Mandala a férfi útjáról

Elsőre meghökkentőnek hathat a cím, hogy a férfi útjához hogyan is jön a mandala, sőt, egyáltalán létezik-e ilyen mandala. A mandala ugye kört jelent az eredeti értelme szerint, egy olyan kört, amelyet meditációs objektumként szoktak használni, egy olyan ábrázolás, amelynek a létrehozása közben a létrehozónak jelen kell lennie, és átadnia magát az alkotásnak. Ilyen értelemben mandala az amiről mindjárt szó lesz, és ezekkel a szavakkal fogom ide a virtuális lapokra felfesteni, viszont a végén nem fogom összesöpörni, hanem itt fog maradni.

„Mandala a férfi útjáról” bővebben

Hajónapló, avagy elveszve a külvárosban

Egy estébe nyúló randim volt Ferihegyen, és bár a kisasszony hazahozott volna Kőbánya-Kispesten rakattam ki magam.

23:40 A metró hátsó bejárata felé vettem az irányt, ahol a rácsok már félárbócon voltak, ebből feltételeztem, hogy már elment az utolsó szerlvény. Helyesnek bizonyult a tézis.

23:45 Muszáj, hogy legyen valami éjszakai a környéken, ha innét nincs akkor sehonnét. Rátalálok két sofőrre, akik elmondják, hogy tényleg van, de ide a Köki terminál alatti buszmegállóba nem jön be, a híd előtt kell rá felszállni, a Bujdosó Székely mellett…

Megtalálom, és kevesebb, mint hét perc múlva jön. Taxi egy darab nincs a környéken, mire kijönnének, addigra már rég buszon lennék. Az éjszakai a belvárosig visz, olyan rettenetes csak nem lehet. „Hajónapló, avagy elveszve a külvárosban” bővebben

Az év reklámja

Körbejárta a fél internetet a Volvo új reklámja Jean-Claude Van Damme-al, ami egyáltalán nem méltatlan az év reklámja címre. Gondolkodtam rajta, hogy mivel is sikerült elérni azt, hogy az ember újra és újra megnézze, nemtől és kortól függetlenül?
Hát nézzük!

„Az év reklámja” bővebben

SaSaZu

Ez a hely, az abszurd elhelyezkedése ellenére (konkrétán, egy nappal piacként üzemelő területen van, beton asztalokkal, rekeszekkel, és mindennel ami ezzel jár, de ezt az arcát csak a vip bejárat felől mutatja, a főbejárattól ez nem látszik) a legjobb klubok között szerepel.

A belső építeszet igényessege bámulatos, olykor pazar, és bár nem a legnagyobb területű hely ahol valaha jártam, a maga 2500-3000 fős befogadóképessége a regió legnagyobb klubjáva teszi.

A vip részben az ember tényleg fontosnak érezheti magát, várható legjobb rálátással a színpadra. A többiek feje felett egy emelettel a körbe végig üvegezett kifutó szerű, de mégis 2 méter széles részben pedig egészen a szinpadig lehet menni. Ami még aranyos, hogy a technikai pult, a vip emeleten van, teljesen szemben az szinpaddal. Ez egy olyan, élő rádiós bejelentkezéssel kiegészített bulin, mint amin résztveszünk nagyon szerencsés.

Tetszett, hogy a tánctérén mögöttünk történt, egy kis üzemi baleset – néhány pohár eltörésével – ezt észlelve a személyzet bejött a buli közben eltakarítani. Kiábrándító bokáig üvegszilankban, vagy műanyagpohár tengerben bulizni, és jó látni, hogy ezzel itt tisztában is vannak 🙂

A pesti bringásokról újra

Tegnap este 10-kor történt a Teréz körúton, 2 házra az Oktogontól, hogy két magáról sokat képzelő bringás csöngetve behajtott egy csoport gyerek közé. Mi pedig ebben a pillanatban léptünk ki a házból. Zsoltika azzal a lendülettel rájuk üvöltött, hogy talán nem kellene a járdán tekerni, mire ők szent ábrázattal az arcukon leszálltak és kioktattak, hogy már pedig nekik szabad, és nekem jobban kellene ismernem a kreszt.

Nos, akkor lássuk mit is mondanak a közlekedési rendszabályok:

„A pesti bringásokról újra” bővebben

A legdrágább ásványvíz

Mostanában szedek egy gyógyszer kombót és mivel ez nálam ritkaság, ezért gondolotam, hogy ha már kúra csináljuk komolyan. Így a napi 2×1 por alakú gyógyszert szigorúan étkezés után tolom le. Csütörtökön előadásra sietve jutott eszembe, hogy az uzsonnám elfogyasztását kombinálni kellene a gyógyszer bevitellel. De mivel útközben voltam és a Váci utcában mentem éppen, nem tántorodtam meg a múlthéten neten felröppent rémtörténetektől sem, betértem egy pici pizzériába.

Az első intő jel a betessékelő ember kellett volna, hogy legyen. Beléptem a pulthoz mentem egyből és kértem egy fél literes „mentes” Szentkirályit. Ekkorra előkerült a fizető pincér, majd nagy fejvakarás után szabadkozni kezdett, hogy az áraik a helyben fogyasztásra vannak kikalkulálva.

De, hogy van 2 sarokra egy bolt, ott olcsóbban megúszom. Időre mentem, így a kitérő nem fért már bele. Mondtam, hogy ha már kikértem kifizetem.
990 forint állt a blokk végén… Ugyan mibe került volna, ha még le is ülök és eszem valamit?

MÁV – Neked bizony a kurva anyád

Az eredeti tervek szerint Sopronba mentünk volna vonattal Szombaton délelőtt 10:10-kor, ehhez az én csodásan megvettem a jegyem szerdán a Nyugati pályaudvaron. Ahol annyi mondtak, hogy nem kell IC pótjegyet venni erre a járatra. Fine, olcsóbb lesz így a dolog. Megérkeztem 9:40-re a Keletibe, nézem a kijelzőt gyanusan semmi hasonló nincs kiírva.

Megnézem a mav-start.hu menetrendjét, ott szerepel, 9-es vagányról, ahol egy nosztalgia különvonat áll, szóval, az tutira nem.

Felhívom a MÁV Direktet, és mivel 7-en voltak előttem várattak 5 percet, majd a kisasszony, akihez kapcsoltak azt találta mondani, hogy hat ha nem írják ki 5 percen belül kérdezzem meg az információnál. De akkor mi az anyámért hívtalak téged, ha te sem tudod? És miért kér engem erre a ti zseniális elektronikus utastájékoztatási rendszeretek, ha a megkérdezem móka működik csak, ami már 100 éve is ment.

Rendben, akkor Zsoltika megy információhoz ahol valami kibaszott lekezelő módon kioktat egy hülyepicsa, hogy azt a járatot 3 hete törölték és nekem ezt tudnom kellene, és hogy 2 átszállással jutok majd el Sopronba , és bár a weboldal szerint megy a járat (közben túlbuzgón megnyitja a monitoron és mutogatja nekem), kitettek egy linket (látja, ide kell kattintani), amin kint vannak a tudnivalók, és ha véletlenül kaptam IC hely és pótjegyet azt lefénymásolná, hogy felelősségre vonják azt a kolégát, aki kiadta.

Aha, csak ettől meg ugyanúgy át kell szállnom és ugyanúgy utálom a buszt, és ugyanúgy nem fogom magam jól érezni utazás közben. Attól, hogy valaki kap egy ejnye-bejnyét nekem még nem lesz jobb. Így a sorsunkba beletörődve felszálltunk a vonatra, ahol mindenki háborgott az utas nem tájékoztatás miatt.

Ágy mizéria

Megigértem, legfőképpen magamnak, de a kedves páromnak is, hogy veszek egy új ágyat, mert amit most alvás célra használunk/használok az egy kanapé, ami azért lássuk be, nem feltétlenül erre való.

Ezért gondoltam, hogy körbenézek mit és hol érdemes, mert én ugye ilyen alapos gyerek lennék.
Dolgozott bennem a lokálpatrióta vérem, ezért először arra gondoltam, hogy vegyünk hazai gyártók általl gyártott bútort. „Ágy mizéria” bővebben

Babfotel kálvária

blup-polisztirol-gyongy-babzsak

Kitaláltam, hogy az új lakásban van egy üres sarkom és oda szeretnék ilyen „babzsák” fotel, jellegű ülőalkalmatosságot.

Az ideális formájú, számomra valami fekvésre alkalmas kialakítású dolog volt, így eredendően ilyesmit kerestem, amit sikerült is találni több helyen, majd megláttam egyet apród.hu -n, pont olyan amilyet szerettem volna, így kérdés nélkül megrendeltem. „Babfotel kálvária” bővebben

Őriztünk együtt birkát, kedves Vodafone?

Ádám ma egy érdekes dologra hívta fel a figyelmem, a vodafone érdekes kommunikációs moráljára.

