Paul Van Dyk – World Tour 2009. okt. 24 SYMA

Az elmúlt pár hónapban indokolatlanul sokat szólt nálam a For An Angel, és a kezdeti cél csak annyi volt, hogy élőben akarom hallani, aztán ebből sokkal több lett 😉



Nos, mivel 10-kor kezdett játszani Kühl, gondoltam, hogy úgy is rég hallottam tőle bármit is, élőben pedig még nem hallottam játszani, így miért is ne mentünk volna nyitásra.

Ruházat átvizsgálás, fém detektor, zseb kipakolás, ruhatár, és már mehettünk is a pultok felé, valami torok nedvesítőért. Olyan korán sikerült érkezni, hogy a tánctéren 50 ember lézengett, és az egész csarnokban nem voltunk többen 250 embernél. A zene kellemes, hallgatható, de nem táncolható, inkább lötyögésre volt maximum alkalmas. Úgy hogy a tánctér helyett, sétálgattunk fel-alá, és simogattuk a bár pultok szélét.

A szett vége már gyorsult, és így 11 után már rendes mennyiségű közönség is kerekedett, ami megfelelő volt a terepet jelentett Pole Positionéknek, akik hozták a formájukat, és remek felvezetés voltak Paulnak.
Ők kellemes, szállós, és egyáltalán nem veretős muzsikákat játszottak, ahogyan ezt megszokhattuk.

Paul szettje keményen indult, így elsőre meg is rettentem, hogy na itt most vajon mi lesz. Viszont elővettük a képzeletbeli listánkat és elkezdtük rajta kipipálgatni a várva várt számokat, amik jöttek is szépen sorban. Szóval lefutottuk a kötelező köröket, volt lézer, meg LED-fal és minden ilyesmi. Ami mondjuk vicces volt, hogy a lézer egyáltalán, a LED-fal érdemben nem üzemelt, amig PVD a színpadra nem lépett.

Viszont, a csarnok egy kicsit ingerszegény volt. Ezt próbálták feledtetni a Fütyülős emelvényén táncoló leányzók, több-kevesebb sikerrel.

Alapvetően a jó bulik kategóriába illesztettem bele a szombat estét. Bár a tánctéren megmaradni ép ésszel szinte lehetetlen volt, a hatalmas hőség, és a tumultus miatt.

Három után nem sokkal jöttünk ki (új idő szerint, mert ugye óra átállítás), amikor bent még jócskán zajlott a buli, csak Eszternek már sok volt a jóból.

Nekem még erősen hiányzott egy We’re alive, és egy Time of our lives.
De, mint kiderült mindkettő elhangzott, csak nem vártuk ki…
Van ilyen 🙂

“Paul Van Dyk – World Tour 2009. okt. 24 SYMA” bejegyzéshez 65 hozzászólás

  1. Jó is volt! Bár az elején én is megrettentem:D De a vége és amit Sterbi csinált utána… az ütött:))

  2. Érdekes, de mondjuk én abszolút nem vagyok kapható a zenéjére, azt megy egyenesen gyülölöm, amikor patakokban folyik rólad a víz annyian vannak és fülledt meg minden… De hát sokaknak tetszik 🙂 Nincsen is ezzel semmi baj 😉 Biztos sokan voltak! 🙂

  3. Ne aggódj, én is döbbenten olvastam a postot, hogy ott voltál Manó…. :S

  4. A hering effektust én sem díjazom de PVD zenéjét annál inkább. Kár, hogy nem pesti gyerek vagyok. 🙂 Felmászni meg lusta vagyok. 😛

  5. Amugy mint embert én sem csípem, főleg a már korábban említett (http://djz.hu/2009/09/17/buszkeseg-feltekenyseg-plagium/) okokból.

    Sőt a mostani „elektronikus tánczene”-ként aposztrofált house és techno felé tekintgető stílusa sem tetszik a lágy, trances, dallamos vonalhoz húzó lelkemnek.

    Viszont van 1 száma, amiért nagyon és további 2-3, amiért mérsékelten oda vagyok 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.