Szavazzunk!

Nos, amiről korábban már hallani lehetett, bizony lesz régi-új fémpénzünk, miután megváltunk itt az 1 és 2 forintosoktól. Méghozzá a 200 forintos.

Ezüst 200 forintos

Aki emlékszik, 1992-ben volt már egy pár környi fém 200-as kibocsátás, aminek az első körét vissza is hívták, mert túl sok volt az ezüst tartalma a pénznek, és olyan 10x annyi volt az érem tényleges értéke, mint a névleges. Ezután jött még újabb veretű érme, amikben már csökkentve lett az ezüst tartalom. Az első nagyon magas ezüst tartalmúnak a hátoldalán a Nemzeti Bank épülete volt, a második veretűn szintén, a harmadik körben pedig Deák Ferenc jelent meg a hátoldalon, ha jól emlékszem.

Ezek a pénzek egyébként a közhiedelemmel ellentétben, még mindig forgalomban vannak, és fizetőeszköznek minősülnek. Bár, senki sem használja őket, mert viszonylag alacsony számban kerültek kibocsátásra, ezért inkább vitrinekben díszelegnek és leszidolozva csillognak.

Ámde, az MNB döntése értelmében új kétszáz forintos érménk lesz 2009 elején, a kérdés, hogy vajon mi szerepeljen a „fej” oldalon. Erről található egy szavazás a forint.hu oldalon. Te mit szeretnél látni az új kétszázas hátoldalán?

Alapvetően a két alsón gondolkodtam el csak komolyabban. A Megyeri híd jelenleg Magyarország legkorszerűbb technológiával készült hídja. Ez mindenképpen elismerést érdemel, viszont ebből a szögből készült illusztráció annyira nem sikerült jól, hogy jól mutasson egy pénzen. Akkor már sokkal szívesebben látnám a Lánchidat, ami az országunk egyik jelképe is egyben.

Másrészt, azért jó választás még szerintem a Lánchidas változat, mert ha már ennyire majmoljuk az 1 eurós kinézetre, akkor ha a következő 10 évben eljutunk odáig, hogy nekünk is lesz csúnya e betűs pénzünk, akkor nem kell ismét fejet törni azon, hogy mi legyen rajta, mert ugye a madár, meg a cifra kankalin csak nem maradhat.

Szóval ez itt csini nem? 🙂

Legyen ilyen az új 200 forintos!
Legyen ilyen az új 200 forintos!

“Szavazzunk!” bejegyzéshez 719 hozzászólás

  1. Fejből? 🙂 Nemtom, az ezredforduló környékén, de lehet hogy még hamarabb. Egyébként én úgy tudom, hogy csak urban legend, miszerint 10x-es az értéke mint a címlete, a valóságban csak épphogy meghaladja max… ezért van, hogy ha van Neked otthon az első sorozatból és el akarod adni, sehol se nagyon fogsz sokkal többet kapni érte. Mindenesetre nekem is van itthon vagy 100 db, úgyhogy ha tudsz helyet, ahol sokat adnak érte, szólj 😀

  2. Az, hogy nem terjedt el anno a használata, egyrészt ennek az urban legendnek köszönhető, másrészt meg mert nagy volt, nehézkesen volt kezelhető, senki se hordta szívesen a tárcájában. Meg a legtöbb pénzfelismerőnek és feldolgozógépnek is sok volt az átmérője, de ezt már csak szakmai ártalomból tudom 🙂

  3. Két hét múlva lesz nálam új 200-as mintaveret (egyelőre hátsó grafika nélkül ugye), akit érdekel, majszoljon. 🙂

  4. Örülök, hogy végre kikommentelhetem magam, még annyit írnék, hogy elővettem őket és az első sorozat 1992-es, a deákferis pedig 1994-ből való 🙂

  5. nekem a megyerihidas teccik
    jó a lánc is…csak arról egy rádió jut eszembe

  6. emlekszem, amikor a megyeri-hid neverol szavaztattak. ott is kb leszartak a vegeredmenyt…

  7. szerintem mivel lovasnemzet vagyunk ezért 1 csikóst két lovon állva kellene tenni a 200-asra. Vagy a kilenclyukú hidat:)

  8. sztem tegyunk ra egy tizgyerekes csaladot, a vadiuj terepjarojukkal. had lassa mindenki, hogy mekkora gazdagsa`g van nalunk.

  9. Új híd, új pénz! Ez dukál. Vagyis az új kétszázason legyen az új Megyeri-híd.

  10. Szerintem is nagyon jól mutat a 200-saon a Lánc-híd!!!De bármelyik híd jól mutatna rajta:)

  11. Szerintem ez lenne a legjobb, mert ez tükrözi a legjobban a magyarságot!
    A védett madár vagy növény szintén szép dolog, de kisebb címletű pénzen mutat jól!

  12. az egyik oldalán egy 100 kilós kancigány, amint sercint egyet, a másikon pedig gyurcsány elvtárs, amint két kézzel szórja az adómilliárdokat a cigányoknak – szavazatukért cserébe!

  13. Hát igen a Gyurcsánynak köszönhetően elvagyunk tartva.. biztos így van.. amúgy mért talán baj? vagy nem tetszik valami??

  14. Egyik oldalán legyen a Gyurcsány ahogy veri a faszát,és a másik oldalon pedig legyenek a rendőr verő emberek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.