Fura hétfő

vagyis, lehet, hogy nem a hétfő a fura, hanem a hangulatom. Nem, most nem a VDSZSZről fogok írni, sőt az is hidegen hagy, hogy reggel 25 percet kellett gyalogolnom munkába.

Szombaton összeraktam az asztali gépem, amit most erősítettem némi memóriával, és egy új dvd lejátszóval. Majd újra telepítettem, az egészet, mert az jó. Ennek végeztével elkezdtem filmeket nézni, rajta, miközben a notimon designoltam. Két nap, négy film. Mindegyiknél sikerült belenyúlni nagy láv témába, pedig nem ezzel a céllal válogattam őket. Pontosabban az utolsó kivételével, mivel akkor már mindegy volt.

Az első amit végignéztem a Farkasokkal táncoló volt, a második, így vasárnap este felé a Terminál, az Ég velünk és az utolsó pedig a Csak szex és más semmi. Mindegyikben teljesen másképpen jelent meg a szerelmi szál, más milyen volt a nőalak, de mégis mindegyiknek hatása alatt vagyok. Ez csak erősített az amúgy sem túl rózsás hangulatomon. A legmeghatározóbb az utolsó kettő volt.

Egy biztos, érzelmileg most a legerősebb formámat hozom.

Jó, így neki indulni a hétnek. Nem baj, hétvégén névnapi rajcsúr, szombaton pedig Schipty barátom szülinapja, szóval masszív lesz a jövő hétvége is…

“Fura hétfő” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. gonosz lenne azt mondanom, hogy az utolso filmben leginkabb schell judit kulseje fogott meg, pedig asszem igen. legkozelebb nezzel valami trancsirhorrort.

  2. majd rajossz te is a nagy igazsagra. amugy ma arrol beszelgettem egy munkatarsammal, hogy a noknek kb 25 eves koruk korul kezd kifejlodni az agyuk, erre megall a lift, es beszall egy gyonyoru, kb 20 eves holgyemeny. kesobb sietve leszogeztuk, hogy azert szerencsere nem az agyukat akarjuk megdugni 🙂 (hah, ez kibaszott sovinisztanak tunhet)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.