Docler Teamről – levél

Régen írtam Jasmin témában. Történt ez főleg azért, meg különös képpen nem foglalkoztat már a dolog. Másrészt, most az ilyen mellékinfókat miért osszam meg mindenkivel, hogy több mint 30 fejvadász cég dolgozik nekik, és nem találnak normális munkaerőt.

Node, a lényeg, múlthéten kaptam egy volt Docler Teames dolgozótól egy levelet. Majd az írója hozzájárult, hogy publikálom. A közjó érdekében pedig kihagyom belőle a neveket 🙂
(apróbb elírásokat javítottam benne, amire volt energiám)

Szóval, most ez fog következni:

Szia Zsolt!

Olvastam a blogodat, és hallottam rólad, hogy te is dolgoztál Jasminnal.
Mivel voltam Jasmin-os, igaz csak 3 hétig, (pontosan 2 hét és 3 napig) az ott “átélt” , megismert emberek és a munkahely légköréről írnék, ami miatt nem tetszett a hely.

Webmasternek vettek fel, designer titulust kaptam mivel layoutokat terveztem,
és a freesite-okat kellett rendbeszednem, AWE-s toolsokkal felruházni az oldalakat, kampánykódokat
létrehozni, a nemzetközi webmasterekkel kontaktolni ( ez utóbbira már idő alig marad a tervezés mellett…)
Szal S*** utódjaként sikerült átvennem a dolgokat, és hamar beletanultam a reszortomba.

Úgy mentem oda, hogy van egy vállalkozásom (hosting, + web-dev), azt engedjék csinálni, mert kevés a magyarországi bér, bele is mentek, mivel én a rám bízott feladatot precízen ellátom, és utána hajtok a sajátomban.

F***** Z****, műszakvezető (nem tudom mi a végzettésge, a mai napig 22 évesen aki 35 -nek néz ki), de nem láttam a cv-jét, nem tudom ki ő valójában, úgy rakta elém a feladatokat mint a nesze semmi fogd meg jól, azt csinálj valamit belőle…

Szal, első héten a nincsből ( forrás hiány, képek, stb. nem nagyon tudtam dolgozni, és alap fontkészlet stb) nehezen tudtam site koncepciókat tervezni. 5 db-ot kértek beurónak, elértem a share -ből a női fotókat, és abból meg a kreativításomból alkottam ahogy tudtam.

Ennek ellenére jó kis terveket csináltam), tesztelgettek, mire vagyok jó, de nettó 160-ért nem php-ztem, amiből van felsőfokum, és egy diplomám természettudományi tanszék által delegált 3. helyezéssel országos számtech verseny Debrecenben… (néztem a cv-det, és ezért írom , szal van hasonló az élettunkban)

Szóval, első 2 hétben a recepció után első teremben voltam V***-val és T***-kel, meg egy 43 éves fejlesztővel, N**** T*****-al, ő szabira ment.

V***-val elvoltam, lelkiismeretes, arcnak tűnt, de a T*** természete az a sunyi, besúgó és a drogtól amortizált megjelenése nem volt szimpi, mint felettes a a magatartása szinte a gyámoltalanságig egy nagy nulla (voltam komoly cégeknél ahol más egy project fejlesztésének menete, és ha van közvetelen a projectben felettesed akkor a kontroll, a feedback szorosan napi szinten folyamatos, itt az sem volt meg, sok felesleges kört kell futni pont ezért a diletansok miatt egy munkafolyamatban).

S*****-hoz bekisertek 2-en, a webFunTeam Media Kft ügyvezetője, és T***, majd aláíratták velem a felmondást. Nem kekeckedtem, bár megtehettem volna, jobb a szarból elhúzni, mert még a végén bemocskolom magam…
Nem tudom miért mondtak fel, azt mondták nem mondhatnak többet.

