Nem éppen friss és üde

Szóval az van, hogy a pénteki nappal együtt sikerült a hétvégén közel 40 órát dolgoznom…
Igen, az normális helyeken egy munkahét, ilyen abszurd helyeken, mint Ákosnál 1.5-2 munkahét 😀

Igen, csak irigykedem (snitt)

Szóval, sikerült 8 nap alatt 2 hétnyit dolgoznom, azzal az apró trükkel, hogy pénteken már szabin voltam. Ma fejezzük be elvileg az utolsó simításokat, már ha végre megkapom a designt az oldalhoz, és akkor minden szép és jó lesz végre.

Aztán ha kész van, majd jól megmutatom nektek is 🙂

Egyébként az utóbbi két napban összesen aludtam 7 órát, szóval nem nagyon lett csíkos az arcom a párnámtól, ami azt illeti, de majd holnaptól nagy rápihenés lesz. 🙂

Minde közben ahogy arról a word-press.hu-n írtam is megjelent a WordPress MU 1.5.1 is, amihez majd a magyarítást is meg kell csinálnom, sőt, a mostani oldalhoz írt pluginből is kell csinálnom egy redisztributálható verziót, elvégre is, GPL cuccokat használok fel benne, ezért a közösségnek vissza kell adni. Plusz nyilvánosan megigérem, hogy hardernak tutorial.hu-ra írok egy cikket a hétvégi szívás eredményéről. Vagyis, hogyan lehet fájl feltöltést kezelni MooTools 1.2 bétával Swiff kiegészítéssel, FancyUpload JavaScript osztályból Flashen keresztül…
Nem, ez bonyolultabb, mint amilyennek hangzik.

Ha valaki egy hete nekem azt mondja, hogy ezzel fogok szüttyögni kiröhögtem volna, és voilá…

Na meló, még van hátra 4 óra, legalább.

“Nem éppen friss és üde” bejegyzéshez 5 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.