Weekend

Nos, úgy indult a hétvégém, hogy sikerült nem a délután 5-ös Intercityvel menni Bajára, aminek eredménye képpen csak este 11re tudtam hazaérni. Ellenben legalább jó társaságom volt hazafelé dex és orsi személyében, akik olyan kedvesek voltak és megvártak engem. (Valójában lekésték 4 perccel az IC-t, de így kedvesebbnek hat.)

Este 11kor,pedig ketten is vártak a vonat állomáson. Egyik édesanyám volt, másik pedig eszterke. Viszont valahogy nem találkoztam anyummal, mert valószinüleg késett pár percet, így eszterkével elmentünk éjszakai bevásárlóközpont túrára, élelmiszer szerzés céljából. Amelynek eredménye képpen bevásároltunk sok-sok édességet kishugom és öcséim legnagyobb örömre, valamint, némi jégrémet belső használatra. Persze eredetileg kenyérért indultunk… 😀

Szóval olyan hajnal fél 1 körül szálltam ki a kocsiból otthon.

Másnap szokásos családi körök, némi szocializációs és spirituális program, majd nagycsaládi ebéd, majd bealvás. Délután 4-kor ébredtem, majd találkoznom kellett Kajtárékkal, üzleti ügyben beszélni, a jövö hétvégi dolgokat átbeszélni, a heti menetrendet felállítani és ilyeneket.

Hazafelé olyan 6 körül persze megint megéhezik a jóember, betértem egy Sandwich Mekka nevű helyre. A designja tök olyan mint Budapesten a Sandwich Guru hálózatnak. Almazöld és citromsárga szinekben popázott az üzlet, és valami pulyakamelles, füstöltsajtos, tojássalátás finomságot ettem. Majd hírtelen megjelent két formás hölgyemény, bár tüzetesebben nem néztem meg őket, mivel kajáltam, de kifelé menet heves asztakurvázásba kezdtem, mivel az egyikük ált.sulis osztálytársam volt…

Szóval miután hazaértem megint nem sokáig bírtam egyhelyben ülni, eszterkével, az öcsével, és egy frissen diplomázott urasággal (endi?) indultunk neki a város kávézóit befenyíteni. Majd a csodálatos Mokka nevű helyen kötöttünk ki, ahol is majdnem elaludtunk, így a két urat hazavittük, majd próbáltunk elvegyülni baja főterének kultúrális hétvégi programja közt, azaz a népművészeti folklór és a sült hurkaszagban.

A hurkasütőnél felcsillant a szemem, távolból felvillant az étlapon a számomra mámorosan bizsergető “gyros” szó. Ellenben nagy csalódásomra, csak hétköznap lehet kapni. Én meg szegény vándor rohadjak meg, ha hétvégén akarok enni. Ekkor már teljesen sötét volt, és olyan 9 körül járhatott az idő.

Majd úgy döntöttünk lemegyünk a partra, és ruházatom ellenére (zakó, élére vasat nadrág, fehér felső) lemerszékedtem a Sugovica homoktengerébe, ezzel bokáig elmerítve a fekete cipőmet a már kihült dunai homokba.
Ez most az a helyzet volt, hogy szívesen leültem volna a homokba, szorosan mögé és átkaroltam volna azt, aki éppen akkor száz kilóméterekre volt tölem, és mint aznap bevallottam neki marhára hiányzik…

Node, nem álmodozunk, hanem cipömböl kirázzuk a homokot és vissza másszunk a Riverside Pub nevű egykor nagyon felkapott, ma kissé renoméját vesztett helyre, ahol is némi tollászkodás után kiegészültünk sztike anyukájával, és férjével. Neki veselkedtünk az éjszakának és úgy gondoltuk megnézzük baja egyetlen helyét, aki hajnaldó volt felvállalni, hogy részt vesz a Múzeumok éjszakája rendezvényen.

Ez történetesen az Éber ház volt, amely egy múltszázadi képzőművész család kúriájában foglalt helyet, és bemutatta 3 generáció alkotó munkáját.

Az udvaron lehetett látni egy egyedi kiállítást, ami nem része normálisan a tárlatnak, hanem egy Kiskunhalasi ásatáson került elő, és a Múzeumok éjszakája látogatói láthatták elöször. Ezzek az emberi maradványok az i.sz. II. századból származnak. Valamint egy hatalmas lábszár darab, ez állítólag a Duna-meder kontrásakor került elő, és Mammut lábszár…
Arra gondoltam ebből milyen lábszár pörköltöt lehetett volna csinálni…

Ezek után lementünk rózsaszín felhöcskével Szikla sörkertbe, megkeresni a “bátyámat”. Beszélgettünk kb 15-20 percet. Mesélt a nehézségeiről, próbáltam neki erkölcsi támaszt adni, és bíztatást. Valami másnap egy könyvet és egy DVD-t hagytam otthon neki, hátha ebböl erőt tud meríteni.

Még egy apró intermezzó.
Pénteken hazafelé ment kaptam pár smst Szanditól. Arról érdeklődött hogy ez a postom róla szólt-e, hogy ő-e az aki hiányzik. A válszom azóta is az, hogy Igen.

“Weekend” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. rózsaszín felhőcske? 🙂 alighanem néha megölnélek, ha nem szeretnélek ennyire, de de. 🙂 és köszi, h megírtad ezt a posztot helyettem, majd mindjárt belinkelem és akkor dejó nekem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.