Alvás helyett

Nos, ugy hagytam abba az előző postom, hogy a vacsizásból nem lett semmi, legalábbis a kép ezt próbálta szemléltetni. Én pedig úgy gondoltam hogy uccu neki, akkor haza és alvás. Csak az volt a gond, hogy nem kalkuláltam azzal, hogy a barátaim másképpen gondolják… Este 7 után hívott Kalóz, hogy mikor megyek le Morrison’s Operába. Mondtam, hogy hamarosan, csak még melózom picit. Ezt így sikerült is nagyjából másfél óra alatt abszolválni. Fél kilenc előtt 5 perccel adtam le a kulcsot a portaszolgálatnál.

Aztán Nyugati-téren beszálltam egy ott drosztoló Taxi4-be. Megörültem, hogy nem kell várni hamar ott leszek stb. De a sofőr másképpen gondolta. Ahelyett, hogy az Arany János utca felé vitt volna, úgy gondolta hogy kocsikázunk egyet, és Oktogon felé vette az irányt, amerre olyan 1.5 kilóméterrel és legalább 6 lámpával hosszabb az út. Persze sikerült az összeset benyelni. Olyan sebességgel értünk oda, hogy gyalog megtettem volna. Az útvonalterv.hu tanulsága szerint sikerült 2 kilóméterért fizetnem Törzsutas kártyával egy ezrest, az azért szép nem?

Szállok ki a kocsiból, és ekkor hív Csabi, hogy hol vagyok, mert van 10 gazdátlan Long Island koktéljuk, és várnak rá. Szóval le is rongyoltam, és valóban. De állítólag ez már a második kör volt, ők már Ákossal megittak egy ilyet. Jó.
Ellenben lent volt még Viki is persze, kangi, Kalóz, Epstein és nagy meglepetésemre a két Kata.

Giorgio jön, hogy Frida most hívta, hogy nem érnek ide kilencre, de 6 Sex on The Beachet kérjek már ki nekik. Hát jó, persze. Kikértük, még 9 elött, így nagyjából negyed tízre meg is kaptuk, mert ugye rengeteg rendelést sikerül ilyenkor felvenni… Ebben a jó igazából az volt, hogy legalább nem olvadt el az összes jég a koktélokban, mire megérkezett a két skandináv hölgyemény.

Fél tíz felé indult a karaoke műsor, ahogy az már csak lenni szokott. Ákos kérte a Jóbarátok zenéjét, az I’ll be there for you-t, majd így rögtön Epsteinnel énekeltünk egy Boulevard of broken dreamst, mert Bori úgysem volt lent, ilyenkor simán 😀

Az első közel egy óra azzal telt, hogy iszogattuk a koktéljainkat, beszélgettem Fridával és Norával, meg énekeltünk, viszonylag nagy intenzitással.
Egy régen látott kedves ismerőst vonzott le Kalóz a helyre, többetek által ismert wigyorit. Majd megérkezett Bori is, és addigra úgy már kezdet telni a hely. Ákos úgy gondolta hogy sok lesz neki a koktélozásból, és inkább az otthoni kiságyát választja. Csabi és Viki is így gondolták. Majd végül Kalózék is eldobták a pöttyöst, és hazamentek.

Hanna is lejött fél tizenkettőre, és kb tíz percig bírta a megpróbáltatásokat. 23:40 kor hívtam neki taxit, a telefonom szerint. Miután kikísértem, mentem oda hosszabban Katákokhoz. Akik piával már nagyon jól álltak, sőt amikor odamentem kaptak egy kör piát valami francia bagázstól, akikkel az L jelzésű Kata jól el beszélgetett.

Viszont eljött az az időpont, amikor nagyon nem bírták már a piát. És L. Kata már csak a vállamon pihent, és marhára nem volt jól. Mondtam, hogy hazaviszem, azt mondta B.Kata, hogy még ne. Elöbb elmennek mosdóba. Elmentek, 20 perc múlva kerültek elő, addigra már menet készek voltak. Az idő itt még éjfél után volt 15 perccel.

Mivel L. Katáéknak van az Opera kögött egy lakásuk, így gyakorlatilag a táv amire el kellett kisérnem őket 35 és 50 méter közt volt. Útközben L. Kata azt mondta, hogy szeretné ha vele aludnék. Mert én olyan aranyos vagyok, meg puha és jó illatú. Oo. Hm, értékelem ezt a bókot, de most így igazából nem terveztem, hogy nem otthon alszom…

Közben megérekztünk a házhoz. B. Kata nyitotta az ajtókat, amig én a druszáját, szinte szószerint vittem. Lakás kinyit, ágybabe. Igen, úgy hogy egyik lába mindig a földön legyen, különben szédülni fog. Szóval egyiket már nyugalomba helyzetem. Erősen kapaszkodott mindkét kezembe, hogy ne hagyjam ott. Nem terveztem. Én marhára ráérek ott elüldögélni az ágyában,és közben jótékonyan simogatni a hátát…

B. Kata pedig a mosdóban küzdött, gyomrának az aldehid csoporthoz tartozó részeivel, amik igencsak orálisan szerettek volna távozni a rendszerből.

Közben eligazítottam rendesen az ágyában ezt a nőt, cipóket leoperáltam róla, többek közt. De fej magasságban kellett mellette ülnöm, mert szorongatta mindkét kezem. Végül úgy döntöttem, hogy megyek. Ezért B.Kata befeküdt druszája mellé. Én pedig fogtam a kabátom, a táskám, no meg az elengedhetetlen esernyőm és mentem. Régi polgári ház, belső udvarral, egy irányba nyíló ajtóval, amit sikeresen becsuktam magam mögött a tárcám meg bent maradt…

Többedik hívásra B.Kata kijött, és vissza adta a tárcám, meg megköszönte, hogy felhoztam őket. Meg mindent, jó persze szivesen.

Aztán vissza Morrison’s Operába, jelentést tettem Ádinak, megvártam amíg Bori énekel, hívtam egy taxit, és repültünk is tova. Őket Tátra utcánál kiraktam, én pedig merész gondolattól vezéreltetve Monte Carloba mentem. Itt pedig szintén karaoke volt, egészen reggel 7ig. Schipy is lejött miután végzett Morrison’s 2 ben.
Nem utolsó sorban lent volt – többek közt – a Szerelmes szívek cimű számáról elhíresült Szandi formációból az egykori gitáros. Szóval kifulladásig és elalvásig tartó buli volt…

A nyakam meg majd meggyogyul.

“Alvás helyett” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Ohh Zsolti köszi szépen ezt a szemléletes bemutatást…
    Még jó hogy ez egy nagy “család”, és még így se fog senki megkövezni…
    Na de ezek után kétszer is meggondolom a franciákat is,meg a pezsgőkoktélt is…

    Ja és a legjobban azt köszi hogy ott voltál…tényleg!:)

  2. Egyszer dugtam egy franciaval, kimondottan kellemes csalodas volt. Mondjuk akkor meg beszeltem is franciaul:D

  3. Ah, jó reggelt így hirtelen 🙂
    Kati.ci.ca, alavetően még mindig az van, hogy ezt a szépet itt magamnak írom 🙂

  4. persze hogy szeretlek… miután elloptad a dalaim 😛 😀 :*

    áááááá majd megkérem a fijút, hogy a dúdolja a fülembe a B.of B.D.-t.
    hátha.
    bárcsak. (eztkiérti)

  5. Zoneee az én dalom ne merd másnak énekelni~:DDDDDD mert szétverem a…~:DDDD puszó~:*******

  6. Visszajelzés: Taxi | DjZoNe blogol

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük