Nagyvonalúság, mi?

Nos, az volt a felállás, hogy Lovas elvtárssal elléptünk vacsora gyanánt a közeli Pizza Hutba, hogy valamit a gyomrunkba emeljünk. A kedvenc pultos lányom volt ott, akinek valami angyali mosolya van, nem tudom hogyan csinálja, de szinte rádióaktívan sugárzik a leányzó 🙂

A lényeg, hogy álltunk sorban a kiadó ablaknál, és előttünk állt egy harmincas évei közepe felé járó ember (nem nevezem férfinek a történet folytatásában ki is fog derülni miért) a párjával. Kértek két sima sajtos pizza szeletet, és valami fél literes lónyálat. Ennek a vége számla szerint 880 magyar pengő volt. A pultos lány előre szólt, hogy ne fog tudni vissza adni.

Erre a csávó kikelt magából, hogy ő ezt 2008-ban nem hagyja szó nélkül, hogy hogy lehet az, hogy egy helyen nem tudnak visszaadni 20 forintot, és különben is, most azonnal egy vezetőt kér. Már vettem a nagy levegőt, és kezdtem felé fordulni, hogy mégis megkérdezem, hogy ilyenkor mennyire érzi magát férfinek, hogy egy nála 10 évvel fiatalabb kiscsajjal üvöltözik, 20, azaz húsz forintért, úgy hogy az üdítőt, így is 100, azaz száz forintért kapták a kajához. De erre nem került sor, mert a csávó benyúlt a pulton, elkérte az odaadott ezresét, és elhúztak. Remélem jó messzire.

Aztán mi közetkeztünk, a kislány, még ott állt leforrázva, hogy akkor most mivan. Megkérdeztem, hogy mégis mit rendeltek. Elmondtam. Mondtam, hogy ez nekünk tökéletesen megfelel, elvisszük. Itt kezdett visszatérni a kilóméterekről híres mosolya.

Aztán lépkedtünk tovább, és azon gondolkodtunk hangosan, hogy aki 30 évesen nem képes megtenni annyit, hogy 20 magyar forintot ott hagy kvázi borravalónak, azt nagyon tudom sajnálni. A töréntet másik érdekes vetülete a csávó párja, barátnője. Benne sem volt annyi, hogy rászóljon erre a vezér hisztiládára, hogy „te hülye f.sz ne legyél már ennyire kicsinyes, nem látod, hogy nem tehet róla?!”…

Biztosan csak én gondolkodom ennyire egyszerűen, és tényleg komoly életminőséget jelent az a 20 forint.

Nézzük csak mit lehet rajta kapni?
Egy szabadon választott tételt az alábbi listáról:

  • A Főzelék Falóban például 2db műanyag evőeszköz készletet (vagyis egy fröccsöntött villát, egy kanalat, és egy kést)
  • A legtöbb talpon állóban valami hasonló összegbe kerül egy szelet kenyér
  • Egy darab hódfarkú cserepet
  • Egy oldalas A/3-as méretű fénymásolást
  • Pannon Praktikummal csúcsidőn kívül, és hétvégén hálózaton bellül 1 perc beszélgetés
  • 3 doboz gyufa
  • 1 csomag morzsolt majoranna
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 csomag sütőpor
  • stb…

Egyébként tuti, hogy megint az én gépezetemben van ismét homok, de nekem az, hogy a kiscsajt ismét mosolygni láttam – még így is, hogy nem túl sokat találkoztam vele – sokkal többet ért, mint az a zsé, amit ott hagytam, még olyan áron is, hogy nem egészen ezt akartuk vacsorázni.

“Nagyvonalúság, mi?” bejegyzéshez 38 hozzászólás

  1. persze hogy mosolyog ha bunkó lenne ti sem járnátok hozzá… ez üzlet… valszeg a főnöke sem örűlne neki ha és nem is alkalmazná ha nem olyan lenne amilyen 🙂

    Aúgy három csomag gyufát sztem már nem kapsz rajta max kettőt 🙂

    Engem is érdekelni mi is az a farkascserepeshód 🙂

  2. sztem sütőport se. és ötösével árulják. asszem megint megfogtam a sztorit.

    a barátnőjének nem égett az arca? arról nem beszélve, hogy a csaj éhen marad, én leginkább attól akadnék ki.

  3. Nyílván, hogy üzlet, hogy mosolyog, egy percig nem mondtam hogy nem az. Bár, amikor éhes vagy, akkor k*rva mindegy, hogy valaki hótt unott pofával, mondja hogy nyócötven, vagy nem 🙂

    Az árak nagyrésze a webshop.cba.hu-ról való, ha gondoljátok lehet ellenőrizni. A hódfarkú cserép, a praktikum percdíj, és a fénymásolás ára nyílván nem innét van 🙂

    Remélem most még Ákos lelke is megnyugodott 🙂

  4. sztem csak megunta, hogy itt husz ott harminc forinttal huzzak le. vagy egy uj slk mercire gyujt.

  5. Ha egyszer átélnéd milyen egy ilyen férfi mellett „lenni”, akkor rájönnél miért nem szólt közbe a csajszi…..
    Az meg megint más téma, hogy vajon miért van vele….

  6. Szerintem ha éhes vagy sem mindegy hogy, hogy szolgálnak ki~:) Valszeg az én főnököm a boltban vagy a hotelben az első alkalommal penderített vna ki ha nem mosolyogva teszem a dolgom… Aki emberekkel és köztük dolgozik attól elvárják…

    Zone én szívom a bűzrudat hidd el nekem hogy kettőnél több gyufát te husz forintért nem kapsz sehol~:)

  7. figyelj mondom én dohányzom egy gyufa tíz forintba kerűl:) nem mondtam hogy kamu de én vettem jómúltkorában is:) ezen nem kell megsértődnöd:) lehet hogy ahol én veszem ott drága és nekik van igazuk… car helyen vásárolok én kérek elnézést és nekem kellemetlen:)

  8. A hódfarkú cserép a legismertebb és legkedveltebb cserépfajta. Vörös, barna és fekete színben kapható.

  9. Egyébként jellemzően mielőtt leírok valamit, utánna szoktam nézni, vagy valóban így van-e vagy nem.

  10. jóhát én vagyok a rossz mert én nem webshoppingolni szoktam hanem fogom és levonszolom a fenekem a boltig:S és nem mondtam hogy nem nézel utána és azt sem hogy nem mondasz igazat… de te miért nem hiszel nekem? ~:)

  11. egyetértek Kicsivel ha éhes vagyok sem mindegy hogy szolgálnak ki 🙂 jobban esik a csirkés-vödör a kfc-ben ha mosolyogva adják oda 🙂
    amúgy meg jófej voltál megint :)))))

  12. Mondjuk tény, hogy pl kínaiban azért szoktam enni, mert ezek az ázsiaiak folyton mosolyognak.
    Egészen sokban megfordultam már, de még sehol sem kaptam ilyen jó magyaros „nesze bazmeg” jellegű kiszolgálást.

  13. hal sztem ne szóóóójááááááááá be… nem vettem mert nem volt… de közöd kb semmi….

  14. most erre az passzolna, hogy kozom annyi, mint eszed. de ez egyreszt utoljara talan az oviban volt meno, masreszt nem ertem a reakciodat es felhaborodottsagodat. hisztihiszhinyafinyafi. (bocs, ha a titkos parbeszedetekbe szoltam bele)

  15. látom az ítélkezés megy uh nem is ismersz… bravo…:) de nem baj, nem haragszom…:D

  16. hat
    jo a pasi bunko volt, viszont miert fogadna el, hogy nem adnak neki vissza? Az neki jar.. igazabol a pizza hutnak kene megfelelo valtopenzt biztositania.. velem ma pl az tortent, hogy rendeltek pizzat, nem en, de en mentem ki erte. Kerdeztem, attol aki rendeli, hogy mennyi borravalot adjak, mondta semennyit, neki se szokott senki adni. A pizza 990 ft volt, 2000-sel fizettem. Kerdezi a srac, hogy mennyibol adjon vissza, mondom nem az enyem, ugyhogy 990bol. Erre rabaszott egy ezrest a pizzasdoboz tetejere. A tizessel mar szemmel lathatoan nem is szamolt.
    Nem egy osszeg, teny – de akkor is..

  17. Rendeléssel kapcsolatban ilyen nekem is volt.

    Viszont ha sorban állok, és vár mögöttem 3-4-5 ember, és főleg, ha a párommal vagyok, akkor nem fogok hisztizni 20 forintért.

  18. Megmondom az okosat: a jattot adják, nem pedig az eladó dönti el, hogy mennyi jár neki. Ha csak 5 forintról van szó, akkor is. Én pl jó szélsőséges vagyok és nem kötelező 10%-ot adok, hanem ha meg vagyok elégedve valamivel nagyon, akkor van hogy 20-30%-ot is, ha meg valami nem tetszik, akkor egy fillért se. Én is ki tudok borulni azon, ha valahol önkényesen kerekítenek, leszarom az indokot, nem az én bajom. Ha előre szól, az más, akkor mérlegelek, hogy kell-e a termék, vagy nem, de ilyen jó ritkán van.

  19. Pontosan . Nem elveszik tőlem a pénzt, hanem én adom, önkéntesen. Mert ez így sunyiskodásnak tűnik nekem.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.