Földórája

Biztosan mindannyian meglepődtetek ezen a új fekete belépőoldalon, hogy vajon milyen okból került ki. Nos, a djz.hu úgy gondolta csatlakozik ahhoz a kezdeményezéséhez, melyben felhívjuk az emberek figyelmét a környezetünk megóvására. Azzal, hogy a belépőoldal több mint 85% fekete színű, kevesebb energiát fogyaszt a monitorod. Környezetvédők egy csoportja 2007-ben kitalálta, hogy milyen látványos és környezetkímélő lenne, ha mindenki csak egy órára lekapcsolná a lámpáját. Így Sydney-ben 2,2 millióan este fél kilenckor odanyúltak a kapcsolóhoz és egy könnyed mozdulattal sötétbe borították a várost.

Nem csak a civilek vettek részt az akcióban, hanem a helyi önkormányzat és az üzletek is. Az összes elektromos berendezés elhalkult egyetlen órára. Az akciót szervező World Wildlife Fund, azaz a WWF akkor olyan sikeresnek könyvelte el az akciót, hogy 2008-ban kiterjesztette az egész világra.

A városok úgy csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, hogy lekapcsolják a közvilágítás egy részét, vagy az épületek díszkivilágítását. 2008-ban nálunk is eltűnt a Parlament épülete, a Budai Vár, mintegy száz szobor, és a Lánchíd is sötétségbe burkolózott egy órára.

De eltűnt a világ szeme elől a római Kolosszeum és a San Francisco-i Golden Gate híd is. Sok település viszont olyan kifogással élt, hogy nem tudják a díszvilágítást külön lekapcsolni a közvilágításról, emiatt nem csatlakoztak az akcióhoz. Ez bizony elgondolkodtató, hogy miért legyenek olyankor is kivilágítva egyes szobrok vagy épületek, mikor senki nem nézi őket, pláne nem éjfél után. Ám sikeres volt az akció Pécsett, ahol az önkormányzat felhívására számos szervezet, cég és a lakosság is takarékoskodott az energiával. A mozgalomhoz a hazai városok közül elsőként csatlakozott baranyai megyeszékhelyen hatvan percre szünetelt a középületek, templomok díszkivilágítása. Több vállalat, mint a hulladékkezelő, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt., a távhőszolgáltató is takarékos üzemmódra váltott. Az akciónak igazán sok értelme van, hisz kutatások igazolták, hogy 2007-ben a kezdeményezés Sydney energiafogyasztását 10,2 százalékkal csökkentette erre az időtartamra, ami egyenértékű volt azzal, mintha ez idő alatt 48 ezer autó tűnt volna el az utcákról és az autóutakról! 2008 estéjén immáron világszerte 30 millióan kapcsolták le a világítást a televíziót és más elektromos készülékeket a felmelegedés elleni harc jegyében.

Ezzel nem csak az elektromos energia felhasználást fogták vissza az emberek, hanem az egyik legnagyobb károsító emberi tevékenységet, a fényszennyezést is. Mikor láthatjuk a csillagos égboltot, ha felnézünk az égre? A városok hatalmas fényárban úsznak, mi emberek a sötétségből világosat varázsoltunk. Pedig nem is fluoreszkálunk. De mindenünk lett a fény. A Föld éjszakánként az űrből nézve lassan világító pontok halmaza lesz. Olyan a bolygónk, mint egy fényreklám. Pedig semmi szükség rá. Az élővilág számára a mesterséges világítás rendkívül káros hatást gyakorol, az éjszakai világosság megzavarja az állatok napi életritmusát, a fényforrások nehezítik a tájékozódásukat, gyakran pusztulásukat okozva – utóbbira példa, amikor a rovarok a lámpa körül körbe-körbe repülnek végkimerülésig.

Így hát március 26-án pontban fél kilenckor tegyük meg a világ talán egyik legegyszerűbb mozdulatát: kapcsoljuk le az elektromos berendezéseket, adjunk a Földnek egy órát! Csatlakozz a világméretű showhoz, és kapcsold le a lámpát!

Az akcióról bővebben olvashattok a http://foldoraja.hu internetes oldalon.

“Földórája” bejegyzéshez 2 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.