Szégyen-gyalázat

A helyzet az, hogy lassan WordPress alverzió is gyakrabban jön ki, mint ahogy én ide írok… 🙂
Na jó, azért itt még nem tartunk.

Viszont, az előbb elszégyeltem magam, amikor a naptárra nézve realizáltam, hogy ebben a hónapban még nem igazán termeltem ide semmi olvasnivalót. Amiben a gond, valójában nem is az, hogy a betű iránti éhségeteket nem tudjátok csillapítani, hanem az oldal elsődleges célja vész el, miszerint nem maradnak fent darabkák a kis életemről…

Mivel nyár van, állítólag, ezért nem igazán okos gondot az, hogy mivel is töltse el az ember az unalmas estéit, vagy nem ül otthon telefont forgatva a kezében, hogy igazán hívhatna már valakit. Sőt, vannak napok, amikor John Maxwell szintű szervezés szükséges ahhoz, hogy az ember minden dolgát ki tudja pipálni.

Valamint, szemben a korábbi évek megszokásával, az irodai dolgaim több koncentrációt követelnek, most hogy így SCRUM-ozunk keményen. Bár, ez nem ezzel függ össze, hanem hogy így lett tétje és komolysága a feladatoknak.

Ilyenkor, pedig hajlamos belőlem előbújni a munkamániás állat, vagy csak simán elkap a harci hév, és dolgozom, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy a kurva életbe 12 órája vagyok bent, és igazából este 9 elmúlt, és rohadtul haza kéne már menni.

Persze, ez egy fajta ellensúlyozása annak is, hogy amikor viszont arról van szó, hogy a korábban már csendesen megemlített mellettem lévő nőszeméllyel kell találkozni, akkor igyekszem minél korábban lelépni.

Apropó, a kisasszonnyal éppen tervben van egy szolid októberi Párizsi utazás, ennek a kérszletei alakulnak most, valamint hamarosan le kéne foglalni a repülőjegyeket, még akkor is ha 2 hónap van még addig, at least 🙂

Másrészt, az unalmas időm kitöltésére, nyárra bevállaltam egy egészen combos melót is, amivel október 15.-re kell elkészülnöm szerződés szerint. De természetesen szeptember közepére egy bemutatható verziót várnak tőlem…

Ami pedig a nagy fesztiválozást illeti, így a Part elmaradása és a részemről a Sziget felé tanusított érdektelenség hatására úgy tűnik ez a fetish idén kifog maradni az életemből. Nyilván nem fogok ezért, most sírni, tudok ennél jobb programot is 🙂

“Szégyen-gyalázat” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.