Innter.net

A történet egészen 2009-re nyúlik vissza, amikor is az egyik ügyfelemnek szüksége lett volna 1, egy másik ügyfelemnek pedig 3 francia domain névre. A francia domain nevek különlegessége, hogy csak franciaországi lakcímmel rendelkező, illetve, ottani telephellyel rendelkező cégek igényelhetik.

Akkor került képbe az Innter.Net nevű szolgáltató, akik elég nyomott áron vállaltak ilyen regisztrációt. Elsőre gondoltam, hogy próbáljuk ki, és csak 1 francia domaint rendeltem, valamit egy németet (ehhez nem kellett a fenti megkötés, simán lehetett regisztrálni). Ki is fizettem, hitelkártyával, ahogy azt kell.

A német már másnap be volt jegyezve, amikor kaptam az ügyfélszolgálattól a levelet, hogy Houston bajvan, kellenének a papírok. Mondtam, hogy hát olyan nincs, van-e nekik is domain ügynöki szolgáltatásuk. Természetesen volt, évi kb 20 euroért. Ekkor gondoltam meg magam, hogy akkor ez bizony nem kell.

Ekkor találtam egy másik regisztrátort, akinél egy picit drágább volt a regisztráció, de benne volt ingyenesen a domain ügynöki szolgáltatás, így ott meg is rendeltem mind a 4 nevet.

Miután ezek elkészültek írtam a csodás Innter.net -nek, hogy akkor igazából a francia domain árát visszakérném, ha már nem tudják beregisztrálni. Erre a levélre a mai napig nem jött válasz, és természetesen a pénzt is benyelték

Majd 10 hónap múlva kaptam egy levelet, és benne már rögtön egy számlát, hogy igazából fizetni kellene 54 eurót. Az ügyfél korábban jelezte, hogy nem kell neki a német domain, amivel csomagban vettem, plusz mivel a francia domain-t nem is ők jegyezték be, ezért nyugodt szívvel hagytam a dolgot, és nem fizettem be a számlát, mivel minden normális domain regisztrátornál úgy működik, hogy akkor automatikusan felmondtad a szolgálatást, törlik a nevet és csókolom.

Idén februárban, a történet után másfél évvel érkezett egy osztrák behajtó cégtől a KMS-Inkasso-tól egy német(!) nyelvű papír alapú levél a cégem székhelyére, hogy igazából 250 euróval tartozom, és legyek szíves fizetni, különben jogi eljárás, bla-bla. A fizetési megbízáson a Bank Austria logója is rajta van, hogy még félelmetesebb és hivatalosabb legyen (közben ők csak a számla vezetők, közük nincs ezekhez a patkányokhoz)

Egy hónappal később, érkezett egy angol nyelvű levél, amiben már 350 euróról volt szó, és hasonló szankciókról. Majd kaptam áprilisban még egy szeretet csomagot tőlük 450 euroról…

Ekkor kezdtem utána olvasni, és szétnézni, hogy mi is ez a kedves cégnek. Nos az Innter.Net tulajdonosa egy osztrák Mario Jakelj úrnak nem nevezhető szélhámos, aki ezt a csodás gittegyletét Cipruson jegyeztette be, és abból élnek, hogy nyomott áron eladják az első éves szolgáltatást, majd olyan tételeket írnak bele a szolgáltatási feltételekbe, ami lemondhatatlanná teszi a szolgáltatást, így a következő évben már fenyegetik az embert, durván túlszámlázott tételekkel, behajtási költségekkel, stb.
(Hogyan is lett 54 euros számlából 450 euro tartozás egy év alatt?)

Ha az ember nem osztrák állampolgár, nem igazán fognak tudni mit kezdeni a dologgal. Illetve elvileg tudnának, de nem ér annyit nekik. A gyors megfélemlítésre mennek, aki ennek bedől, azt lehúzzák és csókolom.

Több száz a sajátoméhoz hasonló rémtörténetet találni neten erről a cégről, köztük olyanokét is, akik inkább kifizették ezt az igen borsos összeget, csak hagyják őket békén, és a következő évben újra kapták a fenyegető leveleket.

A teljes figyelmenkívül hagyás úgy tűnik, hogy célravezető.
Nem kaptam tőlük már 3 hónapja egy sort sem, ha pedig véletlenül még is jönne valami, véletlenül címzett ismeretlennel vissza fog menni a levél (e-maileztem pár hasonló sorstársammal, mindenkinél bevált ez a módszer).

Frissítés #1
Lassan fél éve nincs hír róluk.

Frissítés #2
3 évvel a bejegyzés születése után sincs róluk hír, ezzel az ügyet lezártnak tekintem.

“Innter.net” bejegyzéshez 86 hozzászólás

  1. Erről a piszkos szélhámos cégről már hallottam én is…kisértetiesen hasonló eset történt egy nagyon kedves barátommal! De Ő sem fizettet!

  2. Úgy tűnik nálam is feladták, már 5 hónapja egy hangot nem hallottam róluk. Már csak azt remélem, hogy nem kerülnek elő 2 év múlva egy 5 számjegyű eurós számlával 😀

  3. Azért, mert interneten kereskedsz, nem lesz minden automatikusan elintézve. Sört se viszed vissza a boltba, ha nincs kedved meginni. Érdemes elolvasni a szerződéseket, ha más nem utólag. Utánad se fizet senki szeretetből. pl.: ha előfizetésed van telefonszolgáltatónál, de nem használod a vonalat, minden hónapban ki fog jönni az alapdíj, amíg le nem mondod. Ha részedről semmi reakció, átkerül a domain a nyilvántartó szervhez, mint nálunk az ISZT.

  4. Akkor olvasd újra amit leírtam. Ugyanis ők egy olyan szolgáltatás (francia domain regisztráció) után akarnak kapni 10x-es összeget, amely szolgáltatást ŐK nekem sosem tudtak nyújtani NEKEM.
    És ha már én voltam olyan nagyvonalú, hogy hagyjuk az egészet a faszba, nem kell vissza a pénzem (ugyanis előre kifizettem az összeget), mert nem fogok asztalt borogatni 50 euroért, ezek után ne hogy még ők akarjanak engem bíróság elé idézni.

  5. Újraolvastam. Nem ismerek minden regisztrációs céget, úgyhogy nem tudom egy kalap alá venni őket. Ha jól értem a 4db francia domain-t egy általad választott másik cég jegyzett be. A német nevet viszont bár lemondta az ügyfeled, te is értesítetted a regisztrátort, hivatalosan (online)? Gondolom, fent van az oldalukon a törlés menete. Azért, mert nem újítod a szerződést, nem fog magától törlődni. Nyilvántartónként különbözik az eljárás, .de nevek esetében, ha a tulajdonos nem reagál, a név visszakerül a nyilvántartóhoz, annak viszont igen magas az ára (abból az okból, mert nem hajlandóak 1.foglalkozni apró-cseprő regisztrációkkal 2.nem kívánják elvenni az erre a célra fenntartott cégek kenyerét). Nem értem miért kaptál utólag számlát, úgy tudom az előre kifizetett díj követi a szolgáltatást. Valami félreértés lehet. Viszont bárhol regisztrálsz francia nevet cím nélkül, proxy szolgáltatást kell fizetni. Nehéz belőni a minőség-ár arányt, főleg neten. Teszem fel egy cég 2évig, jó áron ad ki neveket, aztán befuccsol, a nevek meg elszállnak és utána aki kapja-marja.. Azért sajnálom a nagy számlákat, kicsit én is falnak mentem volna.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.