzzel sem, korrektséggel sem. Múltkor is kikértük a taxit Morrison’s Opera elé. De Schipty még lent volt meg búcsúzkodott meg minden. Olyan 5 percet állt ott, de csak akkor indította az órát amikor beszálltunk.

    Normálisan ugye van várakozási díj, meg minden anyám.

  4. háddehakétszerbasznakátegymásután? ez olyan keletnémet vasutasos. tudod, akinek levágja a kezétlábát a vonat, az meg utánaüvölt, hogy ‘hát a faszom nem kéne?’

    kösz egyébként, de a hármas kártyát tudod ki tervezte? 🙂

  5. Én City taxival szoktam járni,már amikor nem a saját seggem viszem 😀 ! Legjobb taxis szm az a minimobilos csávó volt a peugeot 406sw-vel, őt bírtam 😛

  6. a főtaxiban az a jó, hogy dolgozik ottan egy 200 kilós értelmiségi, aki miután rossz címre ment (uszkvé 2 utcával odébb) néhány társával összeverték az exemet, miután nem akarta kifizetni azt a 20 perces várakozást, amit a rossz címnél töltött. 3 éve megy a per. és dolgozhat.
    én meg csakisa2000, már vagy 10x mondtam le taxit náluk enyhén illuminált állapotban, mégsem tiltották le a számom, pedig volt már olyan eset is, hogy rövid megállót kellett beiktatni hasonló okok miatt.

  7. Mondjuk Misi barátom mesélt szépet, hogy kikérték a taxit Mammut 2 elé, majd 1 sarokkal és 70 forintnyi kilóméter díjjal később kiszálltak, mert erősen gyomor űríthetnékük támadott.
    Főtaxi volt, de korrektek voltak.

    Egyébként 2000nél egyik barátom vip besorolásban volt, és azért letiltották, mert a taxira várva az út mellett ültek és a sofőr úgy gondolta nincsenek szállítható állapotban…

  8. I’m truly enjoying the design and layout of your site.
    It’s a very easy on the eyes which makes
    it much more enjoyable for me to come here and visit
    more often. Did you hire out a designer to create your theme?
    Exceptional work! adreamoftrains web hosting company

  9. Simply wish to say your article is as astounding.

    The clarity on your put up is simply great
    and that i could suppose you are a professional in this subject.
    Well with your permission let me to seize your feed to keep updated with
    coming near near post. Thanks one million and please continue the gratifying work.

  10. Hello there, just became aware of your blog through
    Google, and found that it is really informative.
    I’m going to watch out for brussels. I’ll be grateful if you continue this in future.
    Numerous people will be benefited from your writing. Cheers!
    3aN8IMa cheap flights

  11. I’m pretty pleased to uncover this site. I wanted to thank you for ones time for this
    particularly wonderful read!! I definitely liked every part of it and i also have you bookmarked to see new stuff in your blog.
    cheap flights yynxznuh

  12. Whats up are using WordPress for your blog platform?
    I’m new to the blog world but I’m trying to
    get started and create my own. Do you require any
    html coding knowledge to make your own blog? Any help would
    be really appreciated!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük