Megfizethetetlen dolgok

Szokás kocka körökben dobálózni a priceless jelzővel, a mostani helyzetemre is kb ez illik a legjobban.
Egy mondatban sűrítve úgy nézne ki, hogy priceless dolog az unokatesóddal találkozni egy olyan város vasútállomásának jegypénztárában ahol még sosem voltál. Főleg, ha egy városból indultatok, pláne, ha egy vonattal, de pláne, ha miattad szálltak rossz irányba… Na, de lássuk a sztorit 🙂

A kép innét való

Szóval, a hosszú hétvége után, háromnegyed 3-as vonattal indultam Bajáról, csodás fővárosunkba, azzal az aljas szándékkal, hogy korán felérjek, és legyen még időm ma erre-arra. Ez a korán negyed 7-et jelentett volna.

Indulás után az én kedves Édesanyám felhívott, hogy Mira és Csaba a leghátsó kocsiban utaznak. Mondtam, neki, hogy jajj dejó, majd Sárbogárdon összevárjuk egymást. Mivel a mostani konstrukcióban Bajáról 2, azaz kettő vonat van egész nap, ami átszállás nélküli, így mindenképpen számítani kellett ilyen nehezítésre, a nehezítés helye pedig a fent említett Sárbogárd. Nos, ezt az akadályt ez alkalommal nem sikerült sikeresen venni. Menetrend szerint 16:55-kor érkeztünk Sárbogárdra, ami délvidék felé a vasúti közlekedés Bizánca. Ugyanis, ez a legutolsó közös megállója a Szekszárd – Bátaszék – Baja és a Dombóvár – Sásd – Pécs – Kaposvár vonalnak. A mi vonatunk menetrend szerint, 17:01-kor indult volna, és halvány késésben voltunk, vagyis 17:00-kor szálltunk le a vonatról.

Bent állt egy InterCity, így én megrohamoztam, és jamicsárokat megszégyenítő bátorsággal ugrottam fel a szerelvényre. Ez a fajta magabiztosság több utastársamban is felkeltette a reményt, hogy bizony, ez a mi vonatunk. Köztük volt a vonat leghátsó kocsijában utazó unokatesóm és a párja is. Felszállás után lepakoltam, és magamévá tettem a kocsi 11-es számú székét, amelynek a különlegessége, hogy az InterCityken emögött mindig van hálózati csatlakozó. Ha a kalauz akarja, akkor áram is.

Nos, ezután szépen elkezdett gurulni a vonatunk hátrafelé. Ebben a pillanatban uralkodott el rajtam a pánik. No, nem attól féltem, hogy most akkor tiszteletemet fogom tenni az ország déli kapujában, Európa 2010-es évi kultúrális fővárosában, sokkal inkább az a tény, hogy nem akkor érek fel Pestre, amikor azt terveztem, és nem tudok a számomra jelenleg nagyon kedves hölggyel a világháló adta lehetőségeihez mérten online módon érintkezni. Valamint, hogy azért mégis mikor fogok felérni.

Első idegességemben kimentem az előtérben, és elkezdtem bambulni a térképet, ami súgott nekem, és azt mondta, hogy majd Dombóvár lesz az első megálló, ami első ránézésre hasonló távolságnak tűnt, mint Baja. Nem is tévedtem túl sokat. Visszahuppantam a helyemre, és felvágtattam csodás mobilnetemmel, majd hirtelen kiderült, hogy még 40 csodás percet fogok eltölteni a Mecsek IC fogságában, majd 15 perc várakozás után, a Sophiane nevű szintén icé visszafog terelgetni a megfelelő útra, igaz ez a kis kaland nagyjából két órámba fog kerülni, meg pár Orbán bankóba, vagyis Mátyásba, mindegy.

Közben elsuhant mellettem egy ismerős alak. Mintha, ez Mira párja Csabi lenne.
Áh, az idegességtől halucinálok, ez nem lehet ő. Jön visszafelé, és rámköszön. Hát jó, akkor mégis. De miért mennek ők Pécsre? Na mindegy. Visszatemetkezés notimba.

Az út további részében nem sikerült a kalaúzzal konfrontálódni, illetve az utolsó 10 percben szaladt el mellettem, akkor már gondoltam, hogy nem zavarnám meg a lelkivilágát azzal az egyszerű ténnyel, hogy nekem bizony errefelé nem nagyon van jegyem.

Este 6-kor sikerült leszállni Dombóváron – ekkorra kellett volna felérni a Keletibe – majd sietve lépkedtem a pénztárhoz. Egy ismerős formájú nő állt előttem, és igen, ez bizony Mira volt, az én korábban emlegetett kedves másodunokatesóm. Kapkodta a fejét az indulás jelző táblák között. Csak annyit mondtam neki, hogy negyed 7.

Mire ő nagy kérdőjel, hátte.
Hát én.
Te is rossz vonatra szálltál?
Nem, hanem ÉN szálltam rossz vonatra, és minden más barom engem követett… 😀

Ennek annyira nem örültek.
Visszafelé, újabb nehezítés, miszerint csak dohányzóba van helyjegy, jó hát ez engem nem zavar. Idefelé is ott jöttem. Nade Miráéknak nem volt 2 helyjegy egymás mellé… Próbáltunk exchangelni, de mivel az egyik diák volt így az nekem annyira nem jó.

Ellenben felszálltam, nem a helyemre, nem is dohányzóba, viszont van áram mögöttem, és notizhatok serényen, és negyed 9-re Pöstön lehetek. Oh yeah! 🙂

A mai nap tanulságai, hogy valóban igaz rám az a skorpió tulajdonság, miszerint, lehet hogy rossz irányba megyek, de sosem vagyok bizonytalan. A második, hogy a skorpió vezéregyéniség, ezt igazolja a sokat használt mondat, miszerint csak két féle ember van, vezetők és követők. Jobb inkább vezérhülyének lenni, mint követő birkának 😀

Szóval, így kell megírni azt, hogy f*sz voltam, kapkodtam, mert máson járt az agyam, és rossz vonatra szálltam.

“Megfizethetetlen dolgok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.