Mexicanos Étterem

Még korábban igértem, hogy Gourmandkodom egy picit és mesélek a Mexicanos nevű étteremben megesett vacsoránkról, amit Tamás barátommal fogyasztottunk el egy csendes kedd estén.

A mexicanos, mint hely ugye a Mammut kettőben a 3. emeleten található. Szemezgettünk az éttermek közül, de végüls csak abban maradtunk, hogy megnézzük ezt a csodát.

Az étlapról végülis bunkó aszfalt lakóként hamburgert választottunk. Tamás marhahúsost, én pedig szárnyasból. Amíg várakoztunk az ételünkre, Coronitáztunk, hogy azért valami közép-amerikai dolog is kerüljön belénk. A kiszolgálás, az étel bonyolultságához képest lassú volt, már csak azért is, mert az utánnunk érkezők előbb kapták meg a hadtápukat, mint mi. De, csendesen esörözgettünk, nem is volt ezzel baj.

A szomszéd asztalokhoz valami fa szerkezetet hoztak egyébként, amin még akkor is sercegett a hús, amikor kihozták. Nem tudom az mi volt, de legközelebb ki kell próbálni.

Szóval a hamburgereink egy fa kosárban érkeztek, ami végülis hasáb burgonyával volt bélelve. Aki ismer, az tudja, hogy nem szokásom sültkrumplit enni, de ezt szívesen fogyasztottam, mert tényleg jó volt. Kértünk hozzá egyébként még majonézt, csak hogy jobban csússzon.

A hamburgerből nem sajnálták az anyagot, mindketten méretes adagot kaptunk. A hús jól átsült, kellően fűszeres és ezért ízletes volt. A zöldségek frissek voltak benne, ahogyan az ilyen helyen elvárható is volt.

Ha jól rémlik, ilyen 7.500 forint körüli összeg volt a számla vége, jattal mindennel. Azt mondom, hogy ez így két emberre annyira nem rossz, bár ha azt nézzük, hogy semmi „komolyat” nem ettünk „csak hambrugert” akkor akárt soknak is lehetne tekinteni. Bár, ez nem a mekis bigmac kaliberű volt, azt gondolom kitaláltátok 🙂

“Mexicanos Étterem” bejegyzéshez 55 hozzászólás

  1. a Szabadság térnél van az Iguana nevezetű hely szintén zenész (mexikói) Zoltán utca
    a múlt héten voltam ismerősökkel, egész hangulatos, jófej pincérek és az étel is jó volt!
    ezt ettem:
    A Jenő – féle Quesadilla
    Házi készítésű chorizo-val (mexikói kolbász), hagymával, paradicsommal, fehér sajttal és parmezánnal töltjük. Salátával, paradicsommal, tejföllel és quacamoleval tesszük az asztalára. 1780 Ft

    az árából arra következtettem h ezzel biza nem lakok jól, de mégis sikerült! 🙂
    a hely ajánlott kategória! 🙂 próbáljátok majd ki

  2. Kipróbáltuk anno az Iguanat (lehet, hogy még Zénó is volt?), tényleg jó hely. Bár összehasonlítani nem tudom, mert én meg a Mexicanosban nem voltam 🙂

  3. Tegnap akartuk kipróbálni a Mexicanos Éttermet, ebédidőben mentünk, menüt szerettünk volna rendelni. Nem messze dolgozunk és mindig ki szoktunk próbálni új éttermeket. 6 fős társaság. Negyed óráig hozzánk se szóltak,pedig csak szerettük volna tudni,hogy felvették-e a rendelést. Csak folyamatosan a rohanás és az egy pillanat(idegesen) volt a válasz. Majd kb. 20 perc után közölték hogy elég sokat kell várni. Soha többet. Felháborító hogy még mindig itt tartunk a magyar vendéglátásban. Senkinek nem ajánlom,szörnyű a kiszolgálás.

  4. probald csak ki szepen azt a sercego fatalast, igencsak finom, par honapja hamiztam ott olyat.
    a kedvenc kajaldam a csata utca es a korut sarkan talalhato, 820ert igencsak jo matrai borzaskat lehet ott enni, az egyetlen gond, hogy messze van a melohelytol :\

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.