1848-as megemlékező hétvége margójára

Igazából, csalódottan szeretnék innét üzenni azoknak, akik megint nem bírtak a picsájukon lenni, és kivonultak tüntetni. Valamint, hogy ezáltal ellenállhatatlan késztetést éreztek arra, hogy törjenek, zúzzanak, gyűjtogassanak, és ezzel évek óta, fenyegető, sőtét felhőt terítve legdicsőbb őseinkre emlékező ünnepeink köré.

Szóval, az üzenetem csak annyi lenne, hogy anyád inkább a kedvenc Turul madaratokkal foglalkozott volna, mint apáddal. Ha pedig egy mód van rá, magadat gyútogasd, te dilettáns barom, aki miatt nem lehet nyugodtan kimenni a pesti éjszakába, mert neked rendet kell bontani.

Te, aki azt hiszed, hogy bármit is elérsz azzal, hogy dobálod a rendőröket. Képzeld, van olyan köztük aki még lehet, hogy egyet is ért veled, az eszémiddel, de neki meg ez a munkája. Az, hogy rend legyen, és hogy anyád amikor este egyedül megy haza, egészben hazaérkezzen, és ne kelljen a hozzád hasonló randalírozó barmoktól tartania.

Lehet nekem jönni azzal, hogy mennyire megsérültek az este civil résztvevői. Basszus, én voltam az utcán, ahol balhéztatok, onnét 3-4 sarokra, de nem köptem a rendőrökre, nem hergeltem őket, és nem dobáltam rájuk semmit. Sőt, még a jelenlétemmel sem támogattam randalírozókat.

Nem tudom, tudod-e, hogy azzal, hogy mentálisan támogatod az utcai harcokat, a puszta jelenléteddel, bűnpártolással vagy alaposan gyanusítható.

“1848-as megemlékező hétvége margójára” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. sorfalat belőlük, lövés által Dunába velük. és még nem is voltam se durva, se szadista.

  2. Azzal teljesen egyetértek, hogy ezek a radikális módszerek nem veszetnek sehová. De ahogy a blogomban is leírtam ok és okozat . Az emberek nem véletlenül ilyenek. Sajnos nagyon sok az elkeseredett ember, és már semmi sem érdekli. Azért is nyúlnak ilyen eszközökhöz. Bár továbbra is azt mondom, hogy ez nem vezet sehová. De azért próbáljuk beleélni magunkat a helyzetükbe.

    A másik dolog meg az, hogy – szerintem – a kormány is szégyelheti magát. Kérdem én, milyen megemlékezés az, ahol dupla kordon van? Milyen megemlékezés az, ahol több ezer rendőr védi a politikusok tyúksz*ros életét? Ennek nem kellene megtörténnie, ha úgy irányítanák az országot, ahogy azt kell.

  3. Milho most jobb lett volna, ha ugyanaz lett volna mint tavaly? Hogy tojassal dobaljak a Demszkyt? Az emberek provokaltak ki, bocsanat par hulye fasz provokalta ki, hogy egy ilyen unnepen kordort kelljen felhuzni.
    Az oszodi beszed miatti jogos felhaborodasunkban csendesen elmegyunk gyujtogatni? Hagyjad mar.. Ha ezeknek az embereknek a helyebe beletudod magad kepzelni, ott nalad sincs valami rendben…

  4. Nyilván nem lett volna jó, ha megismétlődik a tavalyi. Sőt a tegnapinak sem örülök. Igen rengeteg olyan ember van, aki heccből kimegy és játsza a nagyfiút. De én nem ezeknek az embereknek a helyébe kértem, hogy képzeld magad, hanem azokénak akik tényleg el vanna keseredve, akiknek már elment mindenük. Egy ilyen ember teljesen másképpen gondolkozik, mint egy olyan aki nem élt át ilyen dolgokat. Az ilyen ember persze, hogy az utcára megy.

  5. nem tudom, figyeltél-e, de nem azokkal az emberekkel van probléma, aki kimegy tüntetni, csendesen elregéli párszor a „monnyon le” című szövegét és hazamegy. hanem arróla büdös, iq hiányos köcsög állatról, aki kimegy molotov-koktélt dobálni, rongálni és randalírozni. és mivel sajnos ők vannak többségben, ezért van a dupla kordon.
    sőt, ha rajtam múlna, nem kordon lenne, hanem kalasnyikovval, éleslőszerrel felfegyverzett kommandósalakulat, aki mindenféle agresszív rendbontásra bármikor tüzelhetne.
    a másik, hogy ezek az emberek azt nem érik fel sajnos aggyal, hogy az oké, hogy tüntet meg minden, de a rongálásait ugyanúgy az ő adóforintjaiból kell majd kifizetni. több rongálás=több súlyosabb adó.
    a harmadik, hidd el, hogy nem az igazán elkeseredett szegény ördög megy ki tüntetni…..meg nem az, akinek 2 éve nincs munkája és nem tud a családjának enni adni. mert az az ember nem ilyesmire pazarolja az idejét meg a testi épségét, hanem a maga szintjén mindent megpróbál elkövetni, hogy jusson valamire, és kenyeret adjon a kölyke szájába.

  6. semmi baj nem lenne azzal, hogy az emberek tuntetni akarnak. DE
    1. ott nem kell randalirozni, meg kukakat, autokat gyujtogatni.
    2. nem éretem, hogy évek óta miert kell minden egyes nemzeti unnepunket ezzel, mar bocsanat, elbaszni. kormany ellen tuntetni lehet marcius 14. es 16. is.
    mar nem tudok oktober 23.-ra sem ugy gondolni mint regen.
    es ezert gyulolom az osszeset. mert megfosztottak valamitol ami nekem igenis fontos volt.

  7. Most, hogy 6 ember leírta ugyanazt a véleményét, nem ismételném meg, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a kukagyújtogató brigád elég kis valószínűséggel olvassa Zénó blogját (vagy akármi mást).

  8. Viszont lenne egy másik, fájó kérdésem.

    Hol volt a híres gárdisták, amikor ezek elkezdtek randalírozni? Ja, hogy nekik nem érdekük ebbe beleavatkozni, és már otthon tvztek? Mesés.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.