Look into my eyes, you will see what you mean to me.

Tegnap este ismét sikerült letévednem Morriba. Eredetileg úgy volt, hogy jön András, valamint Seedorfék is kilátásba helyezték az érkezést, valamint Richnovszky úr és Joci is jelezték látogatási szándékukat.
Végülis csak én mentem le, egyfajta elő örsként. Majd leadtam a drótot, hogy ma sem nagyon lesz teltház, így inkább Ádámék Romkert felé másztak.

Mi pedig magyar karaoke estet tartottunk Andreas legnagyobb örömére 😀

No nem egészen, de olyan 80%-ban magyar dalok szóltak. Gondoltam éljünk egy kicsit veszélyesen, és több olyan dalt is toltam, amik nincsenek listán. Többek közt Dred – Csak a Hold cimű alapvetően Dance stílusú szépséget. Ezt csak azért mert Andreas még nem hallotta, és kiváncsi volt rá… Igazából kihagytam volna, mivel eredetileg női vokállal készült, így a hang terjedelmemnek nem igazán felel meg.

Most énekeltem elöször a címben már idézett Bryan Adams – Everything I do I doit for you című dalát, ami ugye a Robin Hood című film betétdala is volt. Másrészt egy kedves hölgy kérésének elegettéve segítettem neki Gáspár Laci – Hagyd meg nekem a dalt című dalt énekelni 🙂
Valójában berekedésig tartott a buli számomra, ami annyit tesz, hogy fél 4 után indultam haza.

“Look into my eyes, you will see what you mean to me.” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Annyira álmos vagyok, hogy simán belekötöttem abba, hogy az előörs egybeírandó. Azanyámuristenit.
    :*

  2. Én nem csak ma este, hanem mindeneste, demivel holnap nincs melo, így ma nagyonis! Netalán összefutunk-e?

  3. Hajaj 😀
    Node majd kint folytatjuk, feltéve ha találkozunk.
    Prognosztizálhatóan Ákos bácsiék környékén leszek 🙂

  4. Azonnal sejtettem. Ő tudja a számom, ha már nagyon nem bírod nélkülem. 🙂 De szerintem találkozunk. Poor me! 😛

  5. a kilátásba helyezésnek margitszigeten való elalvás lett a vége.. :/
    lassan már viszont kilátásba helyezés helyett már koccintanék..

  6. Azannya! Ti még mindig tartjátok a kapcsolatot?! xD A leutóbbi hírem rólatok az volt hogy összekaptatok valamin… már assem tudom ki mondta… O_o vlmi osztálytárs biztosan… további minden jót! 🙂 bye bye

  7. Na ez új :). Én valami olyasmit hallottam, hogy a Richnovszkyval volt összezörrenésetek, olyanról nem, hogy a Ferivel :D. De mesélj, ha gondolod! xD mindig élvezettel hallgatom az ilyen mókás exoszttárssas pletyiket… akárhányszor összefutok valakivel véletlen az országban, mindenki szolgál pár szaftos történettel… 😉

  8. Akkor kifejtem 😀
    Az volt, hogy Ádám és Feri laktak együtt valahol a várban kb 4 éve. Köztük volt egy erősebb nézeteltérés, ezért Ádám elköltözött onnét. Ezután fél évvel kezdtünk közösen lakás bérelni Óbudán. Ez az állapot egészen július 1. -ig fenn is állt. Ergó kb 3 évet laktunk együtt 🙂

    Mi azért költöztünk szét, mert Ádámnak már csak a diploma leadás, védés stb. van hátra a suliból, és ezért nem tart fenn fél évig albérletet. 🙂

  9. Nahát, mik vannak?! 🙂 Én kimaradtam ebből a suli utáni kapcsolattartásból… azért akárhogyis… mindig somolyogva emlékszem vissza a Rákóczis évekre :D. Szerintem buli volt :). Én bírtam… jó néha egy-egy sztorit hallani :D.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.