Szombat este

Ebben a velős postomban fényt derítek Palcsó Tamás egyik perverziójára, és hogy mi a közös benne és Niki Belucciban. Kiderül, hogy mi volt szombat este Morrison’s 2-ben. Hogy Andreas mitől kemény, és hogy hogyan kell legegyszerűbben zártkörű bulit csinálni.

Szóval ott fejeztem be a történések mesélését, hogy reggel 7-ig beszélgettünk Schiptyvel, Horival és Erával Monte Carloban.

Ennek eredménye képpen sikerült megint délutánig aludni. Szóval végülis anyukámékkal sem találkoztam, pedig pesten voltak. Az ébredezéssel és szöszmötöléssel sikerült elütnöm a teljes délutánt, majd pedig Seedorf hívott Old Ramsbe, hogy jöjjek, mert ő vezet karaoket. Elötte persze már megigértem Hannának, hogy elkisérem Kozma Orsi koncertre Morrison’s 2be. És behisztizett, hogy mért vagyok ilyen pöcs és mértnem kisérem el mégsem. Hátjó, akkor Old Ramsbe nem megyek, hanem hívtam Taxit, és nyomás.

Épp elkezdődött a móka mire leértem. A koncert jó volt, mégis meglehetősen kevesen voltak. Orsi hangja marha jó még mindíg, csak túl Ákos hangulatú a dolog, mondjuk a zeneszerzője miatt az sem rejtély hogy miért.

Karaoke teremben Giorgio és Peti jelentették a személyzetet. De lent volt Andreas is a haverjaival, valamint Titi is befutott. A vendégek közt feltűnt Dani és Anikó, akiket még Morrison’s Operából ismerek, és mint kiderült Dani a szomszéd házban lakott Óbudán, Anikó pedig a szomszéd utcában… Kicsi a világ basszus.

A klub teremben fordult elő nagy sűrűséggel a két Kata, Ádi, és Pész.

Táncoltunk a klub teremben L.Katával amikor Apesz haverja megszólal a hangfalakból, hogy „és a keverő pult mögött Palcsó Tamás!!!!”. Hátra nézek, óbazmeg Tomi. Oda megyek hozzá, mondom, amiért köszönés nélkül elmentél mellettem a bulvár sajtó holnap megkapja ezeket a képeket. Azt mondja, elnézést kérek, röhögött, és azt hitte viccelek…
Aztán megkérdezte, hogy nem lehet-e Niki Beluccisan, hogy közben mindkét mellbimbóját keresztben leragasztjuk fekete szigetetlő szalaggal. Mondtam, hogy miért ne lehetne 😀

Majd Epstein és Bori is jelezték jöveteli szándékukat. Sőt az este folyamán még Gandi és Rudi is megérkeztek. Nem sokkal utánna pedig Balázs is, két barátjával és egy állítólag jó hangú hölggyel, akinek a hangját végülis nem csodálhattuk meg… 🙁

Hanna már 11-kor lelépett, Ádi és Kata éjfélkor.
Egy körül kivittem Andreast kajálni a Jászain lévő szíriai gyrososhoz, mert már picit csunyán nézett ki a lelkem. Közben elárulta hogy a jövő héten megy sikló ernyőzni Bulgáriába. És megkóstolta a falafelt is, nem utolsó sorban.

A visszajövetel után találkoztam Y. -al a wcben. Kérdeztem hogy mizu, mondja hogy lejött valami luvnyához. Mondom neki, hogy hívott Hanna, és nemvetted fel. Aszondja az nem lehet. Milyen jó, hogy az én telómról hívta, mutatom neki, ez a te számod nem. De. Akkor ennyi. 🙂

Aztán elkezdtük átvágni magunkat a tömegen, és találkoztunk Scolddal is 🙂

Végülis zárásig maradtunk, szokásosan. De karaoke teremben, sikerült olyan hangulatot csinálni, hogy a retróból mindenki átjött. Így fél háromra 3 ember táncolt a retróban, Titi és Andreas két haverja. Kérdezem, hogy no miaz, zártkörű buli. Jaja. Erre 5 perc múlva a terem bejárata eltorlaszolva 2 székkel, meg egy securityval, és ők bent rendületlenül ropják tovább. Obazmeg, így poénkodjon az ember… 😀

Úgy volt hogy fél négy elött már zárjuk a karaoket. De ez mégsem így lett. Ábel hátrajött, hogy akkor még negyed óra. Hát jó. Aztán hátra jött, hogy akkor még három szám, és így tovább. Míg végüls csak 4-kor fejeztük be az aznap estét 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.