Van egy selytésem, vagy volt keylogger a gépemen, és nem tetszett T***-nek, hogy egy python-ban írt fejlesztésének front-end oldalát nézegett, hogy mit alkotott mellettem. Ezek lehet azt hitték, hogy ellopom, vagy kiadom az ötletüket, vagy ilyesmi… mert kérdeztem tőle, mi lesz a szótár link helyén…

Olyan tanácstalanul űltem és kérdeztem ezeket a barmokat, miért mondanak fel, de nem kaptam rá értelmes magyarázatot. Annak ellenére a munkám jelentésekkel naprakészen megvoltak csinálva…

Én csak annyit mondhatok, aki tényleg tanulta az informatikát, és van egy csöpp agya, az nagy ívben kerülje el ezt a csűrhe társaságot!

Ennyi volt a kommnentem, és csak sajnálni tudom azokat akik tényleg csak niggerek azon a munkahelyen 🙂

Üdv, S*******

U.i.: Ha egy munkajogászhoz elmentem volna, kiváncsi elttem vona mi lett volna ebből az ügyből…:)

( A történet háttere egyébként annyi azoknak akik nem ismerik megnevezett cégeket, hogy a Jasmin Media Group, a Docler Team, a Duodecade, a WebFunTeam stb cégeknek a többségi tulajdonosa ugyanaz a személy, egy irodaházban vannak, és gyakorlatilag egy cégként funkcionálnak. De az egyes részlegek más cégnév alatt futnak. )

“Docler Teamről – levél” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. 🙂 énis kiváncsifáncsi vagyok, pedig a téma nagyon jó, csak túl nyápicok vagyunk

  2. Nesze, komment.

    Hiába hívtak, hogy menjek oda dolgozni, nem véletlenül mondtam azt, hogy kösz, inkább mégse, miután szétnéztem annál a cégnél – és miután láttam azokat a furcsán taszító tekinteteket.

  3. nemértem eztaz egészet, miaz istennek fikázzátok állandóan a Jázmint, kilettetek baszva, törödjetek bele, tipikus magyar mentalitás hogy dögöljön a szomszéd tehene is, leforditva, kibasznak utána megy a sárdobálás. Elnézve az önteltséget ami a blogodból árad annakellenérehogycsak egy húszéves csóringer vagy, nemcsodálom hogy kibasztak, nyilvána munkahelyeden is ugyanilyen prosztómód viselkedtél. Nemlehet ezt igy, de majd rájössz talán, vagy nem…

    Nem dolgozom a Jázminnál, de vannak ismerőseim. Egy munkahelyen igenis dolgozni kell, jóbalenni mindenkivel, csendben, nem az eszünket játszani hanem a tényleges tudást a ránkbizott feladatok megoldásával és frappánsságával mutatni.

    ENNYI.

  4. hangyusznak: megsüvegelendő tetthogy segítesznekik felépíteni a vázolt metaforában szereplő tehénhalál és a tényleges kirúgás által közösen alkotott képzettársítási udvart, hisz szemmel láthatólag gondotokoz számukra felfedezni még a legapróbb összefüggéseket is az életben

  5. Azt hiszem, hogy senki sem tokeletes. De szerintem DjZoNe-t azert nem kellene elitelni, mert hogy ilyen meg olyan a blogja. Az is erdekes, hogy hangya ugy itelkezik egy ember folott, hogy csak a blogjat olvassa. En szemelyesen ismerem DjZoNe-t es en mindig ki tudtam vele jonni. Valoban vannak erdekes dolgai, nade kinek nincsenek 🙂
    Ja amugy meg aki nem dolgozik/dogozott itt (jasmin), az nem nagyon latja, hogy mikent mennek/mentek itt a dolgok.
    Csak ennyit akartam elmondani, kerem kapcsolja ki… 😀

  6. butus, nincsitt semmiféle elitélés, csakhogy eza kis pökhendi a volt munkáltatóját szapulja mostmár hónapok óta, rákéne jönni hogy egyrészt parasztság, másrészt undoritó.

