Szombat

Nos szóval sikerült 4 elött lefeküdni. Aminek eredménye képpen felkeltem olyan fél 10 körül, mivel Zugligetet vettem célba. Annyi kitérővel, hogy Moszkva téren reggeliztem, igy 11 környékén. Mivel még nem volt 11, nem tudtak az egyik helyen gyrost adni, szóval maradt a meki.

János-hegyről vissza kb fél egykor indultam, és úgy gondoltam, hogy a Libegőtől bizony én hazáig gyalogolnék…
Ami bizony kellemes másfél óra volt, az útvonalterv.hu tanulsága szerint 6 kilóméter 🙂
Jövet-menet is a Mammut I -en mentem keresztül, egy egyszerű ok miatt, a bejáratnál Coca-Cola Light promó volt, ami jól jött a nagy hőségben, és minden arra járónak adtak egy másfél decis dobozzal.

Node, mivel otthon rentgeteg idöm volt, olvasgattam, tervezgettem egy kicsit a jövömet, hogy ne csak ugy éljek a semmibe. Állítottam prioritásokat, célokat, ezzel kapcsolatos dolgokkal töltöttem fel magam. Például az egyik hanganyag ami nagy hatással volt rám az egy Oláh Péter nevű úrtól a “Célok” nevet viselő volt.
Mint a címe is mutatja, a célokról szólt, de a CD legvégén az utolsó másfél perc volt a lényeg. Feltett 5 kérdést, amit a hallgatóinak egyféle házifeladat formájában diktált le.

Végig csináltam. Több mint egy órát szántam rá, és meglepő dolgokra jöttem rá, rávilágított olyan dolgokra az életemben, amik fontosak, de eddig elnyomtam öket, és most szeretnék ezeknek is élni.

Ezután bementem az irodába, e-maileket olvasni, és minden hasonlót. Ez ilyen este 8 felé volt. Ekkor álmodtuk meg MacDeejayyel, hogy mi lenne ha mondjuk lemennénk Retro beachre. Fél 11 után értünk le, és ahogy vártuk minden tök üres volt, igy leültünk sörözni és beszélgetni.
Ezt szerintem fél 1 körül untuk meg, és úgy gondoltuk kellene adni a táncparkettnek is egy kicsit, szóval denszeltünk, ahogy illik. Nézegettük a szebbnél szebb néniket, de végülis volt két csaj akit igy kinéztünk magunknak. Az egyik mélynövésű fajta volt, de alakra, stílusra, mozgásra rendben volt. Egy hullámos kis szöszke, valami fehér és pasztell szinekben játszó vékony nyári ruhában lebegett. Azon kivül, hogy párszor összenéztünk, azt tünt fel, hogy mindig olyan 3 méteren bellül voltak. Ha éppen nem a szinpadon voltunk, akkor nyilván nem, de amikor újra visszamentünk, akkor hirtelen körülöttünk termettek valahol. A barátnöjéről igazából Misi tudna nyilatkozni, őt annyira nem néztem meg (hülyeséget meg nem akarok írni :P).
Miután Mac megvacsorázott egy emberes adag Flekkennel házasított steak burgonyás cuccot, és kezdett zárni a hely, úgy gondoltam odamegyek hozzá, mert mért is ne jelleggel.

– Csak azért jöttünk vissza, mert úgy gondoltam hiba lett volna nem kérni töled valami elérhetőséget.
(Itt előhúz névjegykártya tartó)
– Köszi, nagyon aranyos vagy, de van párom.
– Nem ezt kérdeztem, azt hiszem.
– Persze, de ez lett volna, a következő kérdésed, ezért gondoltam megelőzöm.
– Fel sem merült. Mindegy.

Itt sarkon fordultam, vissza mentem Misihez, aki még mindig állva emésztett. A sarok felé mutatott, hogy az a két csaj egész este ránk várt. Hiába, ők nem ütötték meg a szintet. Elindultunk haza.

Reggel nyugatiig mentem csipkés kombinóval, majd onnét gyalog. A hídon leálltam bezsélgetni egy fényképész úrral, aki képeket készített egy márciusban megjelenő könyvhöz, ami a körútról fog szólni (“Körúti séták”, vagy valami hasonló neve lesz).

Hat óra volt mire hazaértem. Behúztam a függönyöket, és egészen este fél 7ig aludtam. Aranyos egy nap volt 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.