Lakodalom

Nos, akkor most mesélek egy picit a Dunapataji lakodalomról, ahol egybe kelt Robi nevű unokatestvérem, és párja, Évi.
Délután egykor érkeztem a helyszínre, ami a község legszínvonalasabb, sok ember befogadására képes létesítménye. Amikor beléptem, már javában ment a sürgés-forgás. Szép nagy étkező, és még nagyobb konyha, előkészítő és kiszolgáló helységek tartoztak az épülethez, ami egyébként a települést átszelő 51-es számű fő út mentén van, a központtól egy sarokra Kalocsa irányába. Térkép itt.

Már így kezdésből megtaláltam a helyem, édesapám oldalán a pult túlsó végén. Vagyis nekem kellett a vendégeket le aljasítanom a sárga földig. Ezt kisebb-nagyobb megszakításokkal sikeresen is űztem.

Végülis 3 után, amikor már azért szépen összegyűltünk, és túl voltunk az étvágy csináló demó ebéden, és volt mindenkiben huzat, akkor a vőfély el is kezdte a marhaságait, majd a násznép elindult a házasságkötő terem irányába. Ez azzal jár egyébként, hogy a Budapest felé ívelő főutat fél szélességében lezártuk, amiben a jó az, hogy ugye ez 2×1 szávos cucc, ergo végig kellett várniuk, amíg átvonulunk. Ebből pesten hatalmas és irgalmatlan anyázkodás lett volna. Itt semmi, pedig jó 10 percig araszolt mögöttünk a kocsisor, miközben a zenészek toltál a muzsikát, a tömeg mendegélt kellemesen, miközben mi bort osztogattunk, hogy ki ne száradjanak ezen a 15 perces úton 🙂

A házasságkötő teremben ismét nagy feladat várt rám, ami konkrétan a hangtechnika kezelésében csúcsosodott ki. Vagyis elindítottam a bevonuló zenét, amikor nyílt az ajtó. Lehalkítottam az alázenét, amikor beszélt, fel hangosítottam amikor nem, és mondjuk aláírták a dolgokat. Akkor meg még jobban, amikor a násznagy feldöntötte a pezsgőt, és hogy elnyomja a hangos röhögést. A végén pedig elindítottam a kivonuló zenét, és a végén lehúztam, amikor mindenki elhagyta a termet.

A polgári esküvőn sikerült pár nagy csoportképet készíteni az ünneplő gyülekezetről, akarom mondani a kedves egybe gyűltekről. Ezek után persze elkezdtünk átvonulni a község távolabbi templomába, ahol egy római katolikus stílusú ceremóniát ültünk végig. Bár arra azért figyeltünk, hogy lehetőleg a boros üvegeket ne nagyon hozzák be a templomba. Így a családot képviselve helyet is foglaltam a 3. sorba sikeresen Tibor és Anikó márkájú unokatesóim között.

A pap egy fiatalos gondolkodású, és mentalitású darab volt, mert sikerült pár nagyon jó poén belehelyeznie a szertartás menetébe. Pl. arról beszélt, hogy emlékszik a pár történetére, hogy hogyan ismerkedtek meg, és hogy hogy történt meg a leánykérés, de most nem akar senkit privát történetekkel untatni. Valami bográcsozás rémlik… vagy kirándulás… mindegy valami ilyesmi – folytatta a mondandóját. Majd a vége felé, amikor már megvolt a gyűrűhúzás, meg a csók, meg minden, akkor egy imádságra emelkedett, és előtte megjegyezte, hogy tudom, szoktatok imátkozni, legalább is, vizsgaidőszakban biztosan volt ilyen…

Erre így lefordultam a székről, kár, hogy egybe ácsolt padsorok voltak… 😀

A kivonulásnál két ilyen 4 éves forma kisgyerek – egy kislány és egy kisfiú, hogy pontos legyek – szórták a pár előtt a rózsaszírmokat. Szerintem ez csak azért kellett, különben nem találtak volna ki a templomból, a nagy meghatódottság közepette. És, nem volt elég a kifelé vezető vörös szőnyeg, még kellett bele az a rózsaszín 🙂

A templomból kijövet ismét magunkhoz vettük az azóta majdnem teljesen kiürült boros üvegeket, és elkezdtünk mustrálni Tibivel, a koszorús lányokat. Basszus, hogy ilyen messze van Dunapataj Budapesttől, bármelyik lányért lejártam volna. Na jó, nyilván nem, az este folyamán kiderült a legtöbbjükről, hogy a bonyolultságuk vetekszik az egy dimenziós ponttal. Aki pedig értelmes volt, az foglalt volt, és nálunk 4-5 évvel idősebb csávóval járt, aki bmw kulcsot forgatott, és alvilág viselt volt.

Nos, a vendégházba visszaérve, mint az őrült kezdtem el előre csapolni a söröket, és tölteni ki a rövideket, mert éreztem, hogy lesz húzása a társaságnak ha visszaérnek. Így történt, 4 feles pálinka kivételével minden amit előre kitöltöttem elfogyott 🙂

A vacsora ugye levessel indult, és gyakorlatilag ez volt a legmerészebb része is az estének. Mivel közel 80 fokosan szolgáltuk fel, így ha valaki azt megkapja a nyakába, akkor az harmad fokú égési sérüléseket kap. Másrészt, akkor kezdtük a felszolgálást, még nem ment akkor olyan flottul, mint ahogyan abba később belejöttünk. A leves után következett ugye a fő étel, amiből két különféle is volt, az egyik marha pörkölt volt, a másik pedig töltött káposzta. Ezzel a gondunk annyi volt, hogy ez 3 tálat jelentett minden asztalra, mi pedig nem voltunk profi pincérek, így csak kettőt tudtunk kivinni.

Ugye egy tálban a tészta/galuska, másikban a pörkölt, harmadikban pedig ugye a káposzta, valamint ehhez megfelelő mennyiségű kenyeret, és savanyúságot is szállítottunk.

Miután a kedves vendégek ezt végig szenvedték, jöttek a sültek, mármint a sült húsok, és a hozzájuk tartozó köret, ami ebben az esetben rizs volt, és kompót, legjobb emlékeim szerint.

Ezután jöttek a sütemények, majd pedig a torta, illetve a torták. Volt egy nagy 3 emeletes esküvői torta, amit ugye a főasztalnál vágtak fel, és minden asztalnak saját tortái voltak családonként. Ez úgy működött, hogy minden család rendelet tortát, ráíratta a nevét, és elküldte/elhozta a vendégházba, ahol elrakták. Mi pedig így a vacsora vége felé fordulva a feliratokat követve kivittük a megfelelő családhoz. Mondjuk ez volt az abszolút pazarlás, mert nagyjából 3 tortányi fogyott el összesen a nagy tortát nem számolva, összesen pedig majdnem 30-at vittünk ki.

Közben persze az egyes fogások közt eltelt negyed, félóra, ami alatt a zenekar játszott a vőfély pedig a legkülönbözőbb ökörségeket ontotta magából. Volt sok ami nagyon feküdt, és volt jó pár ami nagyon nem, de ilyen ez a sóbiznisz.

Majd gyertyás tánc következett, amire valaki azt mondta, hogy holdfény tánc. Amin egy picit meg is lepődtem, mert bár a néprajzban nem makulátlanok az ismereteim, de ilyen néven, nem hiszem, hogy hivatkoznak rá. Ezt nálatok hogy hívják, és hogy lejtik, egyébként?

Itt úgy történt, hogy az ifjú párt körbeálltuk a teremben, teljesen lekapcsolt világítás mellett, ők pedig az egyik kezükben közösen tartva az égő gyertyát gyújtották meg mindenkinek a gyertyáját, és az utolsó után kiszöktek a teremből. Itt kezdődött el a mulatozás, amíg ők elmentek átöltözni.

Alig félóra múlva vissza is tértek már egyébként, és Évi új asszony ruhája csodálatos bordó színekben pompázott. Bár, szerintem az a ruha jól mutatott volna mindenkin, akinek ilyen jó alakja van mint Évinek 🙂

Nos, elkezdődött az új asszonytánc, ahol mindenkinek illett járni egy kört a menyasszonnyal. Én ekkor éppen a vőlegénnyel iszogattam szolidan kint. Ő pedig már erősen spiccesen mesélte, hogy ennél jobb biznisz nincs. Az asszony bent van és táncol, adják neki a borítékokat, ő pedig kint van és iszik 🙂

A Robi néhány barátja úgy gondolta, hogy megáztatnák egy picit Robikát, és így nagyon itatni akarták. Ekkor apám, odaállt, hogy nem oda Buda, ma nem az az este van, amikor a vőlegényt itatjuk. De ő szívesen iszik a vőlegény helyett, és ha ő már nem bírja, akkor ott vagyok én, és majd én állom a sarat… Erre szerencsére nem került sor, megértették, hogy mi a stájsz.

Végülis fél 3 körül én kiköltöztem az épület elé, mert sötét volt, és csöndben lerúgtam a cipőmet, és relaxáltam, mert még volt 2 órám az első busz indulásig legalább. De aludni nem akartam. Csak akkor mutattam meg magam, amikor apukám kedvese elkezdett kiabálni, hogy „Apjuk, hol a Zsolti….”. Akkor jeleztem, hogy az árnyékban, és az éj leple alatt ejtőzöm.

Kiderült egyébként, hogy az egyik unokatestvérem indult is fel éppen Budapestre kocsival, nem sokkal ezután. Szóval nem kell megvárnom a buszt, hanem felvisznek örömmel. Ennek nagyon örültem. Reggel 5-kor ki is raktak a Petőfi-hídnál. Bár azt a halál félelmet senkinek sem kívánom, amikor nézed a tükörben a sofőrt, ő megáll egy pirosnál a Soroksári út bevezetőjénél valahol, lecsukódik a szeme, és előre bukik a feje… Na, ott megijedtem…

Egyébként, a lakodalom hangulata nagyon bejött, a vőfély zseniális volt, a kajákra nem találtam a szavakat akkor sem, azóta sem. Mocsok mód örülök annak is, hogy tevőlegesen is részt vehettem Robi és Évi lakodalmában, szerencsére több különböző szerepben is.

Szép volt, és sok boldogságot 🙂