Vértes András miniszterelnöknek?

Nos, a képviselő funky nevű közéletinek csúfolt blog elkezdtek pedzegetni Vértes András családi és üzleti hátterét. Most konkrétan több dolog miatt is zavar, ebből csak az egyik az, hogy személyesen ismertem őt, és több ízben találkoztam vele.

Szóval, a kedves blog író azt pedzegetni, hogy Vértes András is „ügynök”, csak nem Medgyessy-féle. Másrészt prezentáltak egy Amagram részletet, amelyben Vértes András és Ágotaként szerepelnek, mint Smaragdok. Ami már egyébként sem valós, de az most apróság.

Az érdekelt-e bárkit is, hogy Bajnai Gordonnak, a keze alatt ment csődbe cég (Hajdú-Bét ügy), és most ő osztja az EU-s pénzeket? Senkit.

Összeszedtem pár olyan, ismert ember, akinek volt közük az Alticor cégcsoporthoz, és emelett közszereplők is.

Elsőnek álljon itt a politikai életből Doug Weed, aki George H. W. Bush, egyik tanácsadója volt, a Fehér házban. Ezen kívül több könyvnek is a szerzője, és egyedi stílusa miatt elismert előadó.

A második legyen Alabama állam nem rég meghalt kormányzója H. Guy Hunt.

A harmadik legyen Tony Henderson az Új-Zélandi kosárlabda válogatott (Tall Blacks) szövetségi kapitánya, aki szintén cirka 30 éve építi a saját vállalkozását.

Ha már sport, Tim Foley, a Miami Dolphins játékosa, aki a lehető legmagasabb üzleti szinten áll jelenleg.

A végére pedig itt egy videót, ahol elismert emberek beszélnek a cégről. Olyan emberek, akiknek üzletileg nincs közük a céghez. (Thomas Donahue, Sam Jadallah, Richard Karlgaard, stb )

Önmagában érdekes tény, hogy az átlag emberek általában megvetik, lenézik, de minimum nem értik, hogy miről szól az egész. Ha tényleg ilyen rossz, miért lehetett az Amerikai kereskedelmi kamara elnöke évekig Steve Van Andel, és miért lehet a másik alapító fia Doug DeVos a WFDSA elnöke?

Szóval, vissza az eredeti témához. Tegyük félre azt, hogy ez mennyire suttogás, vagy mennyire nem. Illetve mennyire taktikai a jelölés, vagy mennyire valós. Engem most öszintén a vak, bárgyú, nem-gondolkodás bánt.

Van egy iparág, ami telítettebb, mint bármelyik másik, ahol több a kontár cég, mint akármelyik iparban, ahol több pancser vállakozó van, mint bármelyik területen. És ebben az iparban egy olyan céggel dolgozik valaki, amelyik a világon a legnagyobb, a hivatalos forgalma alapján vezető. Az illető pedig idős kora ellenére kezdte el elsajátítani a szakma fortélyait, és épített fel – a meglévő üzletei és vállalkozásai mellett – egy másik sikeres családi vállalkozást.

Mi ezzel a gond?

“Vértes András miniszterelnöknek?” bejegyzéshez 101 hozzászólás

  1. Igen elmontdam
    Hát ez van nem tud rá mit mondani
    Végig kel csinálni és ilyenek emberek

  2. A negatív véleményeket is pozitívan kell kezelni.Lehet akik ilyeneket mondanak rámenős,erőszakos emberekkel találkoztak korábban.Tedd világossá,hogy Te nem akarsz senkitől semmit.Nem akarsz senkit semmire rábeszélni.Ha akarják nagyon szívesen megmutatod nekik,hogy Te hogyan csinálod.Teljes elzárkózás esetén közöld az illetővel,hogy tiszteletben tartod a döntését és köszönd meg a jelenlétét.Javasólnám Neked,hogy a családi marketingekre egy ideig csak egy embert vagy házaspárt hívjál meg.Egyszerre egy emberre egyszerűbb figyelni.Bármit mondanak ne vedd személyes sértésnek.Vedd lazán az egészet! A FÉLELMEIDET és GÁTLÁSAIDAT megérzik az emberek.Tedd fel magadnak az alábbi kérdést:Én belépnék saját magamhoz??? Nem számít melyik szervezet tagja vagy. Bárhová is lépnél át mindenhová vinnéd saját magadat.Ajánlom figyelmedbe a Silva-féle Agykontroll tanfolyamot.Ez Nem MLM képzés,ugyanakkor segít kialakítanod a saját sikeres személyiségedet.

  3. Meg szabad kérdeznem ki a gyémánt felső vonalad?? Bár a sikered nem ettől függ.

  4. A Clos régióban már müködik a World Wide Diamonds, a Britt World Wide valamint az interNET szervezet is.Ezek már Magyarországon is indítottak vonalakat.Ezen szervezeteket is koronás követek vezetik és pontosan ugyanazt mondják mint a többiek. Nincs lényeges eltérés.

  5. Szia „én”!

    Úgy gondolom, ez az oldal NEM a „Konzultációs” oldal, sem neked, sem nekem, sem senkinek, akik az üzlettel KOMOLYAN foglalkoznak.

    Bocsi hogy ezt mondom, de itt senki nem lát rá az üzletedre, senkinek sem az érdeke hogy Te sikeres legyél, hisz senki nem fog utánad 4%-ot kapni, ha 21%-os leszel és keresel fél millát, esetleg többet.

    A másik amit a felsővonalamtól tanultam: egyoldalú „panasz” kommunikációt NEM szabad kanyar nélkül bevenni… azaz ha valaki a felsővonalára panaszkodik, aranyszabály, hogy a másik felet is meg kell hallgatni.

    Hidd el a mi csoportunkban is előfordulnak ezek a dolgok, ezeket kezelni tudni kell nekünk vezetőknek és ezt kell tovább tanítanunk azoknak, akik követnek minket, akikből vezetők válnak és ezt fogják majd tanítani tovább.

    Szóval, azt teszed jól, hogyha a sponzoroddal beszéled meg őszintén a problémáidat, és ha úgy érzed hogy számodra nem adott megfelelő választ, akkor eggyel lépj feljebb a felsővonaladon.

    Keresd meg a közvetlen Platinádat, vagy a Gyöngyödet, Zafirodat…. stb, menj el a Smaragdig is ha kell!!! Ők biztosan fognak Neked segíteni, hiszen érdekük a mélységi bónusz, azaz hogy Te is elérd a 21%-ot.

    Az hogy „átlépsz” egy másik csoportba, ezt nem ajánlom. Rengeteg jogi következményei van. Az első és legfontosabb, az Amway KORREKT és szponzorvonali megvédésére hozott üzleti szabályzata! Ez márpedig kimondja, hogy akitől hallottad ezt a lehetőséget – direkt marketing -, őt érdemli meg a jutalom, hisz ő dolgozott. Ha valaki megszünteti a tagságát, akkor fél évig nem léphet be semelyik gyémánt szervezetbe, ezzel is védik a szponzorvonalat, sőt a meglévő alsóvonaladat sem viheted magaddal. Szerintem ez így korrekt!

    Az Amway-nél korrektebb partnert még nem találtam. Ezért is van még meg 50 év után is, sőt a válság közepén még szuperbonuszokat is osztogat a munkáért! Fejleszti a kutatásokat, sőt néhány TOP termék árát 25%-kal csökkentette. Igaz emelt 5%-ot, de ezzel megemelte a bónusz visszafizetést is 5%-kal, hisz a bónuszpontokat forintosítják.

    Kedves „én”! Hidd el hogy nagyon jó helyen vagy, ott ahol vagy! Kerülj kapcsolatba a magasabb vezetőiddel és meglátod sikereket fogsz elérni.

    Munkátokhoz sok sikert és KITARTÁST!
    A tanuláshoz alázatot és hitet! Mert ezt az üzletet kellő alázattal és hittel lehet felépíteni MINDENKINEK!

    További kellemes napot!

  6. Teljesen igaz! A legtöbbet azok tudnak Neked segíteni akiknek anyagi érdekük füzödik ehhez.Nem ismerünk sem Téged sem az üzletedet.Itt csak néhány jó szándákú általános tanácsot kaphatsz.Ez egy csapatmunka! A sikerhez Napi Szinten együtt kell müködj szponzoroddal, platináddal,smaragdoddal stb.Egyedül semmire nem mész.Annak pedig tényleg semmi értelme,hogy egyik vonalról,szervezetből átlépjél egy másikba.

  7. Dodo, inkább te áruld el, hogy hova tartozol és mit értél el, valamint honnan vagy ennyire jól értesült mindenről.

  8. Nagyon szívesen. Németországban a Schwarz szervezethez tartozom és ott 18%-lékos szintet értem el. Közvetlen platinám Anja Schwarz aki az osztrák üzletben Korona szintet ért el. A német üzletbe közvetlenül Hozzá járok konzultálni.A Clos régióban Hans és Éva Nusshold Network 21 szervezetében vagyok. Ez azért nem okoz semmilyen problémát,mert Hans Nusshold közvetlen fosters szponzora a Schwarz család.Németországban közel kerültem az ezüst szinthez és reményeim szerint még ebben az üzleti évben meglesz.Korábban már Benne voltam az üzletbe,de nem voltam aktív ezért nem újítottam meg.Ezért a o-láról kezdtem újra.A ” jól értesültségem” pedig onnan van,hogy Hans Nusshold és Anja Schwarz engedélyével mindkét szervezet rendezvényein részt veszek.De ettől még a Te problémád nem oldódik meg!!!

  9. A német üzlet kapcsán közvetlen platinámhoz Anja Schwarz Korona szintű vállalkozóhoz, a Clos régió kapcsán szintén közvetlen platináimhoz a Koronás követ Nusshold házaspárhoz járok konzultálni.Ez azonban semmit,sem jelent.Egy koronás követ csak akkor konzultál veled,ha látja,hogy megfogadod a tanácsait.E mellett azért mehetek Hozzájuk konzultálni,mert Ők a közvetlen platináim.Egyébbként többek között innen is tudom,hogy a Nusshold házaspár közvetlen fosters szonzora Európában a Schwarz házaspár.

  10. Mint fentiekben írtam az Amway üzletben nem ezek az első tagságaim. A korábbi felső vonalaimmal sem volt semmi problémám.Azonban korábban nem voltam aktív,ezért nem újítottam meg.Nem nyújtottam be szponzorváltási kérelmet,csak nem újítottam meg a tagságot.Aztán újra kezdtem a 0-láról! Az AMAGRAM tele van olyan emberekkel,akik a második,harmadik nekifutásra lesznek sikeresek.

  11. A Magyar Televízió a 90-venes években bemutatott egy riportfilmet a Vágy mosópora- címmel! Ez gyakorlatilag az Amway üzletről szólt. Szerepelt ott egy nagyon lelkes fiatal pár! Szemináriumokra jártak és fogadkoztak,hogy hatalmas sikereket fognak elérni!Tele voltak energiával.El telt egy év!! A Tv stáb újra elment hozzájuk.Letört és másokat hibáztató savanyú,depresziós emberek lettek. ” Azért nem megy az üzlet mert az emberek ilyenek meg olyanok” ” Majd akkor fogjuk csinálni ha az emberek megváltoznak” A Nemet mondó embereket hibáztatták és az embereket akarták megváltoztatni.Arra,hogy esetleg saját magukba keressék a hibát-nem is gondoltak.Mindég más a hibás.Ezen Tv riport óta rengeteg ezüst,platina,smaragd,gyémánt stb lett Magyarországon.Ők nem az emberekbe keresik a hibát,hanem saját magukban. Nem az embereket akarják megváltoztatni,hanem saját magukat.Ettől lesznek ezüstök,platinák,gyémántok stb Ez a „nagy titok”

  12. Angliába csak hivatalos állami vizsgával lehet MLM üzletet építeni. Vágyi Jenő Jamesnek is le kellett vizsgázni,mert csak így tarthatta meg angol üzletét! Az angol parlament és kormány nagyon megnehezíti a hálózatépítést. Komoly csoportok mentek tönkre,amiket 10-30 év alatt hoztak létre! Gyakorlatilag egy parlamenti döntéssel embereket tettek tönkre. Angliában az MLM A 0-lárol indul újra! Ezt bizonyos politikai és gazdasági csoportok egész Európára ki akarják terjeszteni!!

  13. Már hogyne lenne Vértes András smaragd? Amúgy azóta már alapítói smaragd lett.

  14. Sziasztok!

    mosolyogni tudok csak azokon az embereken, akik tudás és információ hiányában (vagy rossz infó birtokában) alkotnak véleményt egy elit szakmáról és a legjobb, hogy ennek hangot is adnak. De miért is lepődöm meg ezen?! Ma hazánkban közel 10 millió ember ért a focihoz, ennek a tudásuknak főként kocsmákban és a lelátón adnak hangot! Rájuk kéne hallgatni? vagy esetleg azokra, akik a pályán vannak és az edzői székben?

    Míg ők fórumozgatnak és olyan szakmát probálnak mocskolni, amelyet egyetemeken oktatnak, mi mlm profik, hálózatépítők, network marketingesek milliókat teszünk a barátaink zsebébe és ezért mi is milliókat keresünk!!! Ki havonta, ki hetente, ki évente! A pénznem tök mindegy!

    A legfőbb oka, hogy megpróbálnak lehúzni, hogy félnek, mert TE mertél lépni, ŐK meg NEM!!!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.