Aggódom

De most így elég komolyan.
Nem, magam miatt személyesen, nem is a családom miatt.
Hanem rossz szemmel nézem a társadalmi és ideológia feszültséget.


Elképzelem most, hogy az ideológiai feszültség szóra sokaknak felszalad a szemöldöke.

Talán nem is minden ok nélkül. De, mégis ezt látom.

Korábban, ha valaki azt mondja nekem, hogy a szigorúan konzervatív MDF kiegyezik és közös listát indít a hude liberális SZDSZ-el, azt kiröhögtem volna. Bár lehet, hogy ezt készítette elő az új kiegyezés szlogent viselő kampány?
De jó, nyeljük le, hogy a Magyad Dávidibolya Fórum ide süllyedt, megtagadva a gyökereit, és a lehető legtávolabb került Antal József szellemétől.

De az, hogy az MSZP még hivatalban lévő miniszterelnöke múlthéten elkezdte nyilvánosan összeborolnálni a Fidesz és az MSZP szálait, az elsőre inkább csak meghökkentő, és botrányosan szánalmas volt.

Aztán, hogy ezt a narancsosok nem kérték ki maguknak, hanem állták a nyalást, az több, mint bizarr. Ez igazolni látszik azokat a nyilvánvaló dolgokat, hogy tényleg egy fajtából való, tolvaj, sunyi banda. A hasonló a hasonlót vonzza, ezt szintén Gordonka mondotta.

A múlt hét másik nagy balhéja, amiről még akartam szólni a szájkosár törvényként emlegetett dolog. Most vonatkoztassunk el egy picit a holokauszttól.

Az milyen, hogy egy vallási, etnikai vagy politikai csoport azt mondja, hogy ez zöld, és ha szerintem az inkább tengerkék, akkor 3 évet kaphatok. Na ne már.

Csak azért mert Pistike azt mondta, hogy az zöld, és voltak nagy f*szú haverjai a parlamentben, vagy bárhol és erre mindenkinek bólogatni kell? Ilyen a középkorban volt utoljára. Visszatér a boszorkány égetés? És majd Galileiként együtt mondjuk majd, hogy, mégis mozog a Föld?

A holokauszt témával kapcsolatban a másik dolog. Évek óta kurvára elegem van belőle. Igen, szörnyűség volt, emberiség elleni bűntett, népírtás. De bazdmeg 60 éve volt, kötelező, hogy szinte mindennap elhangozzon valami ezzel kapcsolatban, és unásig tolja a média az emberek torkán lefelé?

Mikor készült legutóbb film a gulágok áldozatairól?
Mikor beszéltek nyiltan egyáltalán erről? Hol az egyenlő mérce?
Ja, hogy csak kettős mérce van? Nice.

No, és mennyit beszélünk a nemzeti ünnepeinkről? Március 15? Augusztus 20? Október 23? Évente három napot. Huha… Miközben magukat nemzetünk nagyjainak mondók bent lógatják a seggüket a parlementben, és az indítványt, ami a Magyarság történetében hasonló – ha nem nagyobb – törést okozott, mint a zsidóságéba a holokauszt, az egyértelműen Trianon, meg csak úgy lesöpörték. Ennek az emlékére nem lehet nemzeti gyásznapot dedikálni, mert a narancsos köcsögök kivonultak a parlamentből a javaslat hallatára? Milyen jogon éneklitek ezek után egyáltalán a himnuszt? Olyan kurvára fájt volna, egy szájbavert gombot megnyomni? Bezzeg a titkosítás szigorítását olyan 2/3-al eltudtátok fogadni mint a pity… Talpig hazafiak…

Persze, ezek mellett sorra derülnek ki a nagyobbnál nagyobb turpisságok. Amiben mindkét párt sáros, nem kicsit. Duzzad a Sávoly botrány, újabb 35 milliárdot játszanának ki magán kézbe. Csodálatos.

Múlthét előtt olvastam először fejtegetéseket, egy szélsőségesnek mondott oldalon azzal kapcsolatban, hogy létrejönne az eddig itthon példátlan, nagy koalíció a fidesz és az mszp között. Ezt először lehurrogtam, hogy ilyen nem lehet, ez hallatlan elvtelenség lenne. Valamint mindkét oldalnak fel kellene rúgni az eddigi látszat torzsalkodást.

Erre, ma reggel olvasom, hogy Senkiházy Attila a vörösördögök miniszterelnök jelöltje azt nyilatkozta, hogy hajlandóak visszaléptetni jelölteket a narancsosok javára, ha bebizonyítják, hogy a fidesz demokratikus párt. Először, a hír rövidsége miatt azt hittem, hogy valaki szórakozik meg ironizál…

Ha a Fidesz bizonyítja, hogy demokratikus párt, akkor az MSZP esetleg vissza lép a javára, ha így megtudja akadályozni a Jobbik győzelmét egy választókerületben.

Áll az atv.hu-n, ami megbízhatósági szempontból nem egy kuruc.info, na. Ez az igazi kéz kezet mos… És ne legyen az ember indulatos, amikor ilyet lát?

Hétvégén Imre barátommal arról beszélgettünk, hogy ha nagy koalíció lesz, akkor itt lázadás lesz. És láss csodát kurvára nem. Vajon mit mondd majd az MSZP azoknak a szimpatizánsoknak, akik azért adták nekik a kopogtató cédulákat, hogy „csak ne a Fideszre”. Erre, nesze neked, kinek a javára lép vissza..?

Korábban ilyen mondatokért le kellett volna mondania bármelyik képviselőnek, és kizárták volna a pártból, ha az ellenfél javára visszalép… Ilyenkor gondolkodom el rajta, hogy a narancsosok nem véletlenül szerepelnek Fidesz-MPSZ ként, már csak két betűt kell megfordítani, és kész a teljes igazság…

Minden ok nélkül aggódom? Persze hogy…

“Aggódom” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Fu ezt így végigolvasva nagyon felhúztam magam! A holokauszt témával teljesen egyetértek és annyit tennék még hozzá, hogy a világban voltak a holokausztnál nagyobb tragédiák, amelyekről szinte semmit nem hallani… A Pistikés levezetés teljesen korrekt, tényleg ezt akarja a kormány megvalósítani…

    Ha ez a nagykoalíció téma megvalósul, akkor itt szerintem polgárháború lesz. Ennyire pofátlan, az emberek bizalmát kihasználó lépés azért nagyon durva volna! Bár már jó ideje ez megy kicsiny hazánkban, úgyhogy az előző mondatomat lehet visszaszívom. :$

    Nem véletlenül szokták mondani, hogy a háttérben egy tálból cseresznyézik mindegyik.. Tökmindegy, hogy narancs, piros, zöld, kék színű…

  2. Olvassatok sok kuruc.info-t, ott eleg jol ossze van szedve pl. a holokaussztrol is minden. Nem, nem mondanam szelsojobbos-naci-faszita-kispista oldalnak oket. Inkabb szinte az egyetlen olyan magyar neylvu oldalnak, ahol leginkabb az igazat es a tenyeket irjak le.

    Nem is megyek bele a tema boncolgatasaba, mivel ahogy te is irtad itt, nagyon gaz. Nem artana a kedves forabbi bacsiknak nemi belatast tanusitani. Meg azt a 6,000,000-os szamot picit atgondolni – sok lesz az 🙂

  3. Bár nem vagyok rendszeres olvasó, de a kuruc.infon már találkoztam elég durván görbített sztorikkal…

  4. Nekem a stílusával van bajom, a tartalmát pedig az ember úgyis maga dönti el, hogy mennyire hiszi el, vagy mennyire nem.

  5. Ez így van. De nekem a legfőbb problémám a mai magyar médiumokkal, hogy eltűnt belőlük az objektivitás. Mindegyiknek megvan a maga színe és az általuk vélt igazat fújják orrvérzésig.

    Persze az ember igyekszik kiszűrni, hogy mi igaz, mi nem. De egyre nehezebb lesz…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.