Bankkártya mizéria v2

Nos, hajnalban ugye elküldtem az igénylésemet. A bankkártyán szereplő névnek pedig lazán odatoltam, hogy DjZoNe, mert hogy miért is ne. Reggel háromnegyed 9-kor csörög a nyilvános telefonom (igen, ez valami olyasmi, mint a nyilvános wc), hogy xyz vagyok az OTP Bank Bankkártya csoportjától, és megkaptuk az igénylését, és a képpel minden rendben is lenne, de a név nem lesz jó…

Illetve jó lesz, csak ha mindenképpen ragaszkodom hozzá, akkor személyesen nem fogok tudni pénzt kivenni vele.
Hát jó, akkor irjuk át a polgári nevemre…

Elköszön, és majd értesítenek mikor vehetem át. Királyság.

Elkezdeném a napom, erre megérkezik az ePassporte kártyám, frissen, üdén narancssárga csíkkal, meg ami kell.
A kártyára ráragasztva egy ilyen 5 pontos step-by-step manual, hogy hogyan aktiváljuk a kártyát…

Amiben az egyetlen baj az volt, hogy azóta átszabták a menüt, legalább kétszer, és átnevezték a menüpontokat is, mióta ezt a mankót nyomtatták.

Mindegy, megtalálom a menüpontot. Persze, nincs olyan, hogy aktiválás, no nem baj, változtassunk PINt, biztos ami zicher.
PIN változtatás után hirtelen beállítód a kártyám státusza aktívra, megjelenik az exp. date, meg minden. De hogy az örömöm ne legyen éppen teljes, kapok egy ilyen üzenetet:

We are unable to set your PIN because your electron card has been blocked. Please contact Customer Service to have it unblocked before trying again.

Marha jó.
Már éppen csatolom a spanshotot, meg a kedves levelet az ügyfél szolgálatnak, amikor elkezd bennem motoszkálni a kisördög, hogy de azért próbáljuk meg újra. Roszabb már nem lehet, mint a frissen kapott kártyát leblokkolni.

És csodák csodája, sikerült PINt váltani.
ePassportenak azért egy tapsvihar kijár…