Történt ugyanis, hogy van két mobilnet a cégem nevén, amelyből egyik sincs nálam, és a számlák sem hozzám futnak be, hanem elvileg a könyvelőmhöz mennek, így nem nagyon találkozom velük, és mint olyan, nem tudom mikor kell fizetni sem.

DSC_0534

(Bár van ügyfélkap regisztrációm, amire elvileg kellene, hogy kapjak e-mailt, de hónapok óta egy darab nem jött…)

„Őriztünk együtt birkát, kedves Vodafone?” bővebben

Munkaszüneti napok 2013

A munkaszünetik napokról szóló Nemzet Gazdasági Minisztérium 28/2012-es számú rendelete alapján a következő rendkívüli munkaszüneti napok lesznek az évben:

2013. január 1., Újév – kedd
2013. március 15. – péntek
2013. április 1. – hétfő, Húsvét hétfő
2013. május 1. – szerda
2013. május 20. – hétfő, Pünkösd hétfő
2013. augusztus 20. – kedd
2013. október 23. – szerda
2013. november 1. – péntek, Mindenszentek
2013. december 24. – kedd, pihenőnap
2013. december 25. – szerda
2013. december 26. – csütörtök
2013. december 27. – péntek, pihenőnap

Tehát a következő hosszúhétvégék lesznek:
2013. március 15. – 17.
2013. március 30. – április 1., Húsvét
2013. május 18. – május 20., Pünkösd
2013. augusztus 17. – augusztus 20. (4 napos hétvége)
2013. november 1. – 2013. november 3., Mindenszentek
2013. december 24. – 2013. december 30. (karácsonnyal együtt 6 nap)

Ebből következően a következő rövidhétvégék lesznek:
2013. augusztus 25.
2013. december 7.
2013. december 21.

Nyílt levél a Don Pepének

A lent olvasható levelet a Don Pepe online felületén elküldtem az illetékeseknek.
Kíváncsian várom, mi lesz a folytatása.

Kedves Don Pepe,
az iránt érdeklődnék, hogy mennyire normális dolog az önöknél, hogy a ma délben a Westendben található csodás éttermükben a Lasagne néven árult élelmiszer jellegű termékükben a feltét felét répa és zeller alkotta?

Amennyiben ez normális, elnézésüket kérem a zavarásért, és tovább körmölök egy kedves levelet, hasonló tartalommal, és fényképes dokumentációval ellátva a Fogyasztóvédelemnek.

Amennyiben ez a feltét készítési módszer nem normális önöknél, úgy egy bocsánatkéréssel megelégszem. Valamint elvárom, hogy amennyiben legközelebb is önöket választom, oda nem illő töltelék ne szerepeljen az ételnek aposztrofált termékeikben.

Tisztelettel,
Lakatos Zsolt

Frissítés
A válasz nem késlekedett sokat, kb 15 percen belül jött egy ilyen:

Tisztelt Lakatos Zsolt!

Sajnálattal olvastuk levelét, melyet továbbítunk a Westendben lévő éttermünk vezetőjének.
Panaszát kivizsgálják, és felveszik Önnel a kapcsolatot.
A Válaszig szíves türelmét kérjük.

Elnézést kérünk a kellemetlenségért.

Válasz
Üdvözlettel:

Don Pepe Online Csapat

Majd egy következő

Tisztelt Lakatos Zsolt!

Éttermünk vezetője szeretné telefonon felvenni Önnel a kapcsoltot.
Ezért kérjük szíveskedjen megadni egy elérhetőséget, illetve ha kizárolag levélben kíván választ kapni, kérjük azt is jelezze.

Köszönjük.
Üdvözlettel:

DjMAG 2012 végeredmény


1. Armin van Buuren (+1)
2. Tiesto (+1)
3. Avicii (+3)
4. David Guetta (-3)
5. DeadMau5 (-1)
6. Hardwell (+18)
7. Dash Berlin (+1)
8. Above & Beyond (-3)
9. Afrojack (-2)
10. Skrillex (+9)
11. Headhunterz (+6)
12. Swedish House Mafia (-2)
13. Markus Schulz (-4)
14. Gareth Emery (-1)
15. Steve Aoki (+27)
16. Paul van Dyk (-5)
17. Nicky Romero (új)
18. Sander van Doorn (-2)
19. Aly & Fila (+3)
20. Alesso (új)
21. ATB (-6) 
22. Ferry Corsten (-4)
23. Axwell (-11)
24. Dada Life (+14)
25. W&W (+11)
26. Fedde Le Grand (-12)
27. Noisecontrollers (+8)
28. Arty (-3)
29. Laidback Luke (-9)
30. Kaskade (-)
31. Calvin Harris (+3)
32. Orjan Nilsen (+17)
33. Knife Party (új)
34. Sebastian Ingrosso (-8)
35. Chuckie (-3)
36. Zatox (+11)
37. Coone (+4)
38. Dimitri Vegas & Like Mike (+41)
39. Cosmic Gate (+4)
40. Porter Robinson (+56)
41. Wildstylez (+39)
42. Angelfist (-3)
43. Infected Mushroom (-22)
44. Daft Punk (-16)
45. Carl Cox (-14)
46. Nervo (új)
47. Pete Tha Zouk (-10)
48. Martin Solveig (-19)
49. Brennan Heart (+49)
50. Tenishia (+41)
51. Zedd (új)
52. Eric Prydz (-6)
53. Bobina (-9)
54. Madeon (új)
55. John O'Callaghan (-3)
56. DJ Feel (+1)
57. Steve Angello (-34)
58. Omnia (új)
59. Umek (+1)
60. Wolfgang Gartner (-4)
61. AN21 (+24)
62. Tommy Trash (új)
63. Francis Davila (+14)
64. D-Block & S-Te-Fan (-24)
65. Tritional (+18)
66. Bingo Players (új)
67. Psyko Punkz (+11)
68. Shogun (új)
69. Paul Oakenfold (-)
70. Benny Benassi (-43)
71. Tydi (-23)
72. Mat Zo 
73. R3hab 
74. Quentin Mosimann
75. Wasted Penguinz
76. Dirty South (+17)
77. Andrew Rayel
78. Richie Hawtin (-33)
79. Frontliner (-34)
80. Myon & Shane 54 (-29)
81. Heartbeat
82. Thomas Gold
83. Nero (+5)
84. Roger Shah (-33)
85. Feed Me
86. Mike Candys
87. Andy Moor (-37)
88. Ran D
89. Richard Durand (-30)
90. Felguk (-3)
91. Paul Kalkbrenner (-29)
92. Moonbeam (-27)
93. Sean Tyas (-21)
94. Bob Sinclair (-61)
95. Netsky
96. Neelix
97. Mark Knight (-27)
98. John Digweed (-43)
99. Da Tweekaz
100. Project 46
101. Justice
102. Diplo
103. Sasha
104. Alex M.O.R.P.H.
105. Jochen Miller
106. Simon Patterson (-30)
107. Erick Morillo (-53)
108. Diego Miranda (-7)
109. Dillon Francis (új)
110. Morgan Page (új)
111. Bloody Beetroots (-25)
112. Bassnectar (+13)
113. Leon Bolier (-14)
114. Gunz 4 Hire (új)
115. Astrix (-62)
116. Joachim Garraud (-41)
117. Boy George (-27)
118. Ashley Wallbridge (+14)
119. Mastiksoul (-2)
120. Adaro (új)
121. Super8 & Tab (-13)
122. Skazi (-51)
123. James Zabiela (-27)
124. Daniel Kandi (-17)
125. Klaypex (új)
126. Matt Darey (-68)
127. Basto (új)
128. Roger Sanchez (-47) 
129. Showtek (-71)
130. BT (+5)
131. Flux Pavilion (-20)
132. Judge Jules (-65)
133. Hernan Cattaneo (-51)
134. Arnej (-5)
135. Fatboy Slim (+3)
136. Deniz Koyu (új)
137. ZEDS DEAD (új)
138. Solarstone (új)
139. Sven Väth (-43)
140. Stafford Brothers (+41)
141. Mark With a K (új)
142. Sidney Samson (-50)
143. Ian Carey (-23)
144. Gabry Ponte (-8)
145. Bryan Kearney (új)
146. Technoboy (-13)
147. Kyau & Albert (-19)
148. Joris Voorn (-15)
149. Evil Activities (új)
150. Dj Vibe (-76)

Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?

A bejegyzés 2012-ben készült, azóta a benne lévő információk már nagyrészt elavultak.

Mivel én, mint a bürokrácia elsődleges ellensége és ellenzője irtózatosan utálom a sorbanállás, és amikor asztali tenisz mérkőzést játszanak velem, így amikor a szellemtudományi akadémiai jelentkezésnek feltételéül szabták az erkölcsi bizonyítványt mindent átolvastam ami a témában fellelhető volt, hogy lehetőleg minél kevésbé kelljen oblákolnom azt a bizonyost, az igazolás beszerzési folyamat közben.

Hatósági erkölcsi bizonyítvány

„Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?” bővebben