Ciao Panino – kicsi Itália

Meglepő dolog nyílt nem olyan régen a szomszédomban, azon a helyen, amelyet néhányan még Jolly Rogers néven ismertetek. Azóta volt ez már sokféle night club, ami most már legalább 2 éve nem üzemelt, de egy fiatal pár látott fantáziát a helyben, és úgy gondolták, hogy kialakítják benne Ciao Panino névre hallgató olasz gyorséttermüket, a Teréz körút 52-ben.

A koncepció érdekes, náluk van minden, ami sütőben, illetve grillen elkészíthető, sőt, még aljas módon a profilba nem illően palacsinta, saláták, de még gyümölcsleves is, viszont nincsenek főtt tészták.

Hogy ne egyből a nagymenőkkel indítsam az áttekintést, nézzük először, mondjuk a Cézár salátát.
Az egyetlen problémája az, hogy kevés, ehhez mérten az ára is baráti, viszont, egy magamfajta ember, legalább két adagot igényel belőle (étvágygerjesztőnek, vacsora előtt). A csirke hibátlan rajta, az öntet mesés, a salátalevelek frissek, a pirított kenyérkockák is rendben vannak a tetején. Az összhatása tényleg mesés.

A reggelire az ember általában nem nagyon kíván pizzát, vagy paninot, így az egyetlen elfogadható olasz reggeli a bruschetta friss paradicsomos hagymával, és mivel jó olasz vendéglátóink vannak, természetesen az ő kínálatukban is megtalálható. Friss kenyérből pirítja nekünk Zsolti, akiről első ránézésre azt hinné az ember, hogy olasz. És bár nem napfényes Itália gyermeke, süt legalább olyan jól.

Hajlandó volt a kedvemért egy kis álnokságra is, szerettem volna valami édeset enni, viszont nem szerettem volna nutellával töltött palacsintát, mert túl töménynek éreztem. Ekkor, vendéglátóm szemében felcsillant a elkészített nekem egy törhető, kicsit keksz keménységűre sütött piadinát, belül vékonyan csokival töltve, kívül viszont barátságosan megkínálva vele. Mindezt megkörítve egy kis tejszínhabbal. A képek közt majd látható lesz, igen ínycsiklandóan nézett ki, és mennyei volt. A piadinát, 7 féle sós, 4 féle édes, és teljesen egyedi feltétekkel is összeállíthatóak.

Az óriás palacsinta kínálatban 7 édes és 8 sós van, az én kedvenceim nutellás-epres és a nutellás-vaníliás.

A fentiek mellett készítenek még klasszikus háromszög szendvicseket (bermudákat is), erről én sajnos nem tudok nyilatkozni, mert Kittike szereti őket nagyon. De, mint jó fotós, természetesen erről is van képem 😉

A végén pedig nézzük a pizzákat, az elmúlt időszak alatt jelentős pizza mennyiséget sikerült elfogyasztanom, a Ciao Paninoban, és variáltam a dolgokat rajta rendesen. Egy dolog volt állandó, a vékony, klasszikus olasz tészta. Ez ritkaság számba megy a városban, nem túl sok olyan helyet tudok mondani, ahol ilyet egyáltalán sütnek, de ennek a pici helynek ez a legerősebb pontja. A kirakatban 3-4 féle pizzából szeletek is szoktak lenni kitéve, de rendeléskor a pizzák frissen sülve érkeznek, a pincében található konyhából. A tészta vékonysága, és a feltétek általában fordított arányban álltak egymással, ahogyan annak lennie kell, és bár tartottak ketchupot, szélesebb volt a mosolyuk, amikor a pizzához alapot kértünk, dobozos, paradicsomot talán sosem látott cucc helyett.

Egy kötelezően látogatandó hely a városban.

FRISSÍTÉS
Sajnos, 2012 decemberében ez a mesés hely, a tulajdonossal való viták miatt becsukott.

“Ciao Panino – kicsi Itália” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.