  7. Nekem anno Athina szólt, hogy van lehetőség. Éltem vele, és megmondom őszintén, a vegyes benyomások ellenére sem bántam meg. Szegényebb lennék, ha nem ismertem volna meg azt a gárdát, akikkel anno majdnem együtt kezdtünk ott, no és akik később jöttek, ugye Z? 🙂

  8. amugy egy ismerosenek a levelet vagta ide DjZoNe. Tehat jelen esetben, most O senkit sem szapult 😉 esetleg csak kozvetitett

  9. hangya, ha nem tetszik nem kell olvasni. Nem kell hozzászólni, és nem kell pökhendi köcsögnek tartani sem. Tudod, alt f4 és el vagyunk felejtve. Ha nem dolgoztál ott és nem is ismersz nincs jogalapod megítélni. A véleményed a témában irreleváns.

    Egyébként egészen sok levelet kapok volt jasminos/docler teames/duodecades emberektől. Nem osztom meg mindent, de erről úgy éreztem hogy ide kívánkozik. Hadd tegyek már ki a blogomra azt amit én akarok.

    A saját véleményem nagyon régóta nem fejtegetem a cégről. De akár meg is tehetném.

    Szabad országban élünk, és szabad vélemény nyílvánítás van. Aki ez utóbbi résszel nem ért egyet, ajánlom a jogi sallangot DjZoNe blogol – Mi ez a blog? című aloldalról.

  10. hi.

    en is huztam a galyat vagy fel evig es ateltem a jasminos-dokleres-duodecados szarakodast, amikor hetente 2x kellett munkaszerzodest modositani. en nekem nem ennyire borus a kep, mint nektek. teny, hogy egy penzmosoceg az egesz, de a honapok, amiket lehuztam ott, nekem tetszettek. kozelebbi kapcsolatba csak par nevvel kerultem a csillagos emberek kozul, akik a levelben vannak, de a benyomasok hasonlok. az “urhajos” tenyleg egy nulla drogos szar, a tobbi nagymenovel egyutt.

  11. Sziasztok!
    Én februárban jelentkeztem egy nem IT-s pozícióra, amit a mai napig hirdetnek, de még arra sem méltattak, hogy válaszoljanak. Csodálkoztam is, hogy mekkora egy bunkó cég lehet, máshol kapva-kaptak rajtam. Ezek meg… A barátnőm is jelentkezett pár hónapja, neki sem válaszoltak.

    De jobb is, ahogy látom…

  12. dehát kedves djzone, megint jössz a demagóg terelő hülyeséggel, nem tiltottalak le semmiről, közöltem a véleményem, ami egy kommentelhető public blogon pláne ha megengedett kommentelni természetesnek tekinthető… de sebaj, kapálozzál mégegy keveset a bohócsipkádban

  13. Üdvözlet!

    Mivel még a szóban forgó cégnél dolgozok, így nem vállalom fel magam, sorry.
    Az tény, hogy van egy-két furcsaság ennél a cégcsoportnál de a sok negatívum mellett azért ejtsünk szót a pozitívumokról is.
    Ha valaki kapar és dolgozik mint a gép, azt igen is honorálják, de ahhoz valamit le is kell tenni az asztalra.
    Nem sok cég viszi el az alkalmazottjait egy évben többször is olyan helyekre, mint:
    – Ausztria: téli üdülés 4* helyen, all inculsive 3 nap, mindent fizetnek.
    – Mógyoródi aquapark nyáron: szinte mindent fizetnek.
    – Madonna koncert Bécsben, mindent fizetnek.
    – Amszterdam 4 nap, mindent fizetnek.
    – Las Vegas 4 nap a Heffner villában, mindent fizetnek.

    100% bejelentett fizetés, masszász heti egyszer munkaidőben. Túlóra szinte nincs.

    El kell, hogy mondjam, ilyen körülményeket egy microsoftnál dolgozó fejlesztő barátom mesélt utoljára.

    Ha tényleg dolgozol és nem csak a pofádat járatod odabent meg az eszed játszod, akkor igenis lehet boldogulni, előrehaladni. Ilyen juttatások után természetesen el is várják, hogy hozd ki magadból a maximumot.

    Az biztos, hogy az itt eltöltött évekből az leszűrhető, hogy azok az emberek maradnak, ragadnak itt, akiknek van egy fajta karizmájuk, egyéniségük. Itt a régi motorosok közül mindenki egy egyéniség, és rég láttam ennyi kreativ embert egy helyen. Persze azért vannak kockák is :-P( pl. én, nah jó nem 🙂 ).

    Utószóként annyit, hogy valamelyest a sors igazol mindent, mert sok ember, akit innen elküldtek, az más helyen sem állta meg a helyét hosszabb távon, tehát nem hinném, hogy CSAK itt lenne a hiba.

    Peace

  14. Hölgyek-urak,

    En vagyok a fenti levelböl ama jeles resztvevö, akinek Leveliro baratunk egyedül a korat tartotta erdemesnek kihangsulyozni – pedig meg se mondtam neki, hany eves vagyok…

    Kedves Leveliro,
    En dolgoztam a Jasmin elött par tucat olyan komolysagu projektben, ahol egy atlagos jazminos siman megpadlozna – Te pedig valszeg sose kerül ilyeneknek a közelebe sem (csak hogy mast is lehessen tudni rolam, eltes koromon kivül).

    Kedves fraki,
    AJazminos valoban roppant tartgyilagos hangot ütött meg. Csak eppen aki ismeri, rögtön felismeri öt veretes stilusarol, es azt is tudja rola, milyen szinü a haja 🙂
    Ja meg azt, hogy ö valojaban nem egy amolyan “A parttal, a neppel egy az utunk”-indittatasu Jazmin-alkalmazott, mint leveleböl gondolhatnank, hanem egy azok közül, akikröl szo van itten. Csak alcazta magat, mint Matyas kiraly, es idevegyül közenk, plebejusok köze.
    Ettöl aztan a dumaja targyilagos bar, de elfogult, es innentöl eleg gaz, hogy egyaltalan hozzaszolt.

    Kedves TargyilagosHang, avagy JoArc!
    En is szerettem ott dolgozni, föleg Veled (leszamitva azt a szar directshow-t, amihez közöm nem volt).

    Hogy hogy lehet szeretni dolgozni egy ilyen valoban beteg közegben, bekamerazva, be-keyloggerezve, meg minden?
    Hat lehet, ha az ember szereti a munkajat.
    De most jobban erzem magam, eme feature-ök nelkül.

    Aze az nagy poen volt, mikor beirtam vmi brutal-perverzet az MSN-ablakomba, te meg realtime elkezdted vakarni magad a szomszed asztalnal. Pedig nem is lattal ra a monitoromra, de eeeeerdekes…

    Egyfelöl igaz, amit a nagyvonalusagotokrol irsz, masfelöl hott ciki, hogy a sajat nagyvonalusagotokat bizonygatod.

    Most nem visznek nagyvonaluan Amsterdamba csavarogni, csak a szaros oradijamat kapom, es onnantol le se szarnak. De abbol egy honap alatt kb fel evi jazminos fizetesem jön ki. Ilyenek ezek a smucig projektgazdak, az olyasfele komoly cegeknel, akik köze szeretnetek tartozni – csak amig az itt taglalt furcsasagaitokat ki nem növitek, addig nyilvan nem fogtok rajuk hasonlitani sem.

    Bekamerazott pince helyett most meg itt ülök egy csupaüveg frankfurti felhökarcoloban – persze ez se jobb, egyik vegletböl a masikba, itt meg teriszonyom van.

    Hja, es arrol, hogy akit ti kirugtok, az majd mashol se valik be: En mar sok helyen bevaltam elöttetek, es sok helyen be fogok valni utanatok is.
    Es szegröl-vegröl jo dolog az, hogy ti hosszas fel ev utan bar, de aze csak kirugtatok.

    Nyajas Latogato, ki azert vagy itt, mert azt fontolgatod, hogy elszegödj-e dolgozni az itt taglalt komoly cegcsoporthoz! Keress meg emailben, es meselek meg!
    Vagy ajanlok mas helyet, összehasonlitasi opciokkal. Csak fekete öves fejlesztöknek.

    Es Ti, maig harcolo negerek! Es nem utolso sorban, csinos neger hölgyek! Sajnos ugy kirugtak, hogy nem volt idöm elbucsuzni attol se, akitöl amugy szerettem volna! Eme emilcimen megtanaltok.

    Hja, es T. ex-szobatarsak! Riado! Rakosi elvtars jo embere ott ül köztetek! Allitolag engem ö rugatott ki, mert hallotta, hogy milyen sokat telefonaltam munkaidö közben a maszek ceges ügyeimben.
    Na ehhez kepest a havi 6000 ft-os lebeszelhetö keretemböl kb 2000-et beszeltem le, mig ott dolgoztam. Ha valamiert elitelhetett volna a munkaügyi birosag, hat legfeljebb azert, hogy milyen keveset hivtam a felesegemet. 🙂

    Szal vessetek ki magatok közül a büdös artanyt, kövezzetek meg es aztan több percen keresztül ne adjatok neki red bullt – ebbe biztos megpusztul.

    Csa: tiny

  15. tiny!

    Elismerem van igazság abban, amit írsz, feltehetőleg magadra vettél pár dolgot, amit írtam. Miután sikerült beazonosítanom téged :-)), jogosan. Sajnálom, hogy így lett vége számodra a történetnek. Elismerem azt is, hogy a szaktudásod kimagaslóan elöl járt a szobatársaidtól, de ahogy látom mégha nem is kishazánkban, de máshol megtalálod számításaidat, sok sikert hozzá.

  16. Szia,

    Szerencsere esetemben nem arrol van szo, hogy csak külföldön talalja meg az ember a szamitasat. Hanem csak arrol, hogy a külföldi projektgazdanal magara szed egy kis kompetenciat, utana, ha mar nem akarnak a hata mögött allni, hazazavarjak, hogy csinalja ugyanezt odahaza.
    Addig meg annyi ideig tart a repülönek is FRA-bol hazavinni, mint a metronak tartott a Lehel terröl. 🙂
    Csak ritkabban ülök rajta, vazze.

    Szaktudasban Te is igen ott voltal, amiert nagyon becsüllek, es ettöl ertekes szamomra a Te pozitiv szakmai velemenyed is. Jo sok IT-szakemberrel dolgoztam mar együtt, igy asszem, nem kis szo, hogy benne vagy a top10-ben.
    Ugyhogy feltetlenül szolj, ha Teged is kirugtak. 🙂
    Esetleg majd felhivlak parszor maszek ceges ügyekben :)))

    De tul a szaktudason, projektszervezesileg valami nagy gaz van Feletek.
    Kivanom, hogy bizonyuljon gyerekbetegsegnek, nöjetek ki, es akkor biztos nem lesztek többe a blogok kereszttüzeben.
    Vagy de? 🙂

  17. A keresőből jutottam ide, mint gondolom még egy páran.
    Engem is be akarnak hívni, pedig nem is keresek állást :))))

    A levélben ez állt:
    “Megpróbálom leírni, hogy én mit tudok a dologról, mivel én nem vagyok közvetlen érintve.
    Van egy ismerősöm , aki a Doclernél (Jásmin group) dolgozik és ő keres embereket egy flash játékokkal és hasonlóval foglalkozó cégbe(cégen belüli cég ). Azért kezdett el kereseni embereket ismerősökön kerszetül, mert tudtommal a fejvadászokat leállította a tulaj.
    Sokkal többet nem tudok mondani, mert nem szeretnék marhaságot leírni, annyira nem ismerem a céget.
    Továbbítom a leveledet és életrajzodat és akkor telefonon meg tudjátok beszélni szóban a dolgokat.”

    Na de ezek után – végigolvasva – biztosan nem megyek el….

    Kösz az infókat

  18. @behálózandó ember (lol): ha tényleg ilyen birka vagy, akkor jobb is. 🙂

    Elég vicces ez a blog, keep it up.

  19. tökállat a nicked, kisdead.
    olyan jövőképfestő cégstratégiás…
    télleg vicces ez a blog, és egyre jobban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.