Hűtőm

Miután MajorAnne is haza lett szállítva, otthon neki álltam kipakolni a táskámból a hétvégén kapott dolgokat. Eközben döbbentem rá, hogy a hűtőmben majdnem 10 liter tömény szesz van, mint azt a mellékelt képen is látható:

Hűtőm

Nézzük csak.
Az ajtóban jobbról a legallján van egy liter Havanna rum, mellette egy liter Absolute vodka.
Mellette sréhen másfél liter pálinka, amely nagyapám keze munkáját dícséri, szorosan mellette szintén másfél liter, amely édes apám munkájának gyümölcse.

Az alsó polcon fekve látható egy literes red label Johnnie. Mellette csoki likőr, utánna szorosan fél liter Royal vodka. És a pezsgők mellett még valami szépség, amiből csak egy vörös csík látszik és lusta vagyok kimenni és megnézni mi az.

Bárhogy nézem, ez legalább hét liter. Erre jön még rá a két féle pezsgőm, a pár sör, és egy Tokaji 🙂

Megkaptam, hogy alkesz vagyok…
Nem, kérem. Akkor csak az üres üvegeket lehetne fényképezni 😉

A dologban a legsiralmasabb, hogy november óta csak nő ez a mennyiség, fogyni pedig nem igazán akar, vendégek hiányában.
Pedig legutóbb elhatároztam, hogy megitatom muslicákkal, de nem aratott osztatlan sikert a ház lakói körében, így elvetettem az ötletet, miután 3 napig lélegeztem rovar írtót… Na jó, nem volt ilyen 🙂

Ahogy többen is megjegyeztétek, a képnek az érdekessége nem az, hogy három féle mézet tartok otthon, hanem hogy a hagymám is a hűtőben van, de legalább szoros barátságban az áfonya lekvárral 🙂

Az elfekvőben lévő energia italnak pedig holnap este nagy hasznát fogom venni, hamár beigértem egy pezsgőzést… 😛

“Hűtőm” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.