Imhol vagyok

Szép jó estét 🙂
A hétvégém meglehetősen gyorsan elrohant.
Kezdve azzal, hogy 18:30 ig gép elött ültem, majd eszembe villant, hogy nekem bizony vonathoz kellene sietnem, igy kivágtattam Lehel térre, ahol az óra tanulsága szerint a 18:35-ös metróra szálltam fel.
Némi átszállásos móka után sikeresen becsapódtam 18:53 ra a Déli pályaudvarra, kényelmesen megvettem a jegyem, magamba tömtem némi gyros utánzatot, és 19:10-kor el is hagytuk szenvedéseink színhelyét.
Jegypénztárnál találkoztam kedves Körösi-Fehér Balázs nevű cimborámmal, akivel végig beszélgettük az utat.
Volt is mit, mondjuk, mivel Sárbogárdon 1 órát álltunk csak úgy, igy a 22:50 helyett 23:40 re értünk Bajára.

Természetesen már mindenki aludt, így alvás várt rám is.
Édesanyám kelt fel pakolásom zajára, és váltottunk pár mondatot.

Szombaton igen zsúfoltan telt, tele voltam programokkal, ahogyan általában
Este végülis sztike drágával mászkaáltunk/kocsikáztunk/üldögéltünk a városban, mikor melyik esett jobban.

Vasárnap reggel elkezdtem pakolgatni, és 9:30-kor indultunk is kocsival vissza, mivel sztike sietett albérletet nézni magának Gödöllön, és óhatatlanul úgy éreztem vele kell feljönnöm, ezért igy is tettem 😉

Annak ellenére, hogy rövid hétvége volt, annak örültem, hogy amikor a telefonomra néztem szinte mindig várt valamifelé jelzés az elmúlt héten nálam tartózkodó kisasszonytól.
Megigérem, lassan nevesíteni is fogom 🙂

De még nem 😉

Ma este pedig neki ültem designolni, és elsajátítottam jó pár trükköt, a web 2.0 design normái és a képszerkesztő szoftverek szimbiózisával kapcsolatban 🙂

Megigértem egy órával ezelött, hogy megyek aludni, szóval most igy is teszek 😉